Nagyon ritkán láttam olyat, hogy az oti-val együtt rallyzna a teló, és most még az oti mellett a mol is megindult. Sajnos szinte kizárt, hogy a két defenzív is komolyabban emelkedjen.
Nyugodt vagyok a számlám tudja majd követni a hopppp árfolyamot:):)
Amúgy kiváncsi vagyok, hogy február végén a tavalyi évre (most esedékes) várhatóan 50 huf után, mit mondanak ez évre konkrét oszti tervet (ennek elmondását bevállalta Thilo Kusch).
Amúgy szépen csinálják 405-6 betámaszt, 404-re csak kis tétel vétel mindig, hogy nehogyaszidjékhogy :)
Tegnap még a stopokért is lementek, aztán egyszer csak hopppppp, az ember meg nem tudja majd követni az árfolyamot :)
De szép lesz :)
Bárcsak úgy lenne, mert akkor tartható lenne évekig egy átlag 45ft, és az eladosodottságot is vissza lehetne szorítani 35% alá, ezáltal az alapoknak kiszámíthatóbb lenne a papper, és egy magasabb szinten megállapodna az árfolyam, de ha most oda adja az ötvenet, lehet késöbb csak 35-45ft lesz az oszti az adoság 40% alatt tartásával.
Na mind1, ugyis 50-et kapok idén is, várom szeretettel :)
Nekem így is jó, meg úgy is :)
valakik akik irányítják a tőzsdét most elhatározták, hogy az OTP felverik majd nagy haszonnal kiszállnak és lenyomják az árfolyamot és közben egy másik rv (pl: mtelot vagy MOLT )felverik és így tovább ...
halottam egy olyan véleményt, hogy ha valaki a hírek után kereskedik az biztosan bukik a tőzsdén !!!
nekem most nincs részvényem,de már a hajamat tépem ettől a toporgástól.Mire vár ez a szutyok?Valamerre indulhatna már,hogy lehessen vele kerekedni.Vagy fel,vagy le.
Mtelekom