Te vetetted fel, hogy beszéljünk erről. Én csak udvarias voltam. Hagyjuk abba. Ha most így kívánod. De most én ferdítek!? Amivel fél év alatt lehet keresni bő 50 %-ot, azzal most meg mi a baj? Ebbe fél évre bele kellett ülni annak aki ezt realizálta. Tehát kereskednie kellett vele. De ha nem ült benne fél évet, akkor lecsúszott erről a nyerőről. Most akkor ha te benne voltál, pont te magyaráztatod el? Vagy nem voltál benne. Már ketten is etettek? Sztereo.
Én soha nem mondtam, hogy nem szabad kereskedni vele! Ne ferdíts. Azt mondtam, nem szabad beleülni. Nem ugyanaz.
Lehet, hogy lesz olyan szint, ahol bele lehet ülni (van az az árfolyam ahol fordul a trend), de jelenlegi még közel sem az!
Én is úgy gondolom, ne vitázzunk ezen, sajna továbbra sincs itt semmi látnivaló.
Egyébként volt 22 Ft-os Phylaxiám, ez így van, semmi hazugság nincs ebben és azt is leírtam már, hogy nem kevés nyerőt realizáltam idén a Phy.-lel, de ezt is megbeszéltük már.
Majd ha mozog ez is, pörögni fog a topik is. Elég sok 2x Ft-os részvény van a BÉT-en sajna, ahol nem 100 ezres tételek állnak a könyvben, könnyebb mozgatni őket. Majd fog azért ez is mozogni még...
Tavaly azt hazudtad, hogy 40-es árfolyamon próbáltad izzítani a topicot a biztonsági őrök pánikeladásaival. Visszakerestem néhány bejegyzésedet, ami bizonyította, hogy a mélyponton csináltad a "jó" hangulatot. Megjegyzem utána kussoltál! Pont te! Aki most írod, hogy mire nem lesz válasz!? Én mikor léptem ki sunnyogva egy vitából? Mit ferdíteszz!?
A mostani hazugságod pedig mégegyszer leírhatom, ha már a szövegértéseddel problémák vannak. (Előzőekben már kifejtettem. Csak te nem vágod.) Ezt írtad "aztán 22-nél elkezdte visszavásárolgatni".
Sly most is bizonygatja, hogy ezzel a papírral nem szabad kereskedni. Még baleknak is tartja azokat, akik itt reménykednek magasabb árfolyamban. Te meg bizonygatod, hogy nyakig benne van. Vagyis ő egy balek. De én nem engedem Slyt bántani. Mostanában kezdem megkedvelni. Szóval ne hazudozz!
Bár már párszor kifektettem evvel kapcsolatban a véleményem, vagy nem akarsz megérteni, vagy más oka lehet a felvetésnek. De menjünk bele ismét. Amikor régebben volt egy egy rally, vagy emelkedés, belelkesedett a fórum, bizakodóvá vált a hangulat, nagy forgalommal forgott a papír, majd lecsorgott az árfolyam és itt bosszankodott sok kicsi, hogy ki lett tömve. Ezzel szemben most 33 környékén visszanézheted a fórumokat, mennyire ugrott rá a papírra a nép. Régebben hány oldal telt meg a bejegyzésekkel és 33-nál? Mekkora volt a forgalom? Hol vannak a kitömött kicsik. Valahogy nem puffognak itt a topicban.
Ezért vitatom azt, hogy tömés volt 33-nál.
Szvsz egyszerűen levitték az árfolyamot arra a szintre, ahol a 25-ös tőkeemelés nem beszél vissza. Befrankózták a 25-öt.
A másik érdekes témakör: mennyit lehetett mostanában ezzel a papírral nyerni?
Maci azt hazudta az imént, hogy te 22-nél visszaveszegetted. Nos, ha ez így történt volna, akkor tavaly október környékén vett 22-eseket idén márciusban 35-nél el lehetett volna adni szép nyereséggel. Nem egészen fél év alatt ennyi itt sokunknak megfelelne időarányosan. :) De te is büszkélkedtél már itt nem túl régen, hogy benne voltál az emelkedésben. (Tudod, amikor előző nap 27-nél gyaláztad még a papírt. :) )
Szerintem inkább beszéljünk arról, hogy 33-nál tömés volt-e :-)), illetve mennyit lehetett nyerni ezzel a részvénnyel annak, aki év elején beleült.
Nos?
Mielőtt még lelkiismeretfurdalásom lenne udvariatlan viselkedés miatt, rögzíteném hogy ez egy nyilvános fórum. Ha egy nyilvános fórumon úgy kajoltok egymás tenyeréből, hogy közben hazugsággal füszerezed a véleményed, akkor szembe kell nézned/néznetek (ha már Mummyt is bevontad) ilyesfajta kritikai észrevételekkel.
Erősödő Phylaxia