Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
evazeller
evazeller 2016. 12. 22. 23:57
Előzmény: #939  evazeller
#940
a mindenit...
ma felgyűlt közel 120 ezer vevő 5.7-en, álltak sorba, mint a libák tömegével feljebb is 6.1-ig, de venni fentebb senki
vicces
indítsuk már meg 10-ig, könyörgöm:)
széttököli magát mindenki itt 6-nál:)
tököljünk 10-nél:)
evazeller
evazeller 2016. 12. 21. 23:11
Előzmény: #938  evazeller
#939
vajon kapok 5.6-on? :))
evazeller
evazeller 2016. 12. 21. 23:08
Előzmény: #937  evazeller
#938
izgalmas lesz a holnap:)
evazeller
evazeller 2016. 12. 21. 22:25
Előzmény: #936  evazeller
#937
mellesleg valakinek van ötlete, mi történhetett ma?
arra gondolok, hogy valaki jól le akarta verni az árat, hogy átkössön esetleg, de nem sikerült neki, és ezért 6.2-n kötött
??????
vélemény?
evazeller
evazeller 2016. 12. 21. 22:23
Előzmény: #935  evazeller
#936
másik "rövid vizitem" ma csepelkében volt,kaptam 95 darabot 415-ön, és nem sokkal később adtam 445-ön
ez 40 perces beugrásra sikeredett, pedig csepelben fel lehet készülni, hogy több hét, amíg ki tudsz szállni, de ma nem:)
tetszett:)
evazeller
evazeller 2016. 12. 21. 21:53
Előzmény: #934  Royalfroccs
#935
sok papírban vagyok, de mol-ban nem:)
na de ez a nord, ma mit művelt!
én kis bátor beálltam venni nap elején 6.3-on 6250 darabot, de aztán jött egy "rossz érzés", és odaadtam 6.4-en a cuccost
és tényleg
jött nemsokára a nyakamba 6.1-en, 6-on az áldás, de még 5.9-en is kaptam 9K -t
na mondom, ez szép
épp befészkeltem magam lejjebb 5.6-ig vételre, amikor látom, 5.9-től megjelent rengeteg vevő 6.1-ig -- legalább 150K darab
aztán 6.2-re is jött egy szép nagy vevő, 60K, amit borított is valaki
hmmmm
5.8-tól állok egyelőre vételen 5.6-ig holnapra
hmmmm
hmmmmm
hmmmmmm:)
Royalfroccs
Royalfroccs 2016. 12. 17. 19:13
Előzmény: #933  evazeller
#934
Eveazeller Merre jársz? Hiányolom a napi hozzászólásod! Tán a molban gyarapítod a befektetésed? Nisncs mit szólnod , ha az általad preferált kis papírok nem úgy mozognak ahogy Te várod? Vagy a Bahamákon nyaralsz a zsebre tett nyereségből?(bár én is ott vagyok...)
evazeller
evazeller 2016. 12. 14. 23:37
Előzmény: #930  evazeller
#933
kedves "nordi"
"ez a totojgás csak arra jó, hogy aki eladja feljebb, az visszaveheti lejjebb"
és ez így igaz
6.9-es és 7-es eladásom után ma újra üdv a klubban 6.3-ról
állok még 6.2-n, 6.1-en és 6-on vevőként kezdetnek
"micsoda meccs" -jelige
evazeller
evazeller 2016. 12. 07. 21:42
Előzmény: #931  wilan23
#932
nem tudok elemezni, csak egyet látok:
4-től elment 7.5-ig
aztán 7.9-ig is
aztán a 6 már sokszor visszafordította, hiába adta egy "phasz", mégis ellendült a 6-tól, ma 7-et is érintette, 6.8-on zárt
szerintem elég hülye, aki nem látja, merre az irány benne...
wilan23
wilan23 2016. 12. 07. 21:38
Előzmény: #930  evazeller
#931
Nem csak 10 lesz ez hanem sokkal több,csak várni kell türelmesen!
evazeller
evazeller 2016. 12. 07. 21:30
Előzmény: #929  evazeller
#930
ez a totojgás csak arra jó, hogy aki eladja feljebb, az visszaveheti lejjebb
ha beindulna az expressvonat, páran lemaradnának róla és aztán kapkodhatnának utána álmaimban már 8.5-ön látom, ahogy megrohanják a vevők, végre elhiszik, hogy lehet 10:)
evazeller
evazeller 2016. 12. 07. 21:06
Előzmény: #926  wilan23
#929
állandóan várom, hogy beinduljon 7 fölé, most is tartogatok még sok rv-t, el kell érnie a 10-et:)
ez a sorsa!:)
gyerünk már a 10-hez!
mit kell ennyit totojogni?:)
wilan23
wilan23 2016. 12. 07. 21:05
Előzmény: #922  Dodo34
#928
Csak idő kérdése,még megy a gyűjtögetés!
wilan23
wilan23 2016. 12. 07. 21:00
Előzmény: #921  tozsdekrach
#927
Mi a baj?
wilan23
wilan23 2016. 12. 07. 20:59
Előzmény: #923  Seismic
#926
Csodálkozol!mostanában ott nem fogsz kapni!
evazeller
evazeller 2016. 12. 07. 19:46
Előzmény: #924  evazeller
#925
azaz helyesbítek: a 7-en álló 7000 darabomból csak 6340-et vittek el, úgyhogy 7-en az első eladó maradtam 660 darabbal:)
tragédia:)
evazeller
evazeller 2016. 12. 07. 19:42
Előzmény: #923  Seismic
#924
hétfői 6-os és 6.1-es vételem kiment reggel 6.9-en és 7-en

az az 5.5 már tegnap látszott, hogy nem fog bejönni:)
Seismic
Seismic 2016. 12. 07. 18:26
Előzmény: #920  wilan23
#923
beálltam 5.5 de nem kaptam :/
Dodo34
Dodo34 2016. 12. 07. 10:14
Előzmény: #920  wilan23
#922
mehetne már felfelé
tozsdekrach
tozsdekrach 2016. 12. 07. 09:33
Előzmény: #920  wilan23
#921
jajj...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek