Valamint nem számolnak azzal az effektussal, hogy az ember f.sza tele van azzal, ha minden nyilatkozatuk "Orbán kormány"-nyal, vagy Mesterházi nyilatkozzon"-nal kezdődik.
Beleolvastam egy korábbi MSZP okosságba, olyan esszenciálisan orbánoztak, hogy teljesen elnyomott mindent, orbán randa pofája vizuálisan kísértett végig a 40 oldalon, persze hogy semmi kedve az embernek végigszenvedni.
Nálam a lövetősök alapbol kiesnek.Mondhatnak akár mit,lövettek vagy engedték a lövéseket.Vonáék nem fognak koalícióra lépni senkivel.Megmondták ami jó az országnak megszavazzák ami nem azt nem.A jelenlegi maffia gondolom nem kíván külön kommentet.
"Akkor minek is a program? A tömegeket nem az érdekli"
Lehet hogy a többséget nem érdekli, de azért általánosítani nem szabad. Az a tisztelendő kisebb réteg 1-2 százalékot bőven hozhat, vihet.
Mai:
"Nem lát a parlamentben olyan erőt, akivel a Jobbik közösen kormányozhatna, így csak akkor van esélye a pártnak a kormányalakításra, ha önállóan szerez többséget – derült ki Vona Gábor sajtótájékoztató utáni nyilatkozatából.
„Az LMP nem érintett az elmúlt 24 évben, ezért politikai vitapartnernek tekintem, amellyel tisztességes, érdemi szakmai vitát lehet folytatni, de lehetséges koalíciós partnernek nem tekintjük egymást, hiszen világok választanak el bennünket egymástól” – mondta a Jobbik elnöke."
Azért sem elképzelhető mert a választóik igen nagy részét buknák.
A felől nekem sincs kétségem, hogy ha úgy hozza az élet, akkor a fidesz minden további nélkül összállna a jobbikkal.
A kérdés inkább az, hogy a jobbik összeállna-e a fidesszel? De mivel a jelen ciklusban is szokszor a fidesszel együtt szavaztak, ezért sejthető, hogy őket sem zavarná egy ilyen frigy.
Gondolom te Jobbikos vagy.Te nem gondolkoztál még azon,hogy inkább MSZP koalíció mint Jobbik?Össze fognak állni Vonáék attól félek azokkal,akiket még jobban rühellek ,mint az MSZP-t.
Mint írtam, tudják, hogy a programnak semmi jelentősége.
Láthatod, mindkét "nagy" párt azzal akar nyerni, hogy a másik szarabb és szemetebb.
Az emberek meg sokadik alkalommal protestszavaznak.
Akkor minek is a program? A tömegeket nem az érdekli (el sem olvasnák) hanem hogy mi az éppen aktuális botrány a másikkal, a pártoknak meg nem érdeke, mert még számon is lehetne kérni.
Siralmas a helyzet!
Ez alapján válasszunk? Ezt nevezik demokráciának??
Nem tudom, mi abban a meglepő, hogy ha állandóan negatív a költségvetés egyenlege, akkor folyamatosan egyre nagyobb mínusz lesz az államháztartás nettó vagyona - amint az látszik is a táblázatból.
Az MNYP ebben éppen pozitív előjellel van benne, hiszen az az állam szemszögéből bevétel volt. Miközben egy létező tartalék lett az államé és jövőbeli nyugdíjkötelezettség növekedés áll mögötte...
Kire szavazol április 6-án?