Azért érzed úgy, mert Te így kereskedsz. más másként, csak sokaknak papírnélkül nehéz kereskedni. Szerénység ide nem kell, ide magabiztos és felelősségteljes döntés kell. Aki felé szerénységgel és tisztelettel kell lennem hidd el , de nem a 429-nél fröcsögő és 363-at vizionáló majmok lesznek azok. Akik megérdemlik meg szoktam közsönni nekik. sőt azoknak is akik nem olvasnak és továbbgörgetnek rajtam is megközsöntem már korábban. Ön dönt! azért ültem ki nem virtuális bukót, hanem profitolvadást, mert ahogy korábban is leírtam nem követtem napi szinten percről percre, mert hiszek benne h.800-1000 FT az alja nyárig, ezt nem is titkoltam, továbbá kérészéletűnek, 3 napos csoda a szóhasználatomban ez tartom a lenyomási kísérletek sikerét. oké h.van volt 10 nap is, de nem számít középtávon nekem. ÉS saját döntésem! én vagyok a felelős. a számpéldák pedig ahogy statisztikákra írta Churchill bácsi, h.csak azt hiszi el statisztikából de úgy csavarhatók ahogy akarjuk. én mai példámra is igaz ez, de szemléltetéshez és döntéstámogatáshoz jók a példák. Köszönjük h.leírtad mások nevében is mert lehet valaki emiatt dönt majd jól. Sok sikert neked is! és a gondolkozóknak is szemben a csordával haladóknak és saját döntéseiket akár többször átíróknak is.
Megható, csak én láttam már ilyen műhelymunkát más topikokban régebben is. Nagyon régről vannak itt? Az egész hajcihő a három Mészáros papír körül már megy egy éve? Ja nem, inkább bő félév... Rosszindulatú beírások? Bizonyára voltak, de mégis a velem kötekedő nick-ek voltak X-szer kitiltva, felfüggesztve, regisztráltak ki tudja hányadik néven újra? A nagy öregek? Némelyik 1 éves regisztrációval, a stílusa alapján meg jócskán iskolás korú sokuk. Komoly "elemzések" ? Néha akkora marhaságokkal, hogy beleszédül aki olvassa? A napokban pl. részvénykölcsönadásról folyt a diskurzus és néhányan pillogtak közülük hogy az mi az? Az egyik rendszeres "nagy elemző", aki mellesleg két értelmes mondatot nem tud egymásba fűzni, arról irkált nemrég, hogy ha így megy a papír, nem kell szalag mellett dolgoznia tovább...ez most komoly? De beugat és oktat, ha olyat ír valaki, ami az útjában áll a nagy terv végrehajtása közben. De hogy a cégről is essen szó. Adva vagyon három, sok éves múltra visszatekintő pitiáner tolvajrészvény. Sokan buktak már az elődcégeken is, sajnos évtizedes múltja van némelyiknek. Persze ugyanilyen topikokban folyt akkor is a "műhelymunka", amihez persze a külsősök akkor sem értettek. Véletlenül épp ezeket sikerült átcégérezni a jó szándékú nagybefektetőknek. Emellett hatalmas tervek, (egyelőre viszont zero tevékenység) mi minden LESZ MAJD EGYSZER belepakolva (persze minden a választások utánra időzítve, ha a hitelezők, vagy más harmadik felek nem torpedózzák meg azokat). Továbbá egy szó sem esik a sok tízmilliárdos adósságállományról, mely a vagyonelemeket terheli. Arról ne beszéljünk, az egyik nagy álmodó, már álmodott korábban is hatalmas befektetési tervekről (SCD ), annak viszont sok milliárdos kifizetetlen adóssághalom lett a vége. A tervezett apportálandó vagyonelemek értékeléséről megint nem esik szó, csak hatalmas számok puffognak, és mindez egy szövevényes céghálóban, kereszttulajdonlásokkal fűszerezve. Tipikus tiszta, transzparens tőzsdei bevezetés. Aki kételkedik az meg minden, csak nem normális. De ha valaki ebben látja a családja felvirágzását, tőlem akár. Kívánom nekik ne nekem legyen igazam. Amit viszont rühellek, az ahogy itt sokan hergelik a későn jövőket a vásárlásra. Mélyelemzésekkel lásd UP UP UP... ,1000 lesz, nemis 2000, legkésőbb jövőre, sőt már idén... És a "nagy öregek" is ugyanezt csinálják csak kicsit szofisztikáltabban. A jóindulatú verzió az, hogy nem fogják fel minél magasabb áron, minél több ilyen kisbüfit tolnak maguk alá a piramisban, annál instabilabb az egész építmény. Viszont a magasan beültetett tapasztalatlan fog először pánikolni és eladni bármi áron, ha elszakad a cérna. Ha pedig elindul a csorda, a most még arcoskodó keménymag is úgy fogja szórni mindenét ahogy bírja, már ha lesz még nekik akkor. A rosszindulatú verzió meg az, hogy nagyon is tudják mit csinálnak. Nem véletlenül van tele az adatlapjuk speki részvény hozzászólásokkal. Nem először történne már ez meg a BÉT-en.
Igen erre őszintén kíváncsi lennék. Pár embert még név nélkül ah.olvastam őket és most sem vesztették hitüket bizotsra veszek h.itt voltak és itt voltak hasonló hittel mikor az árfolyamok forgalmak hírek (hogy pl prémium lett OPUS) még 300 alatt mozogtak de már követtem a jövőt(OPUSKÁ-t, mert ott még kisrác volt, de most egy Titán már, akit nem lehet elnyomni.. ezt tegnap is megmutatta). Elég ha magunkban hiszünk és az élet/piac visszaigazol. A bonobóknak meg szabad a visítás, de az irány UP.. sok ember ismét nézni fog 700 felett 800-hoz közel h.jéé nemsoká jelentés nemrég 429 is volt, most pedig hát messze nem annyi.. Üdv Neked is és korábbi "mentoraimnak", akik még a bonobó és kárógó csorda előtt többet írtak ide és jókat! most mennem kell, mert még az h.Asszonyság és én is a mleót elhagyjuk van pár hónap, de jól haladunk. Most dolgozok a tulajnak is kicsit a cégnél:) Olcsóóó!!!!
Gratulálok a sikereidhez, bár a szerénység nagy erény. Szerintem nem követett el az sem hibát, aki mondjuk 650n vett 10kt. (6,5M) Aztán 50 forint mínuszban eladta (realizált 500e bukót és maradt 6M kp), és nem azért mer szar a cég, hanem mert akkor ezt lehetett lekereskedni. Majd lentebb mondjuk 490n visszavette, csak éppen már 12,224 darabot.Tételezzük fel, hogy ez a 4XX volt az "alja felé" és fel fog menni pl 700 HUF-ra. A kivárós, nem adom el hozzáállással az eredmény: 10,000db*700HUF=7M, míg a "parás, töketlen" eredmény: 12,224db*700HUF=8,56M. Nem tudom miért érzem minden esetben a "B" verziót jobbnak. Nem ülöm a virtuális bukót "sem", vagy esetleges további óriási szakadást (remélem többet ilyen nem lesz). Lent többet vettem, fent többet nyerek, ha mertem eladni. Persze bele lehet nézni, hogy nem tudod ott visszavenni, ahol akarod, de ha már olyan ruitonos valaki, akkor lehet érezni, hogy a mostani események extrák voltak. (Én nem vagyok rutinos, csak ezt láttam józan szemmel)
OPUS Global Nyrt.