:) ugyan már, nehogy elkezdj védekezni!
"Dorellik Úr" , ez lehetett a durva megjegyzésed az írásodban és "itt az egyik nyer, a másik veszít" , ez pedig az antiszociális. :) (megjegyzés: egy tőzsdei fórumon vagyunk)
Csak alkalmazkodok a környezethez, mint antitest az antigénhez. Tegyél róla/érte, hogy magasabb értelmi szinten tárgyalhassak veled. Ez elsősorban rajtad múlik
eddig csak annyi történ ma, hogy kivették 280-ig majd megálltak. Éppen, mint tegnap. Most várják, hogy érkezzenek az eladók. Hogy miért mentek el 272-ről egészen 280-ig? Biztosan voltak néhányan akik szűk stoppal indítottak ma a várható esés miatt shortot és elég intenzíven kezdett emelkedni. De csak addig ment fel, ameddig nagyobb ellenállások voltak. Amint szabad lett az út megálltak. :)
Ha ez valójában így történt , neki ez volt a tanulópénze, bár nem kizárt, hogy jóval lejjebb azt még vissza is veheti.
Írtam neki, hogy a pozijának a kis hányadával 10-20-30% tegye, amíg nem tesz szert tőzsdei tapasztalatra.
De ezért nem kell állandóan hisztizni, mint egy kiscsoportos óvodás, mivel a tőzsde nem jótékonykodási intézmény, bár aki bukik rajta annak is felfogható.
ki szponzolál ezért és főleg kit érdekel? Sztem senkit, mert nem felhívásokról, hanem értelmetlen károgásról szól a beírásaid jelentős hányada sztem. A célod, ha valójában ez, akkor az nem itt és így lehet elérhető.
Ez tőzsde Dorellik Úr, itt az egyik nyer, a másik veszít.
Tanulj a hibáidból és persze a tőzsdei világából, akkor talán fordulhat a kocka. Biztos nagyot bukhattál, de sztem vannak/vagyunk így mások is. Ezt tudomásul kell venni és ennek megfelelően folytatni, vagy abbahagyni a tőzsdézést.
rátapintottál a lényegre. Én leegyszerűsítettem a dolgot. Bértollnok és kész.:) De hogyan is érhetné meg azt a marxista-kapitalista katyvaszt, amit itt lenyom naponta. Az évezred "svindlijének" szülőatyjának akkora rálátása van az eseményekre, hogy egy barkácsáruházat összekever egy dicstelenné vált társasággal :) (Baumax-Baumag) De picire nem adunk és tudjuk, hogy a nagy meg nem számít. :)
Mtelekom