Fatális tévedésben vagy, ha azt gondolod, hogy az extra adó elvonja a MOL nyereségét. Nincs jó üzenete az elvonásnak, ahogy a sapkának sem volt. Bizonytalanságot és bizalmatlanságot okoz a befektetőknél. Ennek ellenére továbbra is dől a pénz a céghez, köszönhetően annak, hogy kellően diverzifikált a tevékenysége Ahogy a sapka mellett is tudott rekord nyereséget halmozni, most is ez történik. Az olajkitermelésen, a finomításon, most már a kiskeren is kövér bevételei vannak Ráadásul a lengyel piaci akvizicioval a kisker piaca 20%-al bővült. Beindult a poliol üzem is. Fel sem soroltam mindent. Brutál eredményt fognak közölni februárban, és minden ok meg van a bizakodásra a jövő tekintetében is. Pl. az orosz piacról történő leválás kapcsán ma jött egy meglehetősen pozitív hír. Sajnos a bizalmat sokkal könnyebb eljátszani, mint megszerezni, ezért nincs kitörő emelkedés egyelőre. Ami késik, nem múlik.
Szeretném megkérdezni, hogy mire alapozzátok az optimista álláspontot, hiszen 95 százalékra emelte a Molnak
azt az extraprofitadóját, amit a Brent és az Urál olajárak különbségén
nyer; ez az adó eredetileg 25 százalék volt, majd nyáron emelték meg 40
százalékra. Ami szerintem igencsak elvonja a mol nyereségét. Következő évben pedig az osztalékát, ha így marad. Nem hiszem hogy változtatnak rajta hiszen a kassza elég üres.
https://invst.ly/-009 Nézzük naposon. Egyelőre nincs nagy gáz, annyi történt, hogy holnap helyett keddre tevődött a réstöltés. (nem kapkod) Figyelni kell a rövidebb időtávokat is, de a trend még nem változott. Európa, Usa zöldben.
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. A 701 milliós tétel éppen annak az 500-700 millió eurós sávnak a felső teteje, amelyet a Mol korábban annak kapcsán említett, hogy az orosz leválás és a biztonságos energiaellátás miatt mekkora pótlólagos beruházásokat kell 2-4 év alatt végrehajtania. Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
Az áprilisi közgyűlés előtt 1-2 héttel már nyilvánosak a közgyűlési előterjesztések, abból lehet tudni leghamarabb, mit terveznek a közgyűlésen majd elfogadtatni. Februárban a Q4 jelentés és az éves eredmény ismeretében találgatások már elindulhatnak, figyelembe véve a 2021-es eredményt és az arra fizetett osztalékot. Az osztalék/eredmény arányt a tavalyihoz érdemes hasonlítani, mert onnantól vannak az alapítványok.
2700/ 2702. DAX megy mint a rakéta. MOL ha brutális osztalék van a levegőben és célárak ami a legtöbb 3000 és felette van akkor lassan meg kell indulnia.
Legyen meg a rés. A 2.8 onnan nincs már nagyon messze, de azért a 2.6-os mumusra is figyelni kell. Naposon RSI 60 , tehát mehetne, de a volume erősödése nélkül nem fog menni szvsz. Könnyen beszélek Mol érdekeltség nélkül!!! :) Hajrá!
Ez lesz a legmagasabb inflációs adat itthon! Most kerül bele az üzemanyag árstop utáni ár! Öveket érdemes lesz becsatolni...bár MOL-t ténylegesen nem kellene hogy zavarjon, max abból a szempontból, hogy kevesebbet tankolnak az emberek
Nyilván tudom, de ha rossz lesz az amcsi infla megütnek majd mindent, pláne a kormányinfó után...És a MOL most friss pozi nekem, egy restoltes jobban esne, mint vissza 2600 felé ...
Nem éppen a MOL-t érinti érzékenyen. OTP sokkal inkább érintett lehet! Benya, gázolaj nélkül nem mennek a járművek.Az áremelkedés meg az árrések emelkedését hozza. Nem a MOL a legérzékenyebb, csak azt mondom. Az alacsony energia korszaka sokkal rázósabb volt a MOL- nak.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.