:D
egyik éven bejött hozzám egy dögös csaj mini ruhában, és ugyanígy nem volt rajta bugyi :D
és leült velem átellenben..
én meg beleláttam szinte a ....micsodájába :D
Kíváncsi vagyok, hogy macibear most hogyan értékeli a helyzetet, remélem beír ő is.
Néhány napja ha jól emlékszem azt írta, hogy kb. csütörtökig tartani lehet a longot, de utána valami olyan fog történni, amire a piacok lefelelé indulnak.
Macibear, hogy látod most az utóbbi néhány nap után az OTP várható mozgását?
Az utóbbi napok inkább az orosz rulettre emlékeztetnek (megint "hála" a nagybefektetőknek, akik szinte mindentől függetlenül akkor és oda teszik az árfolyamot, amikor és ahova akarják) és ismét csak a kisbefektetők totális szívatását szolgálták (persze az ügyesebbek, tapasztaltabbak, akik felismerték a szituációt, folyamatosan figyelték az indikátorokat, jól kereshettek mindkét irányban).
Mindenesetre tanulságos néhány nap volt, ha teljesen ki is maradtam belőle eddig. De legalább semmi veszteségem nem származott belőle.
Két nappal ezelőtt írtam valakinek, aki siránkozott, hogy 150.000-el kevesebb a számlája, mert nem szállt ki, hogy nyugalom, két nap és vissza megy. Hát tessék, ezért kár ugrálni, ha kicsit esik. Tegnap hányan szálltak ki a pánikoltatás miatt, most meg csak lesték az emelkedést, mert ugye belevenni meg már nem merünk..
OTP részvényesek ide!