"A Kecskeméti Törvényszék törölte a múlt vasárnapi időközi önkormányzati választás eredményét, az ötből egy (a 32.) szavazókörben meg kell ismételni a választást. A szombati dátumú végzés szerint a bíróság a rendelkezésére bocsátott videófelvétel alapján megalapozottnak találta a kifogást, hogy az érintett helyen a választói akaratot befolyásolva szervezetten szállítottak embereket a választókörbe:ez kampánycsendsértésnek minősül.
..."
A magyar demokráciában példanélküli, bíróság által is bizonyítottnak talált választási csalás.
Az a valaki pedig a FIDESZ Bács-Kiskun megyei választmányi tagja. Ez meg tény, nem kell bíróságnak kimondania, hiszen pont ezen bizonyíték alapján született az ítélet.
"A Fidesz egyszer szervezetten szállította a szavazókat. Megbukott. Utána kétszer elképesztő hazugsággal kampányolt. Megbukott. Bajnai azzal kampányolt, hogy a Fidesz szervezetten szállított. Tehát nem hazudott. De jogszerűen ezzel nem kampányolhatott. "
Látod az "SZVSZ" megint nincsen ott a végén. Így azt sugallod, hogy erről BÍRÓSÁGI ítélet van így TÉNY.
Valaki szállított ezt a bíróság bizonyítottnak látta és ezért rendelt el új szavazást.
Ez az ami bizonyított.
A Fidesz egyszer szervezetten szállította a szavazókat. Megbukott. Utána kétszer elképesztő hazugsággal kampányolt. Megbukott. Bajnai azzal kampányolt, hogy a Fidesz szervezetten szállított. Tehát nem hazudott. De jogszerűen ezzel nem kampányolhatott.
"Pampáról eddig is nyilvánvaló volt, hogy szélsőségesen egyoldalú."
Szerintem nem, mert akkor kimondaná, az abszolút igazságot, hogy az aljas ellenzék "gyilkolt" a fidesz meg nem. (Mert a helyi nemzeti választási bizottság jobban tudja a területi, meg a bíróság meg csak tévedett, sőt a komcsik által megfélemlítve döntöttek. :DD)
Pampáról eddig is nyilvánvaló volt, hogy szélsőségesen egyoldalú. Éppen ezekben a bajai kampánycsendsértéses ügyekben igazolja végleg, hogy vitaképtelen szinten elfogult.
Tényleg nem érdemes vitázni, mert szerinted az, aki kimondja, hogy valaki gyilkolt, az szerinted csak egy "kicsit gyilkolt".
Az egyik kimondta az igazságot, de olyan szerencsétlenül fogalmazták meg, hogy félre lehet érteni a mondatot. (Te ebbe magyarázod bele, hogy kicsit gyilkolt.)
A másik látványosan, pofátlanul, egyértelműen, gyalázatosan hazudott. De csak azután, miután megbukott a csalással is.
Tiszta nevetséges, amit itt előterjesztettél.
De nem vagy egyedül, hisz a helyi nemzeti választási bizottság, az un. "kis gyilkosságot" gyilkosságnak találta a "nagy gyilkosságot", meg nem.
Akkor legyél már "tisztességesen" fideszes és helyezkedj hasonló álláspontra. :D
"A Fidesz egyszer szervezetten szállította a szavazókat. Megbukott. Utána kétszer elképesztő hazugsággal kampányolt. Megbukott. Bajnai azzal kampányolt, hogy a Fidesz szervezetten szállított. Tehát nem hazudott. De jogszerűen ezzel nem kampányolhatott."
Vége van. Akarom mondani vége lesz majd egyszer. Ha. Igen, úgy értsd, ha minden jogorvoslati lehetőség elfogyott és a katonák (vég)kimerültek. Az eredményt lehet magyarázni megismételt Fidesz győzelemnek pont úgy, mint a mozgósításban elért ellenzéki sikernek. A különbség két hete 68, most 69 szavazat lett.
Megérte?
Igen? Akkor viszont engem kurvára érdekelne, hogy vajon hány milliót szántok egyetlen plusz szavazat megszerzésére? Mert a bérelt autókkal kirendelt aktivisták nem voltak ingyen, ahogy a hangoskocsik, plakáterdő, szétosztható tűzifa sem a felcsúti csűrből jött elő a jobb időkre elrakott tartalékból. Nyilván átgondoltátok mennyit érdemes költeni egy 500 fős szavazókörben, meg azt is, hogy ehhez az összeghez képest a rezsicsökkentéssel pont a picsába elmehettek, ha százezer számra kéne választókat megnyerni és urnákig elvinni jövőre."
És nem mosdatok senkit sem,kiegészítettem a megjegyzésedet mert tartalmazott egy kis hiányosságot.
MIND KÉT FÉL CSALT A "MÁSODIK FORDULÓ" ( új választás)ELŐTT.
"Az egyik "kicsit" gyilkolt a másik pedig "nagyon"....."
Nem egészen. De nem lep meg, hogy megint a Fideszt mosdatod.
A Fidesz egyszer szervezetten szállította a szavazókat. Megbukott. Utána kétszer elképesztő hazugsággal kampányolt. Megbukott. Bajnai azzal kampányolt, hogy a Fidesz szervezetten szállított. Tehát nem hazudott. De jogszerűen ezzel nem kampányolhatott.
Hát ha ezek szerinted egyenlőek, akkor fogyatékos vagy.
Mondjuk a gyilkosság pont nem a legjobb példa, de még ott is van a különös kegyetlenséggel, aljas indokból, vagy az erős felindulásból esetleg önvédelemből kitétel, szóval ott sem mindegy a mérték.
De mindegy is hiszen a fidesz már rég átlépett minden normális határt minden téren, majd pont itt lenne gentleman...
Ez az ügy erős önvizsgálatra kellene hogy késztessen sokakat.
-Ekkora őrület sem izgatja fel annyira a választókat, hogy a fele elfáradjon szavazni.
-Ekkora erőforrásokkal, ilyen erkölcsi blamázs felvállalásával sikerül épp hogy győznie a magabiztos 2/3-nak, egy számára előzetesen simának tűnő helyen. Mennyi pénzt, paripát, fegyvert kell majd mozgósítani tavasszal országosan?
-Ez a kormányzati teljesítmény sem jelent automatikus sikert az ellenzéki összefogásnak. Kb. milyen magas labdára van szükség egy választási győzelemhez?
-Az ellenzéki összefogásból kimaradt erők hozzávetőleg miben reménykednek 2014 kapcsán? Bármilyen beleszólás, alku, mutyizás alapfeltétele a Parlamentbe jutás lenne...
Így csaltok ti
..."
A magyar demokráciában példanélküli, bíróság által is bizonyítottnak talált választási csalás.
Mi lesz itt 2014-ben...