Forex és sokminden más is  

Mindamellett a tévedés jogát fenntartom.

Tegnap olvastam egy tanulmányt, ami a szexuális aktus elutasításának pszichéjéről és a szomatizálásról szólt. És az volt benne, hogy a nők ős idők óta úgy vannak beállítva, hogy meg kell őket hódítani, vagyis a szex terén szumma szummárum,le kell őket teperni. A tanulmány azt mondta, hogy azokban a kapcsolatokban ahol a misszionárius póz nem dívik, a pár férfi tagja előbb vagy utóbb elveszti a férfiúi tekintélyét a nő előtt, csupán azért mert ez a póz az, amely a leteperés a birtokolnak élményét adja a nőnek. A tanulmányt olvasva azon vettem észre magam, hogy hevesen bólogattam ennél a résznél. Tényleg így van.
Szóval ekkor gondolkodtam el azon, hogy lehetséges, hogy tényleg vannak olyan "eleve létező" dolgok, amelyek tudattalanul, de befolyásolják az életünket? A kapcsolatainkat?
De miért? Honnan jönnek ezek? Miért alakultak így? És miért vésődtek be ilyen szinten az emberbe?
Persze a kérdések megválaszolatlanok maradtak, a tanulmány túl szaftos volt ahhoz, hogy ezen tovább gondolkodjak. :))
Meg nem is dolgom ez nekem, amit kerestem megtaláltam benne, a többi meg most csak érdekesség volt.

Dobd már félre kicsit a Darwinizmust, az egy elcseszett elmélet.
Az ember nem fejlődik, hanem hanyatlik.

Verseny szellem nincs alapból az emberben, kapzsiság nincs alapból az emberben. Lesz, mert ahogy nő ezt kondicionáljuk a gyerekekbe. Mire felnőnek megtanulják, hogy ők a legfontosabbak ezerrel érvényesítik a saját érdekeiket, de alapvető dolgokra képtelenek. Nem tudnak beszélgetni a szüleikkel, nem tudnak szeretni, egymásra figyelni, mert nem tanítja meg nekik senki. Futni, rohanni hazudni, érdekeket érvényesíteni, manipulálni azt tudnak, mert erre kondicionálják őket.
Vedd el egy családtól két hétre a tv jét, mobilokat, számítógépeket, laptopokat, netet, videó játékokat, dvd lejátszókat, hifiket. És éljék a mindennapjaikat. Menjenek dolgozni, éljenek ezek nélkül a dolgok nélkül két hetet. Nagyon sokan hamar rájönnének milyen üres az életük. Valójában már azt sem tudják kikkel élnek.
A mai társadalom egyik nagy rákfenéje, hogy egyénben gondolkodunk. Én, nekem, értem, miattam... de elfelejtjük, a közösségek erejét. Talán ideje volna visszatérni kicsit a gyökerekhez.
Az ember alapvetően sem ilyen sem olyan szoda, az ember csak ember amikor megszületik, és csak olyan lesz amit írsz, mert úgy szocializálódik.

filozofálni lehet barom sokat és anekdotázni is kivételes helyzetekkel és emberek példálózásaival ..

de ez nem lesz soha életszerű, mert ha a cuccnak a végéről kezded akkor az eleje sehogy nem jön össze , ha meg elölről kezdenéd , akkor ott meg nincs miből..

ez a cucc-cuccok nagyon is emberiek azaz, az alaptermészetükből fakad hogy soha nem tudják megoldani az egyszerűnek mondható alapkérdéseket ember és ember között ..

következésképpen soha nem lesz/volt olyan rendszer vagy korszak , amikor nincs akkora elrugaszkodás minőségben és élhetőségben ember és ember között..

ha csak kettő átlagember is él a földön , akkor is kialakulnak az "erőviszonyok" ...
óhatatlanul valamelyik a másikra hallgat és végül önmaga fog , de legalább is többet dolgozni .. és a másiknak is .

de ha az egyiknél ez nagy -nagyobb méreteket ölt , akkor a másik ez ellen valamilyen formában védekezni fog - mert kell is neki ..

és nem gyengébb vagy erősebbről van itt szó

de az erősebbnek soha nem kell és nem is kellett a segítség , csak a gyengének , mert az erős önön akaratán kívül is hajlamos a végső saját birtokában levők bármineműek legkiteljesedettebb hasznosítására

és ez így van ez rendjén , mert másképpen nem is lehet - amióta világ a világ

***

innen ered , ilyen egyszerűnek mondható felismerésből a baloldaliságom

Én nem gondolnám ezt.
Ez a piramis az egyén szintjeit ábrázolja. Minél többen vannak ennek a piramisnak minél magasabb fokán, annál jobb a társadalmi felépítettség, annál fejlettebb a társadalom.
Hiszen az ember szintjén, csak abban az esetben van következő szintre lépés, ha az alsó feltételek teljesültek. Amennyiben valamely téren hiba van, az egyén nem tud tovább építkezni.
Mondhatunk bármilyen eszméket egy éhezőnek, nem fog rajongani, hiszen gondolatait a létfenntartás a fizikai szükségletek kielégítése fogja uralni. Sőt a tetteit is ez fogja jelentős mértékben meghatározni vagyis ez lesz a mozgatórugója.
Ha a társadalom nagy része az alsó szinteken található a társadalom felépítése rossz az a társadalom beteg. Sarkítva rabszolgaságnak is nevezhetnénk. Minél több ember jut el a piramis felsőbb szintjeire a társadalom annál egészségesebb, működőképesebb, kreatívabb. Egy ilyen társadalomban létrejöhetne az amiről tadzso beszél, az országunk olyan amilyenné mi tesszük. Csodás világ lehetne. (tudom, kezem a biliben van)
Természetesen a jelenlegi demokráciának csúfolt rendszerben az egyénen kívül senkinek nem érdeke, hogy az emberek a piramis csúcsáig jussanak. Sőt igazából nyűgös és kellemetlen lenne.
Tehát voltaképpen az ideális megtartani az embereket az első két-három szint között. Akkor az ember még irányítható. És valljuk meg, ezt azért nagyon tudják a vezetőink.

A pirami ábrázolás, nekem azt is jelenti, hogy eleve kevesen juthatnak el a felső részig. Alul kell lenni a legtöbb építő kőnek, különben borul a piramis.

Ez így szép tadzso, csak ott az a fránya Maslow piramis. link
Ebben az országban jelenleg már az első két legalsó fokkal küszködnek az emberek. És amíg az alapok nem működnek, addig szó sem lehet igazi önvizsgálatról. A legtöbb ember pszichéje nem viselné el a terhet.
Ez a téma keményen csapkod a fekete és a fehér között és nincsenek éles határok nagyon nagy rész a szürke.
Mindazonáltal teljesen egyetértek abban, hogy országunk lakóiból nagyon nagyon hiányzik a felelősségvállalás jobbról is balról is, fent is lent is. Sajnos.

Szoda szociál érzékenysége (klasszikus balossága) kissé balra van tőlem, de az érdekérvényesítő összefogás gondolata az igaz.
Persze abszolút igaz az önfejlődésről vallott gondolatod, mindig kezdjük magunkkal, de ne fejezzük be ott.
Különben és saját magad ellenmondásaként, hogy valósulna meg az olyan lesz az országunk, amilyenné közösen tesszük.

Igazából nem tudom megindokolni, hogy miért, de erről az egészről beugrott egy részlet Jókai Aranyemberéből.

A vendég odaült az asztalhoz, térdei közé fogta a puskát, s elkezdett falatozni. Oly mohón
evett, mint egy kiéhezett kutya, s nagyokat ivott rá, pattintva a szájával az ivás után, mint
ínyencek szokták, kiknek nagyon jólesett az a korty. És aztán beszélt teletömött pofával:
- Hát mikor így átélveztük a viszonttalálkozás örömeit, azt kérdé tőlem a kedves papa,
gyöngéden fejemre ütve az öklével: „Hát te, akasztófáravaló, hogy kerülsz ide?” Nekem,
természetesen, tiltotta a fiúi tisztelet, hogy hasonló kérdést intézzek az én életem okozójához.
Mondám neki, hogy elvettem tízmillió reist egy Timár nevű uraság pénzéből. „Hát az hol lopta
ezt a sok pénzt?”, volt rá az öregem megjegyzése. Mondám neki, hogy az nem lopja a pénzét,
mert az igen derék, nagy birtokú uraság, kereskedő, földesúr, hajótulajdonos. Az öregem
nézete e tárgyban javíthatatlan maradt. „Az mindegy! Akinek pénze van, az azt mind lopta.
Akinek sok van, sokat lopott, akinek kevés van, keveset lopott; aki nem maga lopta, annak az
apja, a nagyapja lopott. Éppen százharminchárom neme van a lopásnak, s azok közül csak
huszonhárom olyan, amiért az ember a gályára kerül.” Látva, hogy az öregemet nem bírom
jobb nézetekre vezérelni, nem vitatkoztam vele e tárgy fölött tovább. Akkor aztán ő kérdezte:
„De hát hogy hozott téged az ördög össze ezzel a Timárral?”
Elbeszéltem neki a dolgot.
„Ismertem ezt az urat, mikor még szegény hajóbiztos volt, s maga hámozta a burgonyát a
hajókonyha előtt a gulyáshúshoz. Egyszer egy szökevény basát kellett felszaglásznom a török
rendőrség megbízásából, s az éppen Timár hajóján szökött Magyarországba.”
Ennél a szónál az öregem felhúzta a koponyája bőrét. Hahaha! Olyan mozgékony fejbőre volt,
csupa nevetség volt nézni, mikor alá s fel mozgatta; mikor felhúzta, a rövidre vágott serték úgy
álltak az ég felé, mint a majom szőre.
„Hogy hítták azt a basát?”, mordult rám az öreg.
„Ali Csorbadzsinak.”
„Ali Csorbadzsi!”, ordított fel, nagyot ütve az öklével a térdemre: azt hittem, erre a szóra
beleugrik a tengerbe. - Hahaha! Nem lehetett ám a vastól.
„Te is ismered őt talán?”
Erre megrázta az öreg a fejét haragosan, lehúzta a feje bőrét a homlokára, s azt mondta, hogy
„folytasd, mi lett Ali Csorbadzsiból?”.
Elmondtam neki a dolgot.
„Az ogradinai szigetnél ráakadtam; akkor egy vargabetűvel eléje kerültem a hajónak, s
Pancsovánál készen vártuk, hogy elcsípjük; hanem a hajó basa nélkül érkezett meg. Az
útközben hirtelen meghalt, s mert sehol a parton nem engedték eltemetni, utoljára is a vízbe
temették el. Ezt mind okmányokkal bizonyította be Timár.”
„S az a Timár akkor szegény ember volt?”, kérdezé az öregem.
„Akár magam.”
„Mostan pedig milliói vannak?”
„Azokból voltam én szerencsés tízmillió reist elkölthetni.”
„No hát lásd, te ostoba, hogy igazat mondtam; lopta a kincseit. Kitől lopta? Ali Csorbadzsitól.
Megölte a basát az úton, s eldugta magának a kincseit.”
Nekem csak szemem-szám elállt erre a szóra. Olyan sápadt lettem - mint amilyen te vagy
most, kedves cimborám.
„No nézd, én erre a gondolatra sohase jöttem volna!”
„Hát ide hallgass - dörmögött az öreg; s azzal a fejét a két térdére fektette; mintha most is
látnám, hogy sandított felém azokkal a hiúzszemeivel. - Mármost majd én mesélek neked
valamit. Én ismertem Ali Csorbadzsit. Nagyon ismertem. Tolvaj volt az is, mint minden ember,
természetesen, akinek sok pénze van. Százhuszonkettedik és százhuszonharmadik tolvaj volt.
Ezen sorszám alatt jönnek a kormányzók és kincstárőrök. Rá voltak bízva egy másik tolvajnak
a kincsei. Ez a Nro százharminchárom, a szultán. Egyszer én megtudtam, hogy a Nro
százharminckettedik tolvaj: a nagyvezér, ki akarja tekerni a nyakát a khazniárnak, hogy amit
az innen-onnan összelopott, ő visszalopja magának. Én is a török titkosrendőrségnél voltam.
Csak olyan Nro tíz, bukott, szökött kalmár. Valami jó gondolatom támadt. Ha én egyszerre a
Nro ötvenig fel tudnék avandzsírozni! Odamentem a basához, fölfedeztem neki a titkot, hogy
ő is benne van már a lajstromban, ami egy csoport gazdag embert foglalt magában, akiket a
miniszterek mint összeesküvőket meg fognak zsinegeltetni, s aztán a pénzeiket beseprik
szépen; hanem hát mit adsz, ha megmentelek kincseiddel együtt? Ali Csorbadzsi azt mondta,
hogy minden kincseinek odaadja egy negyedrészét, ha egyszer biztos helyen leszünk. „Hja,
mondtam neki, én szeretném tudni, hogy mi az a »minden«, mert én bekötött szemmel nem
alkuszom. Én családapa vagyok, nekem fiam van, annak a sorsát akarom biztosítani.”
Hahaha! Az öreg olyan komolyan mondta azt, hogy még most is nevetnem kell rajta.
„Fiad van? - kérdé akkor a basa apámtól. - No jó; ha megmenekülök, neki adom az egyetlen
leányomat, s akkor minden vagyonom a családban marad. Még ma küldd el hozzám a fiadat,
hadd ismerem meg. (Teringettét, ha én azt akkor tudtam volna, hogy az a gyönyörű szép fehér
arcú hölgy, azokkal az egymást érő szemöldökkel nekem van szánva! Hallod ezt, cimbora? De
már erre innom kell egyet bú-elfelejtésül. Megengeded, hogy ezt a poharat őnagysága, a
legbájosabb úrhölgy tiszteletére ürítsem ki.)
A martalóc zsivány udvariassággal hörpenté ki poharát, felállva.
Azután ismét visszahelyezkedett a karszékbe, s közbe a fogait szívogatta cuppanós hanggal,
mint aki már jóllakott.
- Hát az én apám szépen ráállt erre az alkura. „Abban egyeztünk meg, mondta az öreg, hogy
Ali Csorbadzsi legdrágább értékeit berakjuk egy bőrzsákba, azt én magammal viszem egy
angol hajóra, s mint gyanútalan ember a málhával együtt akadálytalanul eljutok Máltáig, ott
bevárom Ali Csorbadzsit, ki leányával együtt minden málha nélkül távozik el Sztambulból,
mintha sétakocsizásra menne, s majd aztán álutakon a pyraeusi öbölben a hidrioták hajóin
elmenekül Máltába. A basa legnagyobb bizalmát ruházta rám. Odaeresztett a kincstárába,
egyedül, hogy fel ne tűnjék, ha ő maga megy oda, s rám bízta, hogy válogassam ki, amiket
legértékesebbeknek tartok, s azokat rakjam a zsákba. Még most is el tudnám számlálni sorba
azokat a drágáságokat, amik kezem alatt lettek kiválogatva. A drága kaméák, az igazgyöngy-
sorok, a gyűrűk és boglárok: egy achátszelence, csupa merő solitair gyémántokkal tele!”
„Nem tudtál magadnak egyet eldugni belőlük?”, mondám az öregnek.
„Te marha! - förmedt rám -; minek loptam volna el egy gyémántot, Nro tizennyolc tolvaj:
mikor az egészet módomban volt ellopni?”
„Ahá! Derék gyerek voltál, öreg.”
„Voltam ördögöt! Marha voltam. Úgy kellett volna tennem, ahogy te mondod. Bár legalább
azt az egy klenódiumot zsebre dugtam volna, ami legjobban megtetszett valamennyi között; a
basa feleségének az arcképe, két sor brilliánt közé keretezve...”
...Timárnak az arca a hyppocratesi halálmerevedést fejezte ki e szavak hallatára. A senkitől
nem ismert titok egy embernek mégis kezébe jutott. S ettől az embertől nem várhatni
irgalmat...
Apám folytatá az elbeszélést.
„Én megtömtem a bőrzsákot, s kihoztam a basához, anélkül, hogy gyanút költöttem volna. Ő
még nehány louis d’or-tekercset tett a kincsek közé. Azután egy mesterséges zárral belakatolta
az egészet, a zsák négy szegletét pedig ólompecsétekkel foglalá össze. Engem azután elküldött
egy gyaloghintóért, hogy látatlanul távozhassam el a bőrzsákkal. Nem telt bele egy negyedóra,
hogy visszatértem hozzá. Akkor átadta a zsákot a mesterséges angol acéllakattal, négy
ólompecséttel, én köpenyem alá vettem azt, s a kertajtón át kiosontam vele a hordszékig. Még
útközben is megtapogattam kezemmel a zsák tartalmát, s jól éreztem benne a boglárokat, a
gyöngysorokat, az achátszelencét s a louis d’or-os tekercseket. Egy óra múlva az angol hajón
voltam, s aztán felszedtük a horgonyt, és indultunk ki az Aranyszarv-öbölbül.”
„És engemet nem vittél magaddal Máltába - feddém én fiúi elkeseredéssel az öreget. - Hát
aztán a basa szép leányát ki vette volna el?”
„Eredj, bolond! - kiálta az öreg -, kellettél is nekem, akár a basád meg a szép leánya! Nem
akartalak én benneteket megvárni Máltában; hanem azzal az útiköltséggel, amit a basától
kaptam, áthajóztam egyenesen Amerikába, s a bőrtarisznya is velem jött. De képzeld: az
átkozott! Mikor már biztos helyre értem vele, ahol senki az ördög rám nem találhatott, s ott
fogom a bicsakot, s kihasítom a bőrzsák oldalát, hát mi dől ki belőle? rézgombok, rozsdás
vaspatkók! az achátszelence helyett, tele gyémántokkal, egy cserép tintatartó, s a louis d’or-
tekercsek mind megannyi rézpara-göngyölegek voltak, amilyenekkel a káplároknak fizetik a
közkatonák számára való heti pénzt. A gazember tolvaj még engem is meglopott. Ez nem
fordult még elő a rubrikámban a Nro százharminchárom között. Ennek még numerusa sincs.”
- Az öreg dühös volt, csaknem sírt!
„Így rá hagyni magamat szedni a töröktől! A tolvaj azalatt, míg én a gyaloghintóért jártam, egy
egészen hasonló zsákot tömött meg mindenféle kacattal, azzal eresztett engem a tengerre. Ő
meg azalatt elfutott másfelé az igazi kincseivel, s elvitte a tőlem nyert titkot ingyen. De lám,
hogy van igazság nemcsak a földön, hanem még a vízen is; mert a nagy tolvaj egy magánál
még nagyobb tolvajra akadt, aki őt útközben megölte és kifosztotta!”
- S ez a rendkívüli ember, a nagy tolvajtól kergetett, kis tolvajt meglopott főtolvajnak
agyontolvajlója, te vagy, az „arany ember”, Levetinczy Timár Mihály, kedves cimborám! -
szólt a szökevény felállva és gúnyosan meghajtva magát.

Engem elég hidegen hagy a politika. Azt is megmondom miért. Az, hogy ott mit miért mondanak, csinálnak sosem tudhatjuk, csak találgatni, feltételezni, vádaskodni lehet. Azok tudhatják csak akik benne vannak. Tanulatlan ember vagyok. Büszke nem vagyok rá, de nem is szégyenlem, hogy még egy árva érettségim sincsen. Igazából nem is volt még rá szükségem.

Viszont azt gondolni, hogy ez az ország a politikai vezetés miatt tart ott ahol tart, ostobaság. Ugyan ezt vélem a zsidózásról, cigányozásról, komcsizásról. Ezek kiváló indokok, hogy palástoljuk saját hibáinkat, kudarcainkat, de valójában silány magyarázatok. Könnyebben elfogadjuk azt, hogy "azok a mocskos bankárok kicsalták a pénzemet", mint azt, hogy "butaság volt egy ilyen hitelbe belevágnom". Látszatra nincs sok különbség a kettő között, de valójában óriási. Abban a pillanatban, hogy rájövünk, beismerjük, hogy hibáztunk, esélyt adunk magunknak, hogy tanuljunk belőle, kijavítsuk, vagy ne kövessük el még egyszer. Amíg csak bűnbakokat keresünk, és okoskodni próbálunk az ők helytelen döntéseiken, elpuskázzuk a lehetőséget a valódi okokról, és semmi esélyünk nem lesz a fejlődésre.

Ettől függetlenül, biztos volt jó pár elhibázott lépés az elmúlt időszak politikai döntései között, de nem ez a valódi oka hogy most ebben a helyzetben vagyunk. Nincs az a kormány, amelyik ezt rendbe tudná tenni.

Úgy ahogy ez a topic is olyan, amilyenné mi alakítjuk a kommentjeinkel, úgy az országunk is mindig olyanná lesz, amilyenné az itt élők teszik.

BÚÉK Neked is szoda! :)))
szokás szerint megint elbeszélünk egymás mellett, ugyanis nagyjából egyetértek azzal, amit írtál. szerintem fuss neki még egyszer, olvasd át.

sztem meg pont ők azok voltak/vannak akik épphogy csak saját magukra gondolnak és egyáltalán nem MINDENKIRE .. csokipapírostól és üditőstül együtt ..

és bizony azok közül is sokan dolgoznak , járulékot , adót fizetnek , és nem feketén minimálbéren foglalkoztatnak dolgozókat és bizony helyes helyre dobják a csokipapírt
akik mások helyébe is felemelik a szavukat az ő érdekükben ha igazságtalanságot éreznek legyen az itt a fórumon is akár ..

még ha néha ezt méregből és keményebben is megteszik érthető okokból és módon , és nem beszariságból vagy nemtörődömségből szarnak mindenre csak maguk feladatára összpontosítanak , vagy éppen kussolnak csakis a saját és szűken vett környezetük érdekei miatt és azok megondolásaik alapján

a fejlettebb kultúrájú országokban nem pár ezren mint itt , hanem milliónyian kint vannak az utcán az ennek a negyede jog és egyéb sérelmekért vállt vállnak vetve kicsik nagyok csokipapírosak és űdítősök rendesen dolgozók , adózok , járulékot fizetők és elsíbolók is ..

itt nem a hanyag nemtörődöm , és szorgalmas dolgos emberek így /nekem egy kicsit szánalmas eszmefuttatással/kiforgatott és szembeállítottsága a tét vagy a téma .

egyáltalán nem volt pozitívum a hszadban az , hogy barom módjára dolgozzunk és ne gondolkozzunk és a nehezteléseinktől és adottságtól függően ne emeljünk szót , ne lázadjunk azoktól a minket és mindenkit ért sérelmekért amiket most garmadával éri az egyes és nem egyes embereket közvetve és nem is közvetve ..

a magyar emberre pontosan ez volt a jellemző évszázadok óta amit te itt most leírtál ..

pontosan ezektől a jellemzőinktől kellene megszabadulnunk .. egyszer és mindenkorra ..

már csak a következő generáció / gyermekeid - gyermekeim / miatt is , hogy ne játékszerek legyünk és legyenek egypár ember / tán max.ezer / kiváltságai miatt a mi és elkövetkező generációk sorsa meghatározásában a gondolkodásmódjuk és az ahhoz tartozó cselekedetei miatt is .

én meg pont az olyan emberektől berzenkedem / nemhogy elismerést váltanának ki / akik látszatra hót rendesek , de ez csak addig terjed ameddig az a saját érdekeik azt megkívánják.

B.U.É.K mindenkinek !

Ha nincsenek érvek, majd belém vered az igazadat? :DDDD
Ha a részeges Apámnak egy életen át nem sikerült, gondolod neked majd fog? :)))))

Na ez a remek pedagógia...

De a legjobb a face to face, szemtől szemben, ahogy te szidod a politikusokat egy nick mögé bújva. (nem vagyok fideszes).

Elképzelem azt a filmet, ahogy Orbán vs. MGM találkoznak, face to face... :))))

Ez megadta az alaphangulatot az estéhez. :DDDD

Jó bulit mindenkinek!
BÚÉK.

Igazából nekem sem az árfolyamaiddal volt a problémám, ez egy forex topic, szerintem mindenki tisztában van a valós árfolyamokkal.
A "viktorszájbaszarós" stílus nem tetszett. Van itt 4-5 másik topic, ahol ez dívik. Nem kellene ezt is megfertőzni. Nem vagyok moderátor, nem tisztségem elbírálni az ilyen kommenteket, ezért csak a véleményemet fűztem hozzá. Remélem nincs harag! ;)

Kedves? :))
Köszönöm!
Neked is boldog új évet!