A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékû étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már
Szégyen. Inkább elküldték volna a nyugdíjasok bankszámláira az utalványok gyártásának és címletének megfelelő összesített pénzbeni értéket. Egy egyszerű banki átutalással.
Az átutalás költsége 1%-a a teljes összegnek. Mostmárcsak azt kellene tudni, hogy mennyi is az. Ezt kell összehasonlítani, azzal, hogy az mennyi embernek ad munkát, ha "gyártanak és küldenek". Mert az átutalás senkinek sem.
Ezt nem írhatod komolyan. Az átutalás költségének nagy része Matolcsy adó, ami ilyen formában visszajön. A nyomtatás és postás kihordás ennél sokkal többe kerül, nekünk - neked, nekem, mindenkinek. Én nem emlékszem, mikor hatalmaztuk fel őket, hogy foglalkoztassanak piacképtelen szervezeteket az adónkból. Talán ha nem basznának el annyi pénzt hogy az isten adója se legyen elég a pótlására, akkor lenne itt egy gazdaság, és nem az állam kellene hogy mankót tegyen mondjuk postások hóna alá.
Ezt a cikket az összes itteni agyhalott kormányzati trollnak el kellene olvasnia és kíváncsi lennék az állásfoglalásukra, vajon ezt is kritika nélkül megtapsolják-e.
és még vita is van belőle....szombaton a helyi tesco hipermarketben voltam fültanúja a szomszéd kasszánál zajló vitának: idős házaspár bevásárolt, Erzsébet utalvánnyal akaratak fizetni, és utólag szólt nekik a pénztáros, hogy pl. mosogatószert nem lehet arra vanni....vettek élelmiszert és napi használati cikkeket, aztán arra meg nem jó....ha számlára jönne a 10K, azt bármire költhetnék...akár rezsire is
Minden egyes támogatás azoknak a vállalatoknak, ahol emberek dolgoznak azért van, hogy valami ténylegesen munkát adjon. Nem kivétel ezalól a töménytelen multitámogatás sem. Nem látok különbséget. Ennek egy részét le fogják vásárolni. Ha csak átutalják, abból senkinek sem lesz munkája és abból bevétele.
Nekem az, amikor a magyar kormány a magyar gazdaságot támogatja, mindig egy kicsit olyan, mint amikor a strici a kurváját rojtosra veri, aztán hazatámogatja. Ha nem vágják annyira tönkre, támogatni is kevésbé kell.
" Ezt kell összehasonlítani, azzal, hogy az mennyi embernek ad munkát, ha "gyártanak és küldenek". Mert az átutalás senkinek sem." Feltaláltad a spanyol viaszt, ha 1000-szer ennyi utalványt gyártanánk le és küldenénk ki, akkor 1000-szer annyi embernek adna munkát. Ha matolcsy nyugdíjba menne, akkor 1000%-ban tudnád pótolni.
A posta így is le van terhelve. Év végén nem képesek kiszállítani a csomagokat normálisan. Miért terhelik még ezzel is őket??? . Dettó érettségi. Mi a fenének nyomtatni, őrség stb? Tegyék fel a netre reggel nyolckor a tételek és kész. Ma már mindenhol van internet.
Javasold Viktornak, hogy az állami szférában Postai utalvánnyal küldjék 10e Ft-onként a fizetéseket. És akkor csuda sok embernek adunk feleslegesen munkát. . Eszem megáll, hogy a piacgazdaságban egy gazdasági fórumon valaki a felesleges munkavégzésnek, a rettenetesen nem hatékony megoldásnak tapsikol
“Sankó József házában elméletileg 120-an laknak. Papíron ennyien vannak ide bejelentkezve, ez senkinek sem tűnt fel. A polgármesternek sem állt érdekében.” . Nem semmi.
A Rogán migránsok mellett nyugdíjmigránsok is megjelentek. A Fidesz híveket persze ez sem zavarja. . “A nyugdíjmigráció kifizetődő biznisz. Az ukrán átlagnyugdíj átszámítva 20 ezer forint. Egy kis ügyeskedés és kellő papírok után viszont itthon 150, de ahogy láthatták a 300 ezer forintot meghaladó nyugdíjat is megkaphatják, amit aztán ráadásul nem is itt költenek el, hanem Ukrajnában.”
Legyártották az utalványokat a nyugdíjasoknak
Ugrás a cikkhez