Mostmár érthetjük hogy mit miért csinálnak. Először is az tény hogy gond van, tehát tenni kell/kellett vmit.Mostmár azt mondnom nem is rossz amit mostanában tettek. Először is a brutális veszteséget ellensúlyozni kellett vmivel, ezért eladták az EXTERNEtet, aminek a vételáráról tudjuk, hogy 500milla körül lesz.Ami alapvetően nyereséges ügylet, és összegszerűségében nagyobb mint a térgyalt negyedéves veszteség. Remélhetőleg a leáépítés és költségcsökkentés, mint költség nem csak kamu, hanem valóban pozitív kihatással is lesz a cégre. Másodsorban, látva hogy nem is nagyon lenne pénzük megvenni a sziget tervezett részét, érthető az is hogy elhalasztják. Tették ezt olyan formában, hogy igazán nem is veszítenek rajta. Pénzt szerezni azért nehéz lesz majd rá!
Szóval azt mondom, hogy a válság kihívásaira talán jól reagáltak, ami majd a következő negyedévi jelentésben fog megjelenni.
Csak az a fránya üzemi eredmény javuljon, mert ez most eléggé lehangoló.
Szóval azt mondom, hogy a válság kihívásaira talán jól reagáltak, ami majd a következő negyedévi jelentésben fog megjelenni.
Csak az a fránya üzemi eredmény javuljon, mert ez most eléggé lehangoló.
Econet topik