Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 10. 13. 10:09

Duna House  

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13. 10:00





Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez.



A Duna House csoport lendülete töretlen volt 2015 első fél évében, ahogy ezt az a társaság konszolidált pénzügyi adatai is mutatják. Az értékesítésből származó nettó árbevétel 2015 első fél évében 1,34 milliárd forintot ért el, amely mintegy 34 százalékkal haladja meg a 2014. első félévi mintegy 1 milliárd forintos értéket. A hazai lakóingatlan-értékesítés növekvő tranzakciószámai a DH csoporton belül is tetten érhetők az ügyletszámok alakulásában, amelyek 2015. első félévében hónapról-hónapra meghaladták az előző év adatait.

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House



A cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan) egyfelől jelentősen bővült az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, másfelől a tranzakciókhoz kapcsolódó pénzügyi termékek (hitelek és biztosítások) közvetítéséből származó jutalékbevétel is emelkedett. Mindez félév/félév viszonylatban az árbevétel közel 340 millió forintos növekedését eredményezte.



"Az árbevétel növekedését a hatékonyabb működés mellett a javuló gazdasági helyzet, az ingatlan- és hitelpiac élénkülése is támogatta. A DH csoport részvételével lebonyolított lakóingatlan piaci tranzakciók száma 2009 óta töretlenül emelkedett, és ez a tendencia 2015 első felében is megmaradt." - mondta el Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt az ingatlanpiaci csoport tulajdonosa és vezetője.



A konszolidált féléves jelentés szerint a cégcsoport adózott eredménye 44,5 százalékkal emelkedett: a 2014. első félévben elért 292 millió forinthoz képest 2015 első félévére 422 millió forintra nőtt. Az eredményesség növekedését az is segítette, hogy a működési költségek az árbevétel növekedésénél kisebb arányban emelkedtek. A cégcsoport mérlegfőösszege 2,2 milliárd forintot ért el 2015 első félévében. A Duna House csoport, tevékenységének folyamatos bővülése révén, az ingatlanközvetítéshez kapcsolódó franchise rendszerek és saját irodák üzemeltetésén túl a jelzáloghitel-közvetítési piac jelentős szereplője, valamint az ingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó további szolgáltatásokat - ingatlankezelés, biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése - biztosít ügyfelei számára.



Az eredménytermelő képesség fenntartása a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hiszen ez hazai és külpiaci terjeszkedésének egyik meghatározó pillérje is. "Célunk, hogy tovább bővüljünk a hazai piacon az ingatlanpiachoz szervesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, illetve hosszabb távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House csoport társtulajdonosa. "Terveink megvalósításában a magyar tőkepiaci forrásbevonás is fontos szerepet játszik. Ezt a folyamatot elindítottuk, a napokban benyújtottuk a részvényeink tőzsdei bevezetésére és a részvényértékesítésre vonatkozó összevont tájékoztatónkat a pénzügyi felügyelet felé."



Külföldi terjeszkedés

"A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat" - mondták a cég társtulajdonosai egy a Portfolio-nak adott, júniusi interjúban.



"Célunk továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, illetve felvásárlásokat is tervezünk. Mindemellett szerepel a tervek között egy már működő külföldi hálózat megvásárlása is. Célunk, hogy több országban is jelen legyünk és hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk"- nyilatkozta augusztusban Guy Dymschiz.

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lukskypoker
lukskypoker 2016. 11. 18. 15:39
Előzmény: #279  Tibi0002
#280
Engem inkább majd az éves eredmény fog érdekelni különös tekintettel, hogy szvsz a csúcson van az ingatlan sztori. Remélem kivesézed majd a blogodban. Késtek egy évet ezzel a bevezetéssel:-)

Tipp 3300 év végén.
Tibi0002 2016. 11. 18. 15:05
Előzmény: #278  Tibi0002
#279
Sikeresen eljutottunk a 3860 Ft-os árfolyamhoz. Szerintem jövő héten 3500-ig is esik, és még idén látunk 3000 Ft-os árfolyamot.

Ti mit tippeltek?
Tibi0002 2016. 11. 16. 12:02
Előzmény: #277  duplav
#278
Aha! Így már más. Akkor eszi a kefét, hogyan olvad el a nem realizált nyeresége az évek folyamán. :)
duplav 2016. 11. 16. 11:36
Előzmény: #275  Tibi0002
#277
"A vonatkozó részvény adásvételi
szerződések rögzítik, hogy a Részvény megszerzője a Részvényekkel történő tőzsdei
kereskedés megkezdését követő 1 évig nem értékesítheti ezen Részvényeket, illetve ezen 1 év
elteltével, valamint minden további év elteltével a megszerzett Részvénymennyiség 10 és 20
százalék közötti része szabadul fel a részvényértékesítési korlát alól. "
Törölt felhasználó 2016. 11. 16. 10:34
Előzmény: #275  Tibi0002
#276
egyelőre van még árjegyző - ez szokás az ipoknál, addig nem hinném hogy esne
azután se valsz - nagy esés egyőlre
Tibi0002 2016. 11. 16. 10:30
Előzmény: #273  duplav
#275
A kibocsátási tájékoztatóból úgy emlékszem, hogy valamelyik szereplőre írták, hogy nem vonatkozik rájuk eladási korlát. De szerencsére a téma nem érdekel annyira, hogy ismét utánanézzek. :)
200 Ft környékén vették, ritka jó lehetőség hússzoros haszonnal eladni valamit. De ez csak az én véleményem.
lukskypoker
lukskypoker 2016. 11. 16. 10:11
Előzmény: #272  Tibi0002
#274
Mi nem veszünk IPO-t:-)

Letelepedtél már?
duplav 2016. 11. 16. 10:07
Előzmény: #270  Tibi0002
#273
Legtöbb cégnek van megkötése dolgozói részvényekre, hogy x évig nem adhatják el. Nem tudom itt mi a helyzet, de meglepődnék ha nem lenne ilyen:)
Tibi0002 2016. 11. 16. 10:05
Előzmény: #271  lukskypoker
#272
Vicces ember vagy.
lukskypoker
lukskypoker 2016. 11. 16. 10:02
Előzmény: #270  Tibi0002
#271
Tibi Te jegyeztél:-)))
Tibi0002 2016. 11. 16. 09:58
#270
Nemsokára kapcsolnak a dolgozók, hogy vagy eladják most 3900 Ft környékén, vagy pedig....de hiszen ezt már tudjátok.
Phylaxa 2016. 11. 14. 21:51
Előzmény: #267  Hathor
#269
A zártkörű papírokkal ezt még karban tudják tartani szerintem, persze, ha akarják és valóban jó eredményeket várnak. Passz! :)
terelemel 2016. 11. 14. 21:46
Előzmény: #267  Hathor
#268
Nem indult meg el a kereskedés?
link
Hathor
Hathor 2016. 11. 11. 13:06
Előzmény: #263  Metwolf
#267
Első nap van.
Mindenki happy még pluszban a papírja :)
Phylaxa 2016. 11. 11. 12:44
Előzmény: #265  Phylaxa
#266
"A kitűzött célnak megfelelően a társaság részvényeinek 22 százaléka került értékesítésre, megteremtve ezzel a részvények likviditásának lehetőségét."

Ebből 311K a nyílt.
Phylaxa 2016. 11. 11. 12:37
Előzmény: #263  Metwolf
#265
Köszi mindenkinek! :)

Ebből 360K a közkéz ha jól értettem.
philosopher
philosopher 2016. 11. 11. 12:31
Előzmény: #261  Phylaxa
#264
link
3.060.000 rv, kb 12 mrd Ft kapitalizáció.
Metwolf
Metwolf 2016. 11. 11. 12:30
Előzmény: #261  Phylaxa
#263
3.060.000db részvény és prémium kategóriás a papír.
exmnbs1 2016. 11. 11. 12:29
Előzmény: #261  Phylaxa
#262
Bevezetve 3.060.000
Phylaxa 2016. 11. 11. 12:10
Előzmény: #258  Metwolf
#261
Mennyi papír van összesen?

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek