egyáltalán nem vitairatnak szántam amit írtam, vagyis nem lenne szerencsés, ha most a Geni helyett erről kezdenénk beszélni.
Nem volt szándékom, hogy most meg mindeki próbálja besorolni magát valamelyik "csoportba", s onnan ágáljon a másik ellen.
Csupán érzékeltetni szerettem volna, hogy sok-sok nézőpont létezik, s jobb, ha tiszteletben tartjuk a másik nézetét is, mindenféle minősítések nélkül, s akkor csak egy csoport létezne, a tisztelettudók csoportja. S ebben a csoportban békésen elvannak a bizakodók, a tamáskodók, a sandaságot sejtők és még a rőzsaszín felhőt vizionálük is.
Nem tudom már ki, de valaki írta itt korábban, hogy minden véleményből lehet "tanulni", vagyis minden vélemény megfontolandó. S az okos ember a saját véleménye mellet figyel másokéra is, s ne adj' Isten még tán korrigál is saját véleményén.
úgy látom, kezd kialakulni egy ideológiainak tűnő vita két tábornak tűnő embercsoport között
a szerénységből másodiknak nevezhető "csoport" olyan kisrészvényesekből áll, akik nyilvánvaló érintettségük okán próbálnak utánajárni mindennek ami a céggel és a projekttel kapcsolatos. értelmezni a híreket stb.
az ezek után elsőnek nevezhető csoport tagjaira viszont inkább a "vajon mi a fene lehet a gond ezzel a Genesis-el?" hozzáállás jellemző. Hozzáteszem, ők is igyekeznek minden információhoz hozzájutni és értelmezni. sajnos azonban mintha egy erős szűrőn keresztül tennék mindezt, ahányszor kijön valamilyen hír, az első reakció általában a félreértelmezés, sápítozás, vádaskodás. aztán mikor kiderül hogy a feltételezés még a legnagyobb rosszindulattal sem támasztható alá logikusan, akkor általában jön a hallgatás, esetleg újabb irreleváns ügylet előrángatása logikátlan kontextusban.
nos, azt gondolom mindkét csoportot ugyanaz a szándék vezeti: minél többet keresni / minél kevesebbet bukni. hogy ezt ki hogyan csinálja, az magánügy
de teljesen más dolog félremagyarázatokkal célozgatni, bűncselekménnyel vádolni egy cég vezetőjét, stb.
nem az aggodalmak találnak süket fülekre hanem a magyarázatok!!
nem azok nem tisztelik mások véleményét, akik minden aggodalmat és kérdést meghallgatnak és megpróbálnak válaszolni rá, hanem azok akik erre csak annyit válaszolnak hogy "bocs de nem számít amit mondasz mert elvakult vagy" :D
En meg ugy gondolom, hogy mig a stilusbeli kerdesben egyet ertek , egyaltalan nem gondolom, hogy jellemzo lenne a szembecsukas barmi folott
se a felreneznes.
Tulzott lelkesedest sem emlitenek, ellenben tulzott paranoiat, keseruseget valamint rosszindulatu gyanakvast,celozgatast es provokaciot a masik oldalrol igen.
Ez az a kategoria ami aztan eldurrantja az agyakat, es jonnek az erosebb megjegyzesek.
Ezen kivul jot tenne ha mindenki vegiggondolna elore, mit ir le, es nem jonnenek fel oras vitak abbol, hogy teljesen rossz logika alapjan szamol vmit esatobbi...
Ha nem erzelmekben jatszana az egyik csoport, nem is valtana ki hasonlo reakciokat, mint ahogy dmz sem tette altalaban.
Igy lenne fair.
Ha tenyeket mondananak es nem celozgatnanak, es mindezt nem olyan felhanggal amilyennel.
Ugyhogy gondoljuk meg, hogy a tyuk volt vajh elobb, vagy a tojas!!! :)
Jellemzoen ki gondolkodik csoportokban?
Ehh.
Unom ezt az egeszet.
De nagyon.
Igy hat azt kell mondjam ,tovabbi kellemes ovodat mindenkinek, es a 4,3E legyen veletek!
Csa.
Ezt: "Viszont ha ironizálással, célozgatással, a másik lejáratásával próbálja valaki maga felé fordítani a nem létező(!!!) népszerűségi-mérleg nyelvét az eltereli a figyelmet a kételyekről, kérdésekről s mint már sokszor bebizonyosodott, a tényekről is. " szóval ezt általában, mindenkire nézve érvényesnek gondoltam.
úgy gondolom, a másik fél burkolt lekurvázása (lásd. a vezetősséggel szaunázás...) nem igazán segít a tisztánlátásban...
és el tudom képzelni, hogy azok, akik a cég minden egyes rezdülésével tisztában vannak, egyre kevesebb örömüket lelik a részletek magyarázásában, ráadásul azért legyünk őszinték, nem ritkán futnak bele szimpla szőrszálhasogatásba, ami sokadszorra már a leghiggadtabbakból is kiválthat némi intoleranciát, főleg úgy, hogy közben nap, mint nap pockokat kénytelenek kerülgetni
Törölt felhasználó2008. 01. 25. 15:32
#41687
Hali,
úgy vélem a két csoport kezd körvanalazódni a fórumon. (Illetve három, de a "menekülés", "öntés" stb... tömörülés lényegtelen)
Az egyik csoport próbál tiszta képet kapni a Geni-ről, nem fél észrevenni az ellentmondásokat, a rázós helyzeteket, s próbálja értelmezni a megjelenő közleményeket.
A másik csoportra inkább a "csukjuk be a szemeinket" hozzáállás a jellemző. Hozzáteszem itt is nagy tudás, sok-sok információ van a háttérben nagy adag lelkesedés mellett. Viszont az esetleg negatívnak érthető (!!! NEM negatív, csak úgy értHETŐ) írásokat, a felmerülő értelmezési problémákat, kételyeket előszőr harsány kacaj kiséretében egy "...nyilván ezért..." vagy "..biztos már akkor is ezt gondolták..." találgatás követ. Aztán mikor kiderül, hogy mégsem véletlenül "zörög a haraszt", akkor egy "...kit érdekel..." esetleg egy "...ezt eddig is tudtuk..." majd egy "... mindegy, Ők értik a dolgukat, nyilván nem a maguk ellenségei..." típusú "bizalmi szavazás" következik. Természetesen (??? inkább sajnos) néha irónikus, kicsit degradáló letromfolás, kioktatás, fennhéjázás kiséretében, s legvégül megjelenik a "..mivaaaan, sokat buktál??" és a "...csak nem venni akarsz olcsón??" típusú költői kérdés.
Nos azt gondolom hogy mindkét csoportot a jó szándék vezérli. Sem exmnbs, sem dmz, sem pedig siemens (és persze én sem) a Geni ellen beszél (s nyilván vannak még ebben a csoportban mások is, csak az elmúlt két napban inkább ők forszírozták a tisztánlátást), csak éppen megpróbálják értelmezni a jelenségeket, a közleményeket, még ha azok nem is vetnek jó fényt a Geni-re.
Ha arra törekszünk, hogy ez a fórum mindanyiunk számára hasznos legyen, akkor tisztelni kell mindekit véleményét (még pocokét is, ha véleméynt fogalmaz meg). El kell fogadni, hogy vannak, akik szeretnek biztosra menni, ezért igénylik, hogy ne legyenek ellentmondások, félreérthető közlemények, szeretnék, hogy ne bukjanak ki csontvázak a szekrényből és megfogalmazódnak kérdéseik, amit itt fel is vetnek. S vannak, akik inkább félrenéznek, ha valami nyugtalanitó momentum, esetleg kérdés kerül a felszínre. Viszont ha ironizálással, célozgatással, a másik lejáratásával próbálja valaki maga felé fordítani a nem létező(!!!) népszerűségi-mérleg nyelvét az eltereli a figyelmet a kételyekről, kérdésekről s mint már sokszor bebizonyosodott, a tényekről is.
villámböbe, köszi, ma már nem kereskedem, hanem főzök, appartmanban leszünk barátokkal és ki van osztva a menű kívánságlista...
egyébként rám fér a pihenés...
mondjuk most konkrétan nem állok benn, csak akkor állok be ha elkezd bukni.
de amúgy nem az egésszel állok be, hanem felével, a másikkal figyelek általában.
viszont be is kell állni, mert tudod néha egy nagy öntés van és ha nem vagy benn nem kapsz.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...