Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
------ 2016. 06. 18. 08:04
Előzmény: #756  ------
#760
beszámoló:
A REENGER Zrt. (továbbiakban: REENGER Zrt.) 2014.07.04-én jött létre. Az alapító a Nordtelekom
Nyrt. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat azért alapította a társaságot, hogy Angliában folytatott
tevékenységéhez az új társaság esetleg további befektető bevonásával hozzájáruljon.
Létrehozásának célja, hogy a meglévő erőforrások optimális kihasználásával és a szinten tartáshoz
szükséges fejlesztéssel a gazdálkodás hosszú távon jövedelmezően, a piaci igényekhez igazodóan
működjön. A társaság átalakulásának célja, hogy a szolgáltatást még magasabb szinten nyújtsa a
vevőinek valamint szállítóinak még biztosabb anyagi hátteret biztosítson.
Telephelyek, fióktelepek
A REENGER Zrt.. a beszámolási időszakban külföldi telephelyen bemutatást kívánó gazdasági
aktivitással nem bírt.
Tulajdonosok, tulajdoni hányadok 2015.12.31-én:
1. Nordtelekom Nyrt. 105.000.000 100,00%
A tulajdoni hányadban 2015.02.20-án változás állt be az alaptőke leszállításra került, mert az apport
nem piaci (259.000.000 Ft), hanem befektetési célhoz rendelt értéken került megállapításra
(100.000.000).

A Zrt. 2014.07.04-én alakult így 2014 évi összehasonlító adatokkal rendelkezik. 2015 évre
árbevétele nem volt február 20-án az előző évben jelentős eszköz és szoftverállományhoz jutott
apport nem piaci hanem befektetési alapon került értékelésre ezért a jegyzett tőke csökkentésére
került sor.
Így a társaság árbevétel híján 49.204 e Ft-os negatív eredménnyel zárta a 2015. évet. Az angliai
tevékenységgel kapcsolatos munkálatok az évben megkezdődtek ennek eredménye 2016 év
második felében várható.

bét hír:
"A Nordtelekom Nyrt. 2014-2015-ben egy projekt kapcsán tárgyalásokat folytatott egy kockázati
befektetési alappal, amely direkt erre a célra a közös elhatározással létrehozott Reenger Zrt.-be - a
Nordtelekom Nyrt. leányvállalatába - tőkét fektetett volna be. 2014-ben a Reenger Zrt. létrehozására
kimondottan a befektető kérésére került sor. Erről a kötelező közleményt a BÉT honlapján
megjelentettük és a többi előírt módon is nyilvánosságra hoztuk. Később ez a projekt a végső döntési
fázisban sajnos meghiúsult, a Reenger Zrt. a tervezett tevékenységét nem kezdte meg, így a Reenger
Zrt.-nek árbevétele nem képződött."

most akkor lesz vagy nem lesz?
Törölt felhasználó 2016. 06. 17. 11:55
Törölt hozzászólás
#759
Törölt felhasználó 2016. 06. 17. 10:39
Törölt hozzászólás
#758
Törölt felhasználó 2016. 06. 17. 10:39
Törölt hozzászólás
#757
------ 2016. 05. 19. 19:38
Előzmény: #754  Törölt felhasználó
#756
árfolyam mutatja. jön a csőd. már csak 5.5 ft. 20on tömték ki a balekokat. norbi a fasorban sincs :)
exmnbs1 2016. 05. 19. 19:33
Előzmény: #754  Törölt felhasználó
#755
Az mar az első évben látszott hogy nem jön be
Ér:skype
Törölt felhasználó 2016. 05. 19. 19:31
Előzmény: #753  exmnbs1
#754
a nagy londoni biccnic sehol? mert ez a 16m bevétel az elég gyengus

exmnbs1 2016. 05. 19. 19:21
Előzmény: #752  Hathor
#753
Kamuci, az a tavalyi
1 M nyereséget latok
Hathor
Hathor 2016. 05. 19. 18:51
Előzmény: #751  Törölt felhasználó
#752
Nordetelekom jelentése
-112MFT adózott eredmény (veszteség)

Fogadjunk fülescsészészek majd itt mi?! :))

link
Törölt felhasználó 2016. 03. 24. 13:19
Előzmény: törölt hozzászólás
#751
beöntés volt
Törölt felhasználó 2016. 03. 23. 16:09
Előzmény: törölt hozzászólás
#750
hű de jó,hogy nem vettem majdnem beszálltam ennek nincs piaca 0
Törölt felhasználó 2016. 02. 25. 09:20
Törölt hozzászólás
#749
Törölt felhasználó 2016. 02. 25. 09:17
Törölt hozzászólás
#748
Törölt felhasználó 2016. 02. 25. 09:04
Törölt hozzászólás
#747
exmnbs1 2016. 02. 25. 08:56
Előzmény: #745  tomi140
#746
mert kiszállna
tomi140
tomi140 2016. 02. 25. 08:52
Előzmény: törölt hozzászólás
#745
mirefel?
Törölt felhasználó 2016. 02. 25. 08:14
Törölt hozzászólás
#744
Törölt felhasználó 2016. 02. 24. 18:06
Törölt hozzászólás
#743
Törölt felhasználó 2016. 02. 24. 11:52
Törölt hozzászólás
#742
Törölt felhasználó 2016. 02. 24. 11:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#741
Ezt 20on tömték

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek