Egy tőzsdén is kereskedhető, zárt végű befektetési alapról van szó. Az alapot Nyilasi Attila kezeli, aki blogjáról híresült el, amely címe:
link
Egy spekulatív alapról van szó, amelyet Attila kimondottan kockázatosnak tart, és nem ígér semmi biztosat, csak hogy jó esetben sokszorozódhat a befektetett tőkéje annak, aki benne marad. Lényegében egy hedge fundról van szó, ahol a fix költségen túl az alapkezelő sikerdíjat kap, így érdekelt a magas hozam elérésében.
Ami az érdekesség, hogy az első évben már volt -30% alatt is az alap. Attila már jó régen arról beszélt, hogy a "válság utáni"(idézőjel, mert szerinte nem lett vége a válságnak) kilábalás a tőzsdéken csak lufi, és nagyon sok shortba belement, amik aztán eleinte nem jöttek be. Már sokan leírták az alapot(köztük én is egy blogban, egyébként a bukó miatt hallottam róla először), amikor augusztusban megindult a tőzsdék lejtmenete, és ezzel meglódult az alap is, méghozzá felfelé. Most éppen +20%-ban van az induláshoz képest.
Igen, igazad van, de én nem is mondtam hogy baromi jó szakember lenne, csak most eléggé úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ő elképzelései vannak. Ő valahogy úgy gondolta, hogy a kilábalás csak kamu, igazából csak mélyebbre megy a válság, és ennek tudatában már akkor shortolt, mikor még bika piac volt. Ez óriási hiba volt, ha okosabban csinálja, most nem +20, hanem +100%-ban lenne az alap.
Ami az elképzelését illeti a válságról, kiderült igaza volt(nagyjából, mert szerintem annyira azért nem súlyos a helyzet), csak éppen az időpontot tévesztette el.
Szóval igazából magam összesen 1 jegyet vettem(100 ezres névértéke van) tőzsdéről, így van okom figyelemmel kísérni, mert érdekesnek találom az elképzeléseit.
Én azért bízom benne, hogy mikor fordul a kocka, és ismét bika piac lesz, ezúttal észbe kap időben.
az alappal lehet valszeg duplázni is de kb ugyanakkora eséllyel felezni harmadolni is.
Túlontúl elfogult az elképzeléseivel kapcsolatban, ezzel csak akkor lesz problema ha egyszer vmi/bármi keresztülhúzza a számítását, de akkor nagy baj lesz.
Szal aki befektet ide, annak magának kell időben kiugrania (ha nyíltvégű), ha fordulat van, mert máskülönben ultrakockázatos...
Jobb befektetés mint önnállóan elkezdeni tőzsdézni az biztos.
Tud a pali, mondom ezt annak ellenére, hogy amikor vastag minuszban volt az alap én is mosolyogtam rajta.
Semmi konkrét, csak már nem nagyon
vannak itt azok közül, akiket szívesen
olvastam régen a fórumban :-)
(magam inkább csak olvasó vagyok itt+máshol is, magányos harcos típus:-)
Semmi konkrét, csak már nem nagyon
vannak itt azok közül, akiket szívesen
olvastam régen a fórumban :-)
(magam inkább csak olvasó vagyok itt+máshol is, magányos harcos típus:-)
az még kezdő koromban volt :)
na jó, lényegében most is kezdő vagyok, mert sok a tananyag :)
az upgrayedd amúgy egy film egyik szereplője, muszáj volt váltani :)
mit írtam? :)
nem is lebeszélni akartalak Titeket... ill. senkit sem, mert ugye csak Bálint írt addig, amíg először beírtam :)
de azért az egy extra kockázat, ha valaki akkor is kitart az elképzelése mellett, ha finoman szólva is vitatható min. egy meglátása (olaj)
persze előnye is van annak, hogy nem ugrál ki-be a pozik között, de azért "picit" jobb sávtetőről shortolni mondjuk egy buxot, mint kifogni egy önkényesen kiválasztott beszállót, aztán short ezerrel...
nem vitatom, hogy lehet nagyon eredményes ez az alap (sok sikert hozzá!), én is szívesen olvasom Attila meglátásait, de azért vannak benne erős túlzások (más kérdés, hogy enyhe kifejezésekkel nem érne célt, nem lépné át azt a bizonyos ingerküszöböt)
szóval az sem az igazi, amikor valaki az adatokkal is "lazán bánik" (pl. jópár grafikon nem 2008.01-től indult, pedig ahhoz hasonlította az árfolyamokat Attila), csak hogy alátámassza az érveit, mert akkor extrém elvakultságában belekergetheti az alapot a tényekkel szembemenő kereskedésbe is
akár holnaptól is "kitörhetne a világbéke" :) és akkor fordítani kellene, de nem tenné meg az, aki ennyire vakon hisz az összeomlásban, amit btw. elég nagy hatalmak igyekszenek elkerülni (és ez köztudott is)
a problémák igazi mélységét pedig a legjobban a bennfentesek látják át, tehát hiába gondoljuk azt mi most, hogy elképesztő nagy problémák vannak, ha holnap pl. bejelentenék, hogy az üzemanyagokat (no meg az egyházakat) érdemben megadóztatják (USA), akkor az szvsz nagyon keményen emelne az amcsi piacokon, hiszen a büdzsét akár rendbe is lehetne tenni vele, külkermérleget dettó... épp csak nem máról holnapra fogják ezt meglépni, hanem ha minden kötél szakad, vagyis addig a piacok is szakadnak még :)
Ez az az ürge, aki már évek óta mondogatja hogy az otp és mol papirjai egy kalap xart se érnek?
Most végre igaza lett és bebizonyitották hogy tényleg nem.
Gratulálok hozzá, és ezen shortos alap sikereihez.

Ellenben előnye is van, hogy vakon hisz valamiben. Így egy nagyszerű papír diverzifikálásra(hiszen pl. arany-részvény kiüti egymást, mert amikor egyik jó, akkor az egyik rossz, ez az alap viszont egy kockázatot bevállaló embertől függ).
Üdv, véleményem szerint, hogy egy ilyen papírba tegyen pénzt valaki, elsősorban ismernie és hinnie kell az alap kezelőjében (Attilában). Én jó ideje olvasom az írásait, és figyelemmel kísérem trading blogját link . Mindig is elképesztett a pozíció menedzselése, kockázattűrő képessége. Az én stratégiáimmal teljesen ellentétes, ezért vettem is a portfóliómba néhány darabot. Persze csak oly mennyiségben, aminek elvesztése nem okoz tragédiát. Várakozásaim pedig duplázás, esetleg triplázás az ötödik év végére (RR1:2; 1:3)
nem rossz ez az alap, de én nem fektetnék olyanba, ahol a manager vakon hisz valamiben, pl. abban, hogy az olaj csak egy lufi...
de jó meglátásai vannak azért...
Az alap éppen azért kezdett el most igazán érdekelni, mert most tudatosult bennem, hogy még mindig van lefelé a tőzsdén, még nem vagyunk a mostani szakadék alján. Ezért úgy látom, ez az alap most jó befektetés, csak azért félelmeim is vannak, hisz volt a nettó eszközérték 70 ezer alatt is egy jegyre.
Nyilasi alap