De akkor a részvénykönyvben hogyan láthatott a kolléga mást? Nem feltételezném róla, hogy elnézte. Miféle részvénykönyvet mutogattak OTT? :-) Ez esetben gyűjtés szemtanúi vagyunk(láttunk már ilyet) és stong buy. (és tényleg:-)
Nem tudom, pontosan miként lehetséges, de biztos van rá magyarázat. Mondjuk letétbe helyezi fedezetként, vagy ilyesmi jut eszembe. Az ilyen próbálkozaásaimra viszont sem cáfolatot, sem megerősítést nem kaptam.
Én akkor is mondtam, hogy az illető, aki ezt beírta friss reg, csak emiatt regisztrált. Amúgy a dolog még logikus is lenne, de egyrészt jelentenie kellett volna, másrészt egy idegen ember csak azért regelt ide, hogy ezt bírja. Szóval az info hitelessége is kérdéses volt.
Nem tudom ki írta be. Nem figyeltem annyira a totyikot na de majd most :-) Azóta nem járt erre aki a részvénykönyvről írt? Van bennem alapből "némi" bizalmatlanság :-) de ha kamu infó volt akkor arra azért lehetett számítani, hogy hamar kiderül ... a kérdés további tisztázásra szorul. Részvénykönyvet ismét meg kellene nézni mert valaki valótlant állít.... Azt a lehetőséget se vessük el, hogy elkövetődött egy baki és menteni akarják a helyzetet de annak utána lehet nézni, hogy mikor és mennyit adott el(ha eladott egyátalán) Nándi bácsi.
Havonta 1x lekérik a kelertől, tehát hó végén egy november közepi állapotot meg lehet tekinteni. Akkor kiderül az igazság. Én emiatt nem megyek fel, de egy ismerősöm be fog menni.
Tudjátok mi az elgondolkoztató ? A Doktor Úr abszolút nem azzal tölti az idejét, hogy itt fórumozik, nézzi az ajánlati könyvet, és azt olvassa mi mit gondolunk róla, és stb. Hanem egyszer betette a pénzét, és majd megnézi valamikor mire ment ! Max képben van az aktuális hírekkel ! Közben meg él ! Lehet nekem is ezt kéne ...
Láttam, amit láttam. 7 db több mint 1 milliós pakk volt a részvény könyvben amit elém tettek, Tűzkő Nándor pedig 500 ezer db-l bírt. Sőt le is írtam név szerint kinek van több mint 1 millíó db, hogy később ellenőrizzem, ki adja. Ő nem ott szerepelt.
Kivizsgálták időközben? Akkor valami szerintük is rossz volt, talán a Keller cseszett el valamit? Lehet. Rossz részvénykönyvet mutattak? Lehet. Én azt írtam be amit láttam. Tessék bemenni és megnézni, a Mammut mögött vannak.
De az, hogy hazudnék azt kikérem magamnak! A sok megmondó, fotelforradalmár járjon akkor utána, akármelyik részvényes megnézheti!
Nem mondom, hogy hazudsz, azt mondom, hogy egy névtelen fórumon frissen regelt ember beírása nem tekinthető 100% infónak. Most azt mondták telefonban, hogy tudomásuk szerint megvan a pakkja. Ez ellentmondás, ennyit látunk mi, többiek. Tisztázni kell.
Figyu .... mondanék neked valamit arról, hogy szeptember első felében , én hova sétáltam, már nem tudom hanyadik alkolommal , ---- de én meg úgy tapasztaltam , hogy a Nap az keleten kell , és Zsoltee knal nyugszik le ... de lehet te nem így láttad ...
Ebben igazad lehet h nem az:D Csak ki ne talaljuk h talalomra beletett egy szamara akkor meg ismeretlen papirba kozel 100misit..nyilvan nem. Inkabb "meggyoztek"..Eladni sem talalomra fogja..Ebben biztos lehetsz..
és ezt most mire írtad? Engem baromira nem érdekel mit csinál Nándi bácsi. Az viszont több mit érdekes, hogy a cég szerint Nándi bácsinak még megvan minden részvénye közben kolléga(aki ismét megerősítette amit látott) szerint pedig nincs meg. Illetve a részvénykönyv szerint nincs meg. Elnézést de egy részvénykönyv nem egy fecni Vagy igen? :-) Mi a fax folyik ebben az országban? Már egy hiteles részvénykönyvet sem tudnak adni? Ez nagyon gáz, akárkire nézve is. Azért ment be a kolléga, hogy megtudja mi a helyzet erre bakker vagy így van vagy úgy. Jómagam a kollégának hiszek és ez a részvénykönyves "anomália" is megérne egy misét! Más országokban :-)
Érteni, köszi. Akkor mondjuk úgy hogy van egy valaki aki utasításba kapta, hogy itt van x mennyiségű részvény és míg nincs meg a kategória váltás, addig játsz a megadott szinteken, úgy is kell forgalom a kategória váltáshoz :))) Ez egyre inkább magyarázat lenne. Bedugózta a felt, egy bizonyos szint körül meg vesz és nem engedi lejjebb se a papírt és majd megindítja mikor utasítást kap
Én is hiszek neki, ugyanis ez olyan "hazugság" lenne, ami azonnal kideríthető. Nem pedig az olyat hallottam, hogy be se merem írni című bennfenteskedős kamugépek írásai. Annyiban nem volt előrelátó, hogy a BÉT honlapját nem nézte meg, na de majd legközelebb akárki megy, azt is megnézi előtte. De legalább a jegyzőket leellenőrizte. És ugye írta hogy 53 több mint 100 ezer db-s tulajdonos van. Nos azok közül akárki akár több is adhatja, elég sokra tud az is kijönni.
Emlékeim szerint október 18.-ról szármatott a rsétvénykönyv... abban az szerepelt, hogy Nándi bácsinak:-) már nincs birtokában az a több mint 2 millió darab részvény.... nekem hót mindegy, hogy eladta vagy sem vagy mit csinál az öreg de az érdekel, hogy mi ez a kupleráj részvénykönyvileg?? Az ilyen megengedhetetlen! Mondom ezt úgy is, hogy nekem továbbra is csak 400 darab részvényem van, most vagyok a tájékozódási fázisban mert egy befektetési döntést rendesen meg kell alapozni ugye :-)
Személyszerint nekem az a véleményem , hogy Nándi nem adta el ! Ez egy Tipp , de akik amiatt aggódnak is, hogy valamilyen negatív dolog miatt adta volna el, akkor arra azt tudom mondani, hogy ennek nagyon , de nagyon kicsi a százalékos esélye ! . ALT_2 : logikusan , ha még el is adta, max azért tehette , mert XYZ okok miatt , de semmiképpen sem azért , mert gond lenne ! . ALT_3 Ha adott is el, hát tegye :)
Annyi kérésem lenne mindenkihez hogy ha megjelenik egy új HÍR az Egyházunkkal kapcsolatban, akkor bátran tegyéte be ide is :) , de főleg ide :) , vagy ami hozzá köthető !
szerintem az átlagember nem igazán érti ezeket a szakszavakat ezáltal a tevékenységet sem, kicsit misztikusnak tűnhet nekik, remélem a kommunikációs cég javít valamit
A 250-en jegyzők közül az egyik magánszemély Ács Nándor volt, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati
Klinikájának igazgatója, a Blockchain Kutatási Egyesület elnökségi tagja, aki
655 734 darabot vásárolt meg a pakettból. Egyik doki kiszáll, másik lehet, hogy átveszi tőle. Kollégák között marad. ;)
Hali! Melyik Ott topik marad? Tudjátok a "hülyék" közt akarok maradni, mint Hívő :-) Ha ez marad könyörgőm a negatív embereket minuszoljuk már ki, majd 2-3 alkalommal tilttassuk ki! Kicsit drasztikus lépéseket kell tenni, teljesen depresszióba esek már tőlük :-)
Ha majd tudás lesz a fejetekben és szeretet a szivetekben, szenvedni akkor is fogtok. Ha másért nem a homályban élők miatt. 35 évvel ezelőtt egy tanárom írta az emlekkonyvembe. Szép útravaló volt!
Megnéztem a linket, ami írtál és azon van egy érdekes további: https://jogalappal.hu/elenkulo-vedelemgazdasagi-kapcsolatok-latin-amerikaval/ Ez érdekes cikk, mert két fontos dolog is van benne. Az egyik, amiről nem jött tájékoztatás, de ugye a youtube-on fent van, egy drónos, antennás kütyü. A cikkben azt írják a kolumbiaiakkal közös fejlesztés. Nem tudom, hogy igaz-e, de ilyet szórakozásból biztos nem csinálnak! Aztán azon van egy még érdekesebb mondat: A Magyar Honvédség egyébként nemrég épp lőszimulátor eszközre írt ki közbeszerzést gépkarabélyhoz. link: https://jogalappal.hu/loszimulator-keszletek-gepkarabelyhoz/ De a lényeg belőle: A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal közbeszerzési eljárást írt ki adásvételi szerződés vállalakozási elemekkel „Lőszimulátor készletek gépkarabélyhoz” tárgyban. A beszerzés mennyisége: 1 készlet lőszimulátor. Részvételre jelentkezési határidő: 2018.12.10. 10:00. Na és kinek van ilyen cucca?
Kedves Befektetői társaim, és Híveink az OTT-One ban ! . Nem szeretnék párhuzamos topikot ha egy mód van rá, mert az olyan " Magyar fajta " , ( a szélrózsa minden irányába szétfele húzunk ), és nem Nyugat-Európai gondolkozásmódra utal ! . Elméletileg maradt volna az eredeti topik, nem volt vele semmi gond, de amit Realmen, és társai leműveltek napokon keresztül azt úgy tehették meg, hogy a fórumgazda a füle botját sem mozdította ! . NEM! Nem azzal van gond, ha valakinek kritikus a hangvétele ( Lsd.Pl. LastDeposit véleménye miszerint tömnek minket ) , hanem az amikor valaki egy határt átlép ami már minimum 10 embernél kiveri a biztosítékot ! Szóval ide is nyugodtan jöhetnek az építő jellegű krikiák, jótanácsok, ötletek , barmulás, hülyeség .... nyugodtan ! . . Ez egy új topik , ami kényszerből született a régi leváltására ! . Miért tettem oda a Hívők kifejezést ? . Egészegyszerűen, a régi topikról is elmondható volt, hogy azért az oda írok 95% a kifejezetten hosszútávú befektetőként szerepel a cégnél ergo többségben vannak a ""Hívők"" :) Másrészt szerettem volna egy szimbolikus jelzést is tenni a vezetőség fele, hogy már magában a nevében is lássák a befektetőik elhivatottságát ! Ha viszont idetévednek , és azt fajta széthúzást látnák, mint máshol, nos az minden csak nem pozitív benyomás keltés ! Remélem ebben egyettértettek velem!. . Végezetül Hajrá Magyarország ! Hajrá OTT-One , és hajrá vezetőség ! Előre a siker érdekében ! Mert az Ő sikerük, a Mi sikerünk is :) . Köszönöm, hogy elolvastátok !
https://invst.ly/97b9b Még mindig konszolidálódik a 206-275 rally után, jelenleg is 240Ft-os 50% korrekciós fibo szinten van. 50MA támasz, ami 236Ft. Ez alá nem várom, de a vételeket azért elhelyeztem, 230-220 zónába is. Bolli szalagok lassan záródnak.
Engem annyira nem zavartak a megmondók, meg károgók, felőlem írhatnak. Még az is lehet, hogy más szemszögből nézve vannak jó meglátásaik. Aztán vagy bejön vagy nem, az élet majd eldönti.
Zsoltee! Kérhetek
egy kis segítséget? Az investigen ismerkedek a grafikonokkal, de nem sikerül a
diagramra rakni a fibo szinteket. Az 50, 200 MA az ment, de a fibot nem találom
az indikátorok közt. Tudom hogy ott kell hogy legyen és tuti ki is szúrja :D Szóval a kérdés, hogy mit állítsak be (és hol J )
Igen rossz strategianak tunik most mar h zéró pozitiv reakcio mellett direkt hozzak ki egymast kovetoen a "hireket" ugy h elotte siri csend volt x heten at..Megerte a kommunikacios ceg tenyleg..Ennek az lesz a vege h a sok kisbufi(is)aki belevett ezekre a hirekre,elobb v utobb elszorja es ezzel pont az ellentett hatast eri el a papirnal mint amit esetlegesen akartak..Plussz ha ez kizuhanna esetlegesen az ékből vhol 209 magasságában akkor meg sem áll 186-ig..
aki átvenné, az a 4ig-ben, Estben tobzódik épp. Mert ott NER nagykutyák jelentek meg. Ugyanazok pörgetik, akik tavaly az Opus/Konzum/App/Ott1 stb papírokat.
Egyetértek azzal, hogy legyen az a fórum. Azoknak, akik értik, értékelik a céget. Nekem mondjuk akkor lesz konform egy ilyen csoport, amiben Notata99 szerű alakok sincsenek, mert ő is csak ua stílust nyomja pepitában, mint akik miatt ez a fórum létrejött...
rohadás van :D ma szerintem sok csalódott kisbüfi dobja másképp írva: kevesebb a remegő kéz. Na majd meglátjuk, megint 240, fog ez menni, ha kiesnek a remegők, azt szokták mondani :DDD
Öntik..nem jött be a sony-s hir amire adni akartak..mondtam h visszafelé fog elsülni..és ennek a cégnek még fizetnek is:D:D:D de legalább vettem most ebből is meg opusbol is!
Egyébként a viccet félretéve: aki adta, adja (többen is szvsz.), az a 240-260- as sávot tömte szét és napokig tisztán látszott, hogy 240 alá nem ment egy forinttal sem. Most pedig 230-240 sávba lépett le. Én ebből azt szűrném le, hogy megvan kb. a jó eladási átlagára és az utolsó darabokat dobja most ki a nagy eladó szvsz.
OTT-ONE__ Hívők