ottó meg bokor megvették a synergont hogy majd jól feljavítják. nem jött be. De sikerült pár kiváló EU-s projektet beszervezniük. látták hogy ennek elelnére sem fog a synergon nyereséges lenni. Odamentek Jutasihoz meg Ganspergerhez, akik átvették tőlük a céget, megszabadították őket a tehertől - a gonoszak azt feltételezik, hogy volt valami sidedeal is, de ezt ki tudja - kipakolták belőle az EU-s pénzeket, majd illaberek nádakerek, magára hegyták döglődni a synergont.
Ráadásul ekkor már látszott hogy a pannergy súlyos zsákutcában van: nagyon kell a pénz. Egyrészt Miskolc befejezésére, mert ha nincs Miskolc akkor lehúzhatják a rolót, másrészt az előbbi következménye miatt ment lefelé a részvényár, és Bokor +Töröcskei határidős pakkja egyre nagyobb teher volt. Mindenképpen kellett nekik a pénz. remélték hogy gyorsan sikerül Miskolcot befejezni ÉS a részvényárat IS megtartani. Persze nem volt elég pénz mindkettőhöz és tudjuk mi lett a vége. Otthagyták az Erste-nél a bukó pannergy pozit, aki kiborította azt a piacon, hogy ottó megvegye, és egy részét visszadja valami offshore cégnek, ami egyesek szerint bokorközeli.
Megnéztem a sztorit 1,16 millió részvényük volt. bekerár 878, kiszálló 400. Közben eltelt 7 év.
Cca 1 milliárdot költöttek a vételre és kevesebb mint 500 millióval szálltak ki. Ha azt az 1 milliárdot berakják állampapírba, minimum 1,5 milliárdjuk lett volna 2013 elejére, amikor kiszálltak.
Ez azt jelenti hogy a részvényesek 1 milliárdját tapsikolták el. Ha szerinted ez jó, és te ennek is tudsz örülni, akkor neked vidám életed lehet. Mindenképpen küldj abból a cuccból amit tolsz, nekem is szükségem lenne rá!
A részletekre nem emlékszem, de azt hiszem 1000 felett szálltak be a synergonba és 400-on ki. Ez azért annyira nem volt egy nagy bolt, és ajánlólevél. Azon a kis kalandon rengeteg részvényesi értéket semmisített meg a pannergy.
Hogy a 600-as ártámasztásról már ne is beszéljünk. Ott elég komoly érdekkonfliktus volt: azért támasztottak hogy Bokort és Töröccskeit ne stoppolják ki, ezért égették azt a pénzt ami később eléggé kellett volna a reáltevékenységre. Majd persze kénytelenek voltak elengedni az árfolyamot.
Elég nagy ellentmondás amit írsz. Sp500 is magasabban van mint 2000 ben. Egy papír amit nem talált még meg a nagy " befektetési pénz" az egy lottó főnyeremény. Főleg, ha vagyonos az a papír. Nagy segítség a pár éve tőzsdéző közönségnek, hogy a macerás cég ellenőrző átvillágítási munkát az AUDi hatalmas operatív kockázat elemző aparátusa elvégezte helyettük. Szörnyű lenne, a portfolió.hu mondaná meg, hogy milyen céget érdemes venni.
De bizonyhogy változik ilyen mértékben a cégek értéke.
Például ha van egy céged aminek 100 az árbevétele, 5% a "margin", és van 50 adóssága amire 6% kamatot fizet, akkor ugye van 5 üzemi eredménye, mínusz 3 kamatfizetés tehát 2 a profitja. Ha 10-es P/E-vel értékelik ezt a céget, akkor 20 az árfolyam.
Nézzük meg mi történik ha 3%-ra csökken a margin: NEM LESZ PROFIT!
Vagy ha a kamatköltség hirtelen 6%-ról 12%-ra ugrik.
Az árfolyamemelkedés csak a 2. következménye: várhatóan növekvő profit = növekvő osztalék = növekvő árak.
Pont ugyanaz mint egy kötvénynél, állampapírnál is. Ott sem kapsz mást mint a kamatot. Ez nem zárja ki, hogy sokat keress az árfolyamemelkedésén vagy esésén egy kötvénynek, de végső soron CSAk a kamatot kapod. Részény ugyanez csak osztalékkal.
Elméleti síkon nincs probléma az általad írtakkal,csak a gyakorlatban egy fabatkát sem ér./mert a tőzsde sajnos nem így működik/ Sokkal inkább helytálló Besz megjegyzése!
Természetesen az értéktelen hulladékokat nem veszem figyelembe. de: MOl 31k után beesett kb. 8k ra,OTP 10k-ról 1.2 re./itt most nem a pontos adatok számítanak csak az arányok kedvéért/
Ha az elméleted alapján árazna a tőzsde ilyen nem fordulhatott volna elő,mert nyilván a cégek értéke rövid időn belül ilyen mértékben nem változhatott!
PANNERGY