Dzsá, akkor ott tartunk, hogy a 3. szomszéd elütött 2 jó vevőtől, akik kp-ban tették is volna le a pénzt, azok el lettek hajtva, hogy eladva.
Július magasságában versenybicózás után zuhany a kertislagnál, rámismert az egyik, kiabálás, kapurázás, megerősítették a vételi szándékot legmagasabb ajánlattal, másnap még a férj mamája is jött, férj germániából telefonált.
Mivel már előre kifizettem a hétvégiházból átminősítést, így azt nem akartam csak úgy ajándékba odahagyni, a megállapodás úgy szól, hogy csak utána térünk a részletekre amikor már lakóház.
Augusztus végefelé kész lett több mint 2 hónap után 9 nézetből a tervrajz, kell még gépészeti, vagy energetikai tanúsítvány hozzá, 2 hétig semmi, utána kapok Emailt a bruttó 30,000-rért hőkamerázó telcsiszámával, hívás, erre azt mondja, hogy hívjam vissza, ezen berágtam, hogy a megbízás kapásakor nem ám bejelentkezne nálam időpontegyeztetésre, még én üldözzem, hogy fizethessek, ma erőt vettem magamon és csak felhívtam 1 hónap után, nem tudom mikor jön, mondtam neki, hogy már nem sürgős, de SMS-t küldjön, mert a telcsit csak fotózgatásra használom, ez van, átcsúszott jövőre.
Van még tartalékban 2 másik tuti, azok 500,000-rel vannak lemaradva.
A megállapításom az, hogy a "Ingatlanosokat, meg a vevőket nem lehet eléggé alábecsülni!"
Volt itt már mindenféle, a legcsúnyább 2 potenciális hajláktalan terhes lánnyal akik "sírva" akarták megvenni, én nem hittem el, még piacon papucsvevés közben is pókerarc illik, nem, hogy egy ekkora összegű házvételnél, de első elútasítás után ingatlanos segítséggel a xopórollerre csak sikerült felülni.
Remélem az volt az utolsó.
leves