Így van, a tőkeemeléssel kapcsolatban nem hangzott el érdemi info, mivel nem szerepelt a napirendi pontok között. A saját részvényvásárlás lehetősége pedig nem egyenlő az új részvény kibocsátással. Amúgy Balazs Csaba engem sem győzőtt meg, nagyon gyenge a kiállása. Papp István viszont első osztályú vezető benyomását keltette!
Lehet. De szerintem amerre most a dolgok kezdenek irányt venni, nem látom kizártnak, hogy Tremmel tényleg kiszáll. AV meghalt, új befektető jön elvileg, Tremmel részt vett korábban a tárgyalásokon AV-vel, BCS meg a haláleset után rábeszélte, hogy vegye át a Vajna féle pakkot jóáron, hogy megszabadulhasson ettől a száltól a cég és új irányba mehessen. Ezek után pedig Tremmel szép fokozatosan kiszállhat ahogy akar, csak ne öntse egyben a nyakunkba a pakkját. Én jelenleg ezt is el tudom kepzelni. Látni kellene egy friss könyvet.
Bemutatkozott, elmondta a szakmai előremenetelét, pozicióit. Nagyon értelmes, összeszedett, nyugodt benyomást keltett. Nekem kifejezettem szimpatikus volt. Azt mondta, hogy az eddigi tapasztalatait itt szeretné kamatoztatni, nem ezeket a szavakat használta, de ez volt a lényeg. Azért vállalta el, mert látja benne a lehetőséget. Tényleg szabadfordítás, nem idézek. Nekem az ő jelenléte és tudása azt vetíti elő,re, hogy ide vmi nagy dobással készülnek. DE ez csak saját vélemény.
Nem akarlak megbántani, de az ilyen téves infok keringeneg aztán hetekig a fórumon. Az új közgyűlés összehívásáról való "hablaty" a saját részvényvásárláskor merült fel, az pedig nem egyenlő az új részvény kibocsátával. De ezzel nem a döntésedet kérdőjelezem meg, mert mindenki úgy kereskedik, ahogy szeretne és sok sikert kívánok más részvénybe.
Kíváncsi lennék rá milyen választ vártál? Talán, hogy megmondja, hogy így tudja átadni a céget a 150 millió új részvénnyel? Mert az egy lehetséges opció- és most várhatjuk az új részvényeket szerintem.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A