Sok gyerek éhesen fekszik le ebben a büszke és sikeres diktatúrában.A Kubatovék meg 34 éves balhátvédért pénzt adnak. Régen az ilyet drótból hajtogatta a szertáros.
Mert minden tehetséges fiatalt "eladnak" drága pénzért!
Ja és majd ha Felcsútnak legalább 81 ezer lakosa lesz és mindenki gázszerelő lesz, akkor már futja saját nevelésű országos válogatottra is!
Csak azt ne mond, hogy nem bocsátottál meg egyetlen bandának sem a politikában! Különben nem juthattunk volna oda, ahol vagyunk! Hívek most is vannak innen is onnan is!
Nem az a legkárosabb, hogy focira megy egy jó adag adóbevétel (más sportágra is, de mindenütt csak és kizárólag élsportra), hanem az, hogy a focin keresztül is építik a hűbéri rendszert. Nagyon fura, hogy te magadat libertariánusnak tartod, és mégsem akadsz ki azokon a dolgokon, amikor egyre több vállalkozás válik egyre inkább az állam és a baráti kör függőjővé, egyre inkább olyan rendszer épül ki, és persze ebben az EU is sáros, ahol kizárólag ott fejlesztenek, ahová állami pénzek folynak, és persze ez durván megbosszulja majd magát.
A történelem közben teszi a dolgát. Románok, Szlovákok hatalmas országépítési és konvergencia boomban vannak. Mi meg ezzel a hule szektával a nyakukon az audik kipufogóját pakoljuk ki a kontinerekből éhbérért,Nehogy terület vesztés legyen ebből mint a XX. században kedves büszke ország.
akkor más hülyeségre ment, ezért írtam alább, hogy __picit másképp__ folytatta a 2010 előtti gyakorlatot, illetve azt, hogy az un. pártpolitika című shitshow-tól én már semmit sem várok
a valódi változás kb. akkor fog megindulni, ha nem csak a felszínt fogjátok karcolgatni a "minden a korrupció miatt van" csatakiáltás jegyében...
ja persze akkor nagyon KÉNYELMETLEN dolgokról kéne beszélni, pl. hogy mit kell leépíteni meg hasonlók amivel nem lehet választást nyerni...
mindössze a 2010 előtti gyakorlatot folytatta - 100%-ban EU konform formában - egy kicsit másként:)
ha majd - esetleg valamikor gyün a "másik" oldal - hát az se lesz jobb
nem várok én ettől már semmit:)
Nem, ez volt a realitás.
Tudsz arra magyarázatot, hogy a felcsúti csapat miért nem (legalább részben) saját nevelésű játékosokból áll?Arról is az éppen játszó felcsúti focisták tehetnek?
Tudsz arra magyarázatot, hogy miért lehet ebben az országban 7 éven keresztül adópénzeket kidobni az abalakon anélkül, hogy valaki megnézné az elkültés hatékonyságát? (TAO)
Nos én tudom!Nálunk a politikában is az folyik mint a fociban. 40 évvel ezelőtt sem lehetett egy fradista ujpesten se okos se szép és a saját focisták lehettek tehányak lusták de a szurkolóik mindig mindent megbocsájtottak nekik.
A szocik idejében is a hangadó baloldaliak foggal-körömmel védték az akkori kormányzók minden hülyeségét.
A mostani banda hivei is mindent megbocsájtanak, megmegyaráznak.
Addig ebben az országban nem lesz változás, ameddig nyilvánvaló korrupció nyilvánvalóan el lesz itélve függetlenül attól, hogy ki követte el és hogy aki azt megitéli éppen melyik politikai oldallal rokonszenvezik.
"azt azóta kúrják el amióta belépett oda állambá:)
"
Orbán mint állambá, tovább fokozta az elkúrást a TAO pénzekkel, ezt bizonyította az amatőr Andorra válogatott, a magyarokon.
Orbán tolvaj politikája kikapott Andorán!