Ha bárkinek bármikor bármennyi veszteséget sikerül az itteni hozzászólásokkal elkerülnie, akkor érdemes volt megnyitni. Felelős hozzászólások érdemben segítséget nyújthatnak.
De pozíció felvételére vagy zárására ne bíztassunk senkit. Én nem fogom tenni.
Köszönöm újabb válaszod, DLPH!
Direktben devizázni biztos, hogy nem fogok, mert - mint írtam - ebben nem vagyok annyira otthon, és időm sincs. Épp az időhiány, és persze az iszonyúan volatilis piac miatt (amit épp az időhiány miatt nem tudok lekereskedni) akarok egy időre kiszállni a direkt tőzsdézésből, de úgy, hogy közben vmi nyereségem is legyen (és persze több, mint a betéti kamat). Ezért gondolkodom alternatív lehetőségeken, de még nem találtam meg a megoldást. Az említett 3 lehetőség mellett arra is gondoltam, hogy vmilyen fundásan megalapozott, jó növekedési kilátásokkal rendelkező cég(ek) papírjait venném meg viszonylag olcsón, és ha még esetleg lejjebb is megy egy kicsit az árfolyam, HOSSZÚTÁVON igen szép hozamokkal kecsegtethetnek (pl. Állami Nyomda, Rába, AAA, Orco, ???). Ja, és a certiken is gondolkodom!
No, majd meglátom!
Üdvözlettel:
Nem szívesen írok nyilvánosan cégekről. Nincs jogom hozzá. Ha jót írok, grátisz csinálom a forgalmat nekik. Na nem...
Ha rosszat, az meg nagyon etikátlan lenne.
A Bp Forex foglalkozik kezelt számlával. Tudtommal. Vagy foglalkozott, ez biztos, de már abbahagyta. Többet nem mondhatok. Egyet viszont igen : a tőzsdén nagyon nagyot buknak "profik" is. De egy valamiben mások : idővel előbb-utóbb nyerőben lesznek, ezért "profik".
Deviza .... egy időben nagy reklámot csináltam itt azzal (és elsősorban egyetlen cégnek- nem állt szándékomban ilyesmi), hogy eszmecserét kívántam folytatni hozzám hasonló évek óta trédelő urakkal, hölgyekkel. Naiv egy elképzelés volt. Nincs a környezetemben (kivéve személyes kapcsolataimat és barátaimat-de ők már valóban öreg rókák) ezen a fórumon senki, akivel a devizatrédelésről érdemben tudnék hasznosan trécselni.
Van néhány, tisztelet a kivételnek, de ritkán szólalnak meg, tudom pontosan kik azok. Miért is kotkodálnának? Néha magam sem értem minek dumálok ennyit... tán unalomból..nem tudom.
A deviza nehéz terep. nem ajánlom. Ott 1 évet szemlélődj, tanulj, élesben PICIBEN csináld (hagyd a demót, semmit sem ér), aztán majd rájössz , hogy akarod-e, vagy sem. Nem ajánlom arra, hogy mostani veszteségeidet abból szerezd vissza. Nem fog ugyanis összejönni, de gigabukók azok igen. Abban lesz részed. Annyira más világ mint ez itt a béten, hogy köze nincs egymáshoz. Semmiben. Ha majd a saját bőrödön tapasztalod, hogy milyen az, amikor másodpercenként 40 pont mínuszba kerülsz, 5 perc alatt elfeleződött a pénzed, és nézel ki a fejedből, nem hiszed el, hogy ilyen megtörténhet, "ilyen nincs" .. zakatol a fejedben a gondolat, ennek korrigálnia kell, nem mehet ennyit....de...mehet...és este 22.00-kor már a pénzed 2/3 -a köddé vált.
Nem ijesztegetlek. Ez van.
Ha meg giganyerőd lenne, mert forítva történik véletlenül és irányban vagy, és csak azért sikerül a giganyerő mert épp nem voltál gép előtt (ha ott vagy, rég zárod, mert elfog a harci hév, ennyi pénzt zsebre kell tenni), akkor másnap elveszted a kétszeresét. Hidd el.
Az utóbbi sok - sok évben lényegében egy bikapiac volt. Ezen nagyot bukni nem lehetett, tudjuk, a vételi mámor és kényszer mindenkiben benne van, aki nem keresett semmit, az már nagy lúzer, aki vesztett, annak részvétem. Csak venni kellett volna össze-vissza mindegy mit, és tartani. Utólag persze látja az ember, de egy 45 fokos dőlésszögben emelkedő indexeknél meg kell várni az első megtorpanást, és ott kiszórni mindent, ez már a vége, de nagyot megy akkor is utoljára.
Vagyis ezek az akármilyen alapok....nem véletlenül értek el szép hozamokat. Vettek, és vártak. Ebben nincs nagy mesterség.
Hogy mi lesz ezután.....nem tudom. Sejtéseim vannak. Az bizos, hogy egyetlen részvénypiaci alapba nem teszek pénzt. Az kizárt. Olyan nincs. Előbb fogok megtanulni repülni. Shortoló alapba ugyanolyan kockázatos, ha nem variál a long és a short között. A legnehezebb időszak következik el, szerintem elvérzik a zöm. Majd egy év múlva megnézem a nagyhangúak hol vannak.
Még a bullban is van lemorzsolódás. Már a fórumozó nagyhangúakra értem. Az nem semmi , ha valaki olyankor kipontozódik. De most...most sokkal könnyebb kipurcanni.
Nyekk. És roccs. Meg placcs. A legnehezebb időszak jön. De ezt már írtam.A szűk stoppok korszaka elérkezett. Sok kis bukó, és talán egy egy nagyobb nyerő, ami tartalmazhatja magát a hasznomat is.Most forogni kell könyörtelenül a piac után, őrizgetni pozikat ... nekem mindegy. Mindenki tegyen amit akar.
Utolsó (3) kérdésed érdekes, abban van fantázia. Részemről olyan komplex fedezeti hosszútávi pozíciókat építgetek (ez nem publikus, nincs a blogban), melyek hozhatnak némi pénzt. A megfelelő helyen a rossz pozi dobva van, és a nyerő irány kifuttatva. ebben szerepel ásvány, nemesfém, cukor, még sütőtök is (vicc)...mindegy. A lényeg, valaki segítsen abban, hogy korrekt fedezeti pozíciókat építs ki, és azokat menedzselt. Nem látok mást, ami minimális veszteséget és esetleg kis hasznot vetítene előre a jövőre.
A véleményem lesújtó a bef. tanácsadók zöméről. ez meg roppant szerénytelen, ezért nem akartam konkrétan írni. Ezért sem.
Magad , ha szolgád nincsen. Ezek a szolgák nem jók.
Azért köszönöm, DLPH!
Ugye, jól értelmezem, hogy nincs saját konkrét tapasztalatod, ismereted az adott kérdésekről (ezért nem tudsz objektív lenni), viszont van vmi negatív érzésed a megnevezett 2 céggel vagy 2 termékkel kapcsolatban?
Üdvözlettel:
Teszek még egy kísérletet, mert lehet, hogy egy másik téma (famo kiborulása) miatt felejtődött el a beírásom. Ha mégsem emiatt, akkor sajnálom (és igérem, hogy ide többet nem másolom be). Ime az eredeti:
Ha még föl lehet tenni SZAKMAI kérdést ...
Sajnos már nincs időm folyamatosan figyelni a piacot, így a mostani le-föl-le-föl- csapkodást pláne nem tudom lekereskedni, ezért vmilyen alternatív lehetőséget keresek.
1./ A legjobb lehetőséget a deviza kereskedésben látnám, de ebben nem vagyok annyira otthon. Viszont hallottam régebben, hogy van(nak) olyan cég(ek), amely(ek) portfólió kezeléssel is foglalkozik(nak). (Nem privát banki szolgáltatásra gondolok, annyi pénzem nincs.) A BP Forex rémlik konkrétan. Van-e esetleg vkinek ilyen irányú tapasztalata velük (vagy mással)?
2./ A Buda Cash nagyon ajánlgatja a "TREND egyedi portfóliókezelés" termékét. Eddig elég szép hozamot ért el. Van-e esetleg vkinek konkrét tapasztalata erről? (Én eddig elutasítottam a megkeresésüket, mert régebben volt számlám a BC-nél és lenyúltak 1,5 millió forintomat, igaz nagyon mondják, hogy azóta kirúgták a simlis bandát.)
3./ Vmilyen alternatív - pl. nyersanyag, nemesfém, árú, stb.- , esetleg shortolni is képes befektetési alap. Van vkinek konkrét tapasztalata (esetleg ajánlata) a "nehéz időkben" is jól teljesítő bef. alap(ok)ról?
Köszönöm az érdemi válaszokat, mások okulására is!
Felhívom szíves figyelmedet, tartsd be az etikus viselkedés normáit. Hozzászólásaidban a saját portálodon célozgatsz bizonyos személyek bizonyos véleményeire. Félremagyarázva ezen véleményeket, túldramatizálva a jelentésüket kontrázol és finoman ugyan, de leértékeled eze véleméynek megalapozottságát.
Felhívom szíves figyelmedet újra, szűk 5 év tőzsdei kereskedési tapasztalatoddal és 3 x körüli életkoroddal nem vagy abban a helyzetben, hogy kritizáld a nálad jóval tapasztaltabbakat, akár az életről, akár a tőzsdékről van szó. A naiv kezdő elképesztő önbizalma tombol benned.
Felhívom szíves figyelmedet, hogy senki soha nem célozgat cápádra, köreidre és az ott található véleményekre.
Megint nem vagy etikus. Próbálj az lenni. Hátha sikerül.
Ezzel a pihenővel a legjobb döntést hoztad. Ezen a téren Neked, már előnyöd van másokhoz képest, hiszen sokan képtelenek akár, csak egy kis időre is kiszállni.
Pedig aki nem képes erre a döntésre, hogy kiszámíthatatlan, a tapasztalatát meghaladó piaci hangulatban kivárjon, annak nincs is helye a tőzsdén.
Ha újra trédelsz majd, akkor alapból is csak óvatosan (meg persze a piaci körülményekhez mérten), mert itt is be kell melegedni, melegíteni, akárcsak sportolás előtt. :o)
Ja, túszul ejtettek a medvék... Végén a bika győz, nézz rá a 20 éves buxcsártra Szemir. Itt az értelem harcol a rövidtávú hangulattal. Jöttök még részvényért könyörögni hozzánk.
Nem szeretnék beleszólni, de ez így nem lesz jó. ÉS nagyon nehéz lesz megindokolnom. Meg sem próbálom.
Csak célzok valamire , egy kicsit csak:
ezek lennének az állítások (többek között)?
1, itt a pf-en kollektív segítségnyújtásban fogsz részesülni, és végül szépen keresel majd
(ha ez IGAZ, akkor a pf -en írogatók most ebben a pillanatban kivétel nélkül milliárdosok- magam csak gigabukók beszámolóit olvasgatom, régi öreg, szerintem tapasztalt tőzsdések itt a pf-en elég nagyokat tévednek mostanában, nézd meg a beírásokat időrendben, azt a keveset, amelyik ELŐRE szól, ha csinál valamit)
2, megveszed a szakkönyveket, és ha nem is mindent, de eleget fogsz tudni ahhoz, hogy szépen keress
(ha ez IGAZ, akkor 3 milliárd ember lenne dollármilliárdos a tőzsdéből)
Hirtelen kis indoklásocska. De az ügy ennél sokkal összetettebb.
Hála az égnek, én még csak most értem haza, és meg sem próbálkoztam semmivel. De lehet, egy pár hétig ez így is marad. Most nagyon örülök annak, hogy szerintetek ez még nem a vég, és lehetek még plusszban. Ha majd ezt totál el is hiszem, akkor fogok trade-elni, addig csak nézem a dolgokat.
Könyvet akarok venni, -szakkönyvet- esetleg javaslat?
Főleg magyar nyelvűt, esetleg angolt.
famo,
en ma zartam a pozikat, es par nap pihenot iktatok be..
ezt javaslom masnak is aki bizonytalan...nezd az oti vagy hati grafikont ma..mint egy EKG-gorbe.....(forgalom alacsony, ugral, lekereskedhetetlen..)
Trendel szemben kéne kereskedni, vagy a trend irányába? Sokan mondják: Aki trendel szembe megy, nagyot kockáztat.
A trendnek van eleje, közepe, vége. Aki a trend végén indul a trend irányába az nagyot kockáztat (bukik). Hol a trend eleje, hol a közepe, a vége? A kérdés, a fő trend, ami most emelkedő, a jelenlegi trend, ami most csökkenő, között lesz- e oldalazás? (És még a fő trend is megváltozhat, bár csak ritkán teszi.)
Törölt felhasználó2008. 02. 07. 07:15
#11059
Sziasztok!
Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat!
Az az igazság, hogy valószínűleg nem hagyom magam "kirázni" a piac által. Egy kicsit pihizek, és azt hiszem, ha lehet kicsit megfognám DLPH kezét, hogy mint hülyegyereket az anyja, átvezessen az úttesten. Aztán meglátom...
Szép napot nektek!!!!!
És mégegyszer köszönöm, minden hsz nagyon hasznos volt.
Nehéz így ismeretlenül valami biztatót, vagy okosat mondani, de megpróbálom.
Ha tőzsdézésre adod a fejed, fel kell készülnöd mindenre. Még arra is, hogy az összes befektetett pénzedet elveszted. "Nyerni lehet, veszíteni kötelező".
Ilyen 15%-os bukók sőt ennél jóval komolyabbak is , már megestek mindenkivel.
Saját élményeim közül egy elég kemény:
1997-ben kezdtem egy Diana nevű brókercégnél. Biztos vannak akik emlékeznek rá. A cég csődbe ment kb egy év múlva és kb. 3-4 hónapig nem lehetett hozzáférni a befektetett lóvéhoz, egy darabig az sem volt biztos, hogy egyáltalán egy vasat is viszontlátnak az elégedett ügyfelek a pénzükből. Nekem a lóvém részvényekben volt. Mikor zárolták elég szép nyerőben, amikor feloldották elég brutál bukóban.
Gondolhatod, hogy közben mit éltem át kezdő tőzsdésként eközben.
Tudom ez most nem vigasztal de lehetett volna sokkal rosszabb is a kezdésed.
Szvsz. tedd a pénzed DKJ-ba, és legalább negyed évig ne csinálj semmit. A BÉT árfolyamokat ne is nézd, csak az USA makrókat. Amikor jönnek az első jelek, hogy megáll a gazdasági visszaesés akkor kezdj el befektetni, de csak jó fundájú likvid papírokba. Ilyen kevés van a BÉT-en, és türelmesen várj, vagy kísérd stoppal. A bukód vissza fog gyorsan jönni. Ja és soha ne TDT-z , vagy csak játékpénzzel.
Ha pedig USA nagy szarba kerül, akkor esetleg short, de inkább kivárás akár 1-2 évig is biztos hozamú befektetésben, vagy ameddig kell. Tudom ez most borzasztó távolinak tűnik, de hidd el gyorsan eltelik.
"Alig 20% bukóm van a TVK-val, de megvan a magyarázat, nem vagyok hülye, csak építem a pozíciómat.:-(((
Vígasznak elmegy.
zepi "
:))) jó
hallotam olyat, hogy felvesznek két irányba pozíciót , vagy opciókat eltérő időkre :))
nem tudják ugyanis meddig süllyed a piac a jelenben, de azt sejtik, hogy egy felépülési szakasz jön később.....ilyen is van, és kerülhet az ember mínuszba
Végülis, ha visszagondolok pl. az 1 évvel ezelőtti énemre, azért tényleg több összefüggést meglátok már, de ez még korántsem elég. Ez a jelenlegi piac, meg mindenképpen jó "tanulóidő". Túléljük, az biztos és szerintem Famo is. Ha tényleg csak a tanulópénzzel gyakorolgatsz itt, azt meg felesleges siratgatni.
"holnap 100 instrumentum fog menni (le vagy fel) 15 % -ot nap közben a világban
csak egyet kell megtalálni belőle"
Ez olyan, mint a lottószámok, előre nehéz eltalálni őket.
Törölt felhasználó2008. 02. 06. 20:57
#11044
Szia Józsi,
minden bizonnyal igazad van. Már az is jó, hogy eddig még csak 15%-ot vesztett.
Amiben én látom a sarokkövét a további "töretlen" sikerek elérésének, az az, hogy az embernek egy jó erős tűrőképessége kell, hogy legyen. Természetesen senki nem szeret veszíteni, és ezt a "szakmát" is meglehet tanulni. DE egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron!!!!!!!
Nincs az a pénz, ami miatt egy embernek és/vagy kapcsolatának tönkre kell menni az miatt.
Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sikereket, mekkora stresszel ér el az ember. Mi értelme van havi 100eFt nyereség elérésének, ha közben az ember gyomorfekélyt kap????
Józsi neked "suttyomban" kell tőzsdézni, vagy veszteséget elhallgatni??? hát már ez a szempont már hátráltatni képes a nagy sikereket!!!
lip.
Bocs,ez hülyeség.
Idáig ment neki.
Új,ismeretlen,ingoványos környezetben famonál sokkal tapasztaltabbak(nem magamra gondolok ,a tapasztalat terén)
is többet buktak,mint 15%.
SZERINTEM
Szia Knight , ez szep volt ! Mi tobb, nagyon biztato is ahogy hangzik az, "ujra ugyis ismeros kornyezetben talaljuk magunkat " tezised. Most meg a tapasztaltabbak is atelik " az amator koruk visszatertet" !
(korte szavaival szolva )
Lelkisegély
De pozíció felvételére vagy zárására ne bíztassunk senkit. Én nem fogom tenni.