Az abszurditás csúcsa, hogy Orbán egyetértett azzal, hogy tiltakoznak a helyi emberek az amúgy Orbánék által befogadott menekültek vendéglátása ellen...
Helló! A lényeg, hogy Őcsénybe e 4000-ből ment volna egy család. Magyarul legálisan érkezett, átvizsgált, státuszt kapott emberek. Vajon mi késztette a helyieket arra, hogy így felbőszüljenek ellenük?
Ma reggel Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője többször használta a nemzetállam szót a királyi rádióban. Szerinte Az Egyesült Államok. Szerintem pedig a népek kohója. Az európai országokra is a nemzetállam fogalmát használta a tagállam helyett. Pedig a legtöbb európai államban már a örökök és arabok megjelenése előtt is több nemzet vagy nép élt.
El is kezdtek tiltakozni az akadémikusok, pedig egyelőre csak annyi látszik, hogy nem közvetlenül, hanem a Palkovics féle új minisztériumon keresztül kapnak pénzt. Esetleg az ellen is tiltakozhatnának, hogy az oktatás többlettámogatása 15 milliárd forint (1% sincs, tehát reálértékben csökken), a honvédségé 156 milliárd. Viszonyításképpen az Elios ügy 13 milliárd, az Uniónak korrupció miatt visszafizetendő pedig 150 milliárd. Ezzel az oktatási rendszerrel nem sok akadémikus terem itthon.
Egyrészt, nagyon jól tennék, ha elvennék a határontúliaktól a szavazati jogot! Vagy akkor adja meg ugyanúgy a borítékos szavazás jogát a külföldön elő magyarországi magyarnak is... Ja, amúgy az EUR már 323.... nem kellene eltakarodni már végre??? Anno a 300 Ft is nagyon bántotta a fityeszt... Ja, lesz ez még hamarosan lehet 350 vagy még több is vagy a kamatot fogja eltolcsy majd 100 bázisponttal emelni.... havonta... :o)))))
3. ciklus. Nem volt kérdés, hogy mennek tovább: mélyül az Orbán féle autokrácia és az ezzel párhuzamosan létrehozott haveri oligarchákon alapuló államkapitalizmus.
“el lett neked magyarázva a 4 ezer ember...” . = megpróbáltatok össze-vissza kamuzni velük kapcsolatban. Ez kétségtelenül megtörtént. Ettől viszont még a tény tény maradt.
el lett neked magyarázva a 4 ezer ember, többen többféleképpen megtették - de nem voltál képes megérteni, mert nem is akartad neked itt sosem az volt a célod hogy vmit megérts, hanem egészen más..az előző hozzászólásomban már utaltam rá, hogy mi.. és az öngólt te szerezted, lásd ápr. 8-i eredmény: KO-val kaptatok ki!
“de, de, de, ők a tieid, a te védenceid! már Őcsényben is őket féltetted a csúnya magyar panzióstól...” . Aztán kiderült, hogy Orbánék fogadták be őket (4000-et összesen). A panziós megérdemelte szerintetek a kerék kiszúrást, Orbánnak meg tapsikoltatok a befogadásra is. . Ez jó nagy öngól lett.
de, de, de, ők a tieid, a te védenceid! már Őcsényben is őket féltetted a csúnya magyar panzióstól és sjnáltattad itt őket ezerrel annyira szánalmas és átlátszó az a propaganda amit ezzel kapcsolatban itt már xxx-szer lenyomtál, hogy...: az április 8.-i eredményhez vezetett = együtt bukatatok meg, a pártjaitok és ti, akik a kommentjeikkel segítettétek őket :-)
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül