A héten az Opus részvénye körül is történnek változások, és a Konzum korábbi tulajdonosai is kereskedhetnek már az új Opus papírokkal. Ezzel a figyelem jobban koncentrálódhat már az Opus részvényére, ráadásul technikailag is érdekes szinteken van az elmúlt évek egyik leginkább felkapott hazai részvénye.A 2017-ben látott nagy menetelés után az elmúlt másfél év azért az oldalazásról, és a lassú korrekcióról szólt a részvénynél, legfeljebb rövid távon nyíltak jó lehetőségek tréding szemmel nézve. Technikailag azonban a 200 napos mozgóátlagot egyre többször teszteli a papír, egy esetleges áttörés pedig pozitív lenne a technikai elemzés alapján. Emiatt a következő időszak nagyon érdekes lehet.Ellenállások egyébként 500 forint környékén vannak, tavasszal többször tesztelte ezt a szintet a részvény, sikertelenül. Később, egy esetleges kitörés kapcsán az 550 forintos szintet lehet érdemes figyelni, míg a mostani támaszokat 400 forintnál.
na meg jött a szakmai írányítás... :D:D:D baji csaba.... mvm volt elnök, de közbe csak egy fidesz bérenc, úgy látom ez is csak arról fog szólni, hogy aki sokat tud annak adnak egy jól fizető állást csak fogja be aztán majd lesz valami :D
BP amilyen intenzíven beszéli fel, abból az jön le, hogy valahol 820 és 850 között vehette. Ő egy igazi mecénás, és a mecénások általában olyan dolgokra szórták el a pénzüket, ami sosem jött vissza.
Opus Global Nyrt Forecast