Tuti céltábla lenne MLből s nem csak belőle. Nem gondolod, hogy az óirási rizikó lenne? Teli lenne a sajtó. Fincsi lenne. Az lenne a legtökéletesebb, mert ismét veheténk 5,5 ért is a papìrt...;-)
Értsd meg végre, a fórumon való lebeszéléssel lehet befolyásolni a kisbüfiket, lehet rábírni az eladásra, lehet rábírni a vételre. Talán olvastál ilyesmiről a szakirodalomban. Értsd meg végre, alapvetően nem a kisbüfik dobálják a papírt, hanem a Konzum PE. Persze vannak olyanok is akik bedobták a törülközőt a nagy lejtmenetben.
Ha jól értem, ez a határozat olyan jogi hatályú, akár egy szerződés, nem lehet tetszés szerint idce-oda mozgatni az árfolyamot. Pompi már megint valótlansággal próbál kábítani.
"ML 75% feletti tulajdonos most. Uj hatarozattal olyan arfolyamon viszi be, amilyenen akarja. Tetszese szerint valtoztathat. Ha ugy tetszik, a napi arfolyamon fogja. " "a teljes Tranzakció lebonyolításával összefüggésben a Társaság által zárt körben kibocsátandó
új – a szabályozott piacra már bevezetett részvényeivel azonos jogokat biztosító – részvények
kibocsátási értéke az OPUS részvények (ISIN: HU0000110226) vonatkozásában a Budapesti
Értéktőzsde Zrt. által 2018. év február. hó 13. napjának záró árfolyamaként nyilvántartott HUF
611,-, azaz hatszáztizenegy Forint összeg lesz, attól függetlenül, hogy a Tranzakció egyes
részeit a Társaság mikor valósítja meg; "
Ertsd meg vegre: nem en adom a papirt, Nem en tolom le az arat. Hanem azok a veled korabban nagyon egyeterto, szimpatikus kollegaid, akik veled egyutt vettek meg magasabb szinten, De eladtak, pl. mult heten. Ok toljak l;e az arat. Nem en, aki nezem mit csinalnak a bent ulok, es kivulrol belepo uj vevok. En csak leirom a velemenyem. A velemenye senkinek sem szamit az ar alakulasaban. Se az enyem, se a tied. Aki vesz, aze szamit egyedul. Es olyanok nem sokan vannak. . Mondjak peldat? Nagy felbeszelo volt gyuripapa, szalmabol egeret, juvefan, zsirosboedon, stb. Ok valoszinuleg mindannyian eladtak. Ok toltak le az arat. Koszond nekik.
Egyetertek. Dehat tudjuk, ML nem szeret vesziteni. Addig jo a bent uloknek, amig ML tartja az igereteit. Ha ugy lesz, ahogy igertek februarban. Azt is tudjuk, "az igeret nem uri becsuletszo". . ML 75% feletti tulajdonos most. Uj hatarozattal olyan arfolyamon viszi be, amilyenen akarja. Tetszese szerint valtoztathat. Ha ugy tetszik, a napi arfolyamon fogja. Pl. Ha hetfon, mondjuk aktualis zaron, es nem 611-en ? Akkor nem 539 m lesz a reszvenyek osszes szama, hanem kb. 618m db. A kulonbsegeyt o kapja meg. Es a kicsival nagyobb szammal leosztva a total apport tozsdei ertekre kalkulalt kb. 190Mrd vagyont, mar 307 Ft lesz egy reszveny varhato erteke. Szoval forditva van: ha ML nem nyeli le a 611 arfolyambol eredo bukast, akkor a bent ulok sajnos rafazhatnak ahhoz kepest is, ami a jelenlegi kalkulacio.
Korrekt! Sajnos az Opi jelenleg beárazta már a teljes Paks2-t is. Az óriási részvényszám tekintetében itt kell bőven bevétel, hogy tartható legyen az 500-1.000 ft közötti sáv. De majd kiderül, hogy tovább.
Nekem még 4.5 évem van erre az Opus mutatványra. Két biztos dolog van. Csak 1000 felett adom (de inkább 1500). Ha valami gas lenne akkor 197-nél kiszállok nullán. Emiatt jelenleg nyugodt vagyok. Mindkettő messze van. Talán egy kis Future vagy Nutex de nagyon kicsiben...
Egy dolog nyugtat meg pompi számolásában. Hogy a ~350 ftnál a legnagyobb vesztese ML lesz 611es apportjaival.Ha ő lenyeli akkor nekünk tényleg el kell adni és várni 350et s betolni ami van. Köszönet neki!
Egész pontosan így szólt a mondat: "Egy dolog vigasztal, ha vigasztal, hogy a régi tőzsdézők egy jó része is elcseszte ugyanúgy." És itt nem a kárörömről szóltam, hanem arról, hogy nemcsak én voltam egyedül, aki hibázott, könnyű volt hibázni, nem kell nagyon kárhoztatnom magam.
Opus Global Nyrt Forecast