Hamarosan bevezetik azt az új részvényt. Ki mit gondol érdemes lehet belevenni már az első napon vagy először lecsorgás lesz mint általában az új papíroknál??
Day tradeltem vele egy kicsit.
Tegnap eladtam egy pakkot 1645-ön, reggel visszavettem 1600-on aztán megint eladtam 1644-en és szerettem volna ismét visszavenni 1600-on, de nem jött le értem.
e mellett van pakk 1530-ról is , azt nem adom el.
A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket és a nyilvánosságot, hogy 2011.02.17.-én a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 10 192 db saját részvényt értékesített 1625,90 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.
A tranzakció után a Társaság tulajdonában nincsenek saját részvények.
Plotinus Vagyonkezelő Nyrt.
Akinek van tartani kell, ez a papír tiszta lappal indult, fél évig rá se kell nézni és utána lehet majd csodálkozni hogy milyen sokat emelkedett a részvény
Ha jól értem ez is jó nekünk:
Megkapta az 5 milliárd dollárnyi államkötvény kibocsátáshoz szükséges engedélyt az Egyesült Államok Értékpapír Felügyeletétől a magyar állam - jelezte a Reuters-nek az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese, Borbély László András.
A saját részvény eladás szerintem önmagában nem növeli az egy részvényre jutó tőkét. Ha feltesszük, hogy 1525Ft volt 1 részvény értéke a bevezetéskor (nem tudjuk!), akkor kb. 5,3 M nyeresége lehet a cégnek azzal, hogy 1525 felett adta el a papírokat. Ezzel kb. 1545-re nőne az egy részvényre jutó saját tőke.
Jó az összefoglaló, de a végén szereplő példa (évente duplázódik az árfolyam) irreális, mert a cég értéke a tőkeemelésekkel együtt növekedne 10-20Md közé, amivel egyáltalán nem számolt.
így igaz.
a kibocsátási tájékoztatóból kiderül 1500 Ft/részvény volt az srv bekerülési értéke.
így 8,8 M ft volt az össznyereség az eladáson, tehát ennyivel nőtt a saját tőke.
Sztem holnap az lesz, hogy megint beteszed a buxmaster reklámodat az otp topikba, amit sokan már ki nem állhatnak!!!! Ha ennyire buxmaster homo vagy, akkor miért vagy itt???
A jelenlegi 256 756 db törzsrészvény mellé 128 378 db új törzsrészvény kerül kibocsátásra. A részvények lejegyzésére a Promix Property Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság jogosult. A Gt. és a Társaság Alapszabálya alapján a Társaság részvényeseinek elsőbbségi jegyzési joga van. A Társaság részvényesei minden 2 db részvényük után 1 db részvényt jegyezhetnek, a le nem jegyzett részvénymennyiséget pedig a Promix Property Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság veheti át. A részvények jegyzési árfolyama: 1575 Ft, amelyet az Igazgatótanács az éves jelentésben is közzétett könyv szerinti érték és a tőzsdei árfolyam figyelembe vételével határozott meg. A jegyzés legegyszerűbb módja, hogy a Társaság közzétételi helyeiről elérhető jegyzési ívet 2011 március 16. és 30. között kitöltve eljuttatják a Társaság székhelyére (lehetőség van személyesen is jegyezni) és az összeget a lentieknek megfelelően befizetik a Társaság bankszámlájára (FONTOS: mind a pénznek, mind a jegyzési ívnek a záró napig meg kell érkezni). A jegyzésben azok vehetnek részt, akik 2011 március 8.-án szerepelnek a részvénykönyvben. A Társaság örömmel veszi, ha minél több részvényese él elsőbbségi jegyzési jogával.
Nem tudom, hogy emlékeztek-e rá, de a cég 109 000 000 Ft értékben rendelkezik nyitott 10 éves Japán állampapír short ügylettel. Vajon milyen hatással lehet egy ilyen katasztrófa a hozamfelárakra?
A jegyzés legegyszerűbb módja, hogy a Társaság közzétételi helyeiről elérhető jegyzési ívet 2011 március 16. és 30. között kitöltve eljuttatják a Társaság székhelyére (lehetőség van személyesen is jegyezni) és az összeget a lentieknek megfelelően befizetik a Társaság bankszámlájára (FONTOS: mind a pénznek, mind a jegyzési ívnek a záró napig meg kell érkezni). A jegyzésben azok vehetnek részt, akik 2011 március 8.-án szerepelnek a részvénykönyvben.
Engem annak a cégnek a tulajdonos szerkezete érdekelne, aki a megmaradó papírokat lejegyezheti.
jól látható a mutyizás, vagyis néhány ezer papírral lenyomják az árat a jegyzés idejére.
Valamint szeretném látni az 5%feletti tulajok listját is a Bet.hu-n, nem hiszem el, hogy a kibocsájtáskor senki nem vett 13000 db-nál többet.
Engem nem zavar, hogy itt van az árfolyam, mert 1. jegyzési macera helyett tőzsdén egyszerűbb megvenni 2. az is vehet jegyzési ár környékén, akinek nem volt papírja a fordulónapon.
Még egy hónap az jelentésig: 2011/04/20 Időközi vezetőségi beszámoló
A Bux-on néztem ott más van feltüntetve, holnap rájuk telefonálok.
Zala Péter 9,86 25 320
Szabó Zoltán 8,46 21 714
For Profit Kft. 6,85 17 579
Zaláné Schvarcz Marianna 6,23 15 990
Zala Jenő 5,97 15 319
A Plotinus oldalán:
Zala Jenő 15319 db 5,40%
Zala Péter 25320 db 8,93%
Schvarcz Marianna 15990 db 5,64%
FOR-PROFIT Kft. 17579 db 6,20%
Zsiday Viktor 30676 db 10,81%
Szabó Zoltán 21764 db 7,67%
ahogy a nevem is mutatja elég kis kezdo vagyok a témában de homályositson már fel valaki hogy mi értelme van 76db rv eladásnak 1560-as árfolyamon???????? van ennek egyáltalan???????? akármilyen olvasatban?
A Plotinus Nyrt. Igazgatótanácsa tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy az 1/2011. (II. 21.) számú Határozata alapján eldöntött zártkörű tőkeemelés sikeresen lezajlott. Ennek folyamán a Társaság részvényesei – élve elsőbbségi jegyzési jogukkal – 9 066 db Plotinus törzsrészvényt jegyeztek le, így a Promix Property Ingatlanfejlesztő Kft. 119 312 db törzsrészvényt jegyzett, amelynek eredményeképp – a cégbírósági bejegyzést követően – a Társaság részvényeinek száma az alábbiak szerint fog változni:
A törzsrészvények száma 256 756 darabról 385 134 darabra nő. Az osztalékelsőbbségi részvények (200 db) és szavazatelsőbbségi részvények száma (26 739 db) nem változik. A Társaság összes részvényszáma 412 073 darabra, a szavazati joggal bíró részvények száma 411 873 darabra változik.
A tőkeemelés kétség kívül kudarcba fulladt. Az árfolyamot karban kellett volna tartani ahhoz, hogy megérje élni vele a kisbefektetőknek...
Talán a hasonló hírek majd meghozzák a vevőit: link
PLOTINUS
Ki mit vár tőle?