Sajtóhírek szerint még az idén 25 százalékos részesedést szerezhet az állam a Telenorban. A Forbes tavalyi becslése szerint a cég 350 milliárd forintot érhet, így mintegy 100 milliárd forintos befektetésre is sor kerülhet. A hír a Digi piacra lépése miatt is izgalmas hazai mobilszolgáltatói piac, és a Magyar Telekom szempontjából is érdekes. Ugyancsak a Magyar Telekom szempontjából fontos hír, hogy az 5G hálózat frekvenciaaukciójára majd októberben kerül sor, és augusztus 8-án lehet majd jelentkezni a tenderre. Az állam által megcélzott bevétel az aukcióból 84,5 milliárd forint.
Magyar Telekom A Magyar Telekom árfolyama az elmúlt hetek folyamán egyre magasabb mélypontokat hagyott a grafikonon, majd az emelkedés ezt követően folytatódott és a részvény felfelé tört ki a 425-430 forintos tartományból. Az emelkedés a héten megakadt a 200 napos mozgóátlag közelében, amennyiben az árfolyam a későbbiekben sikeresen áttörné a 200 napos mozgóátlagot 440 forintnál, abban az esetben folytatódhatna az osztalékszelvény vágása után hagyott rés visszatöltése. Megakadhat az OTP erősödése, a Mol azonban tovább emelkedhet
azért állítják fejre, amikor nincs a tetején benzonát, hogy a benne maradt levegő átpasszírozódjon a forró lekváron és így sterilizálódik! 5-10 perc után visszafordítod akkor újból végbemegy a folyamat, ha viszont hidegen fordítod vissza akkor már semmit nem csinál, tehát félmunkát csináltál, vagy is félig megromlott :o) :)))))))
Egy izraeli kiberbiztonsági cég fejlesztett egy programot, amely az Apple, Google, Facebook, Amazon és Microsoft eszközeikről és felhőszolgáltatásaiból képes személyes felhasználói adatokat gyűjteni és képes a kétfaktoros hitelesítés kijátszására is - írja a Financial Times. A programot elsősorban hírszerzési és állami szervezeteknek értékesítették. - A legbiztonságosabb helyen tárolt, titkos üzeneteidet és adataidat is ellopja egy újfajta vírus
Mtelekom