ha tényleg mostani chart állása alapján törésben van és megcsinálja, akkor basszus harmadolt a 2 év alatt.
Törölt felhasználó2019. 05. 12. 22:16
#2296
2 éve csökkenő trendben...és csak esik. Hullnak egyre jobban ki a vázak belőle...hova fog ez menni. Pedig annyira jól nézett ki. Ha ebből fordítana, az akkor vakóban menne a korábbi célárra. Jó tudom nem úgy fest, (ez inkább már most remény kat rá) de minden lehetőséget nézni kell.
+1 Annyival egészíteném ki nem technikai alapon, hogy amíg nem találják ki, mit akarnak vele kezdeni, addig nem szabad vételén gondolkodni... Folyamatosan nyomják lefelé az árfolyamot, gondolom nem véletlenül....
Hát nem tudom, de nekem úgy tűnik, hogy nagyon várod azt az emelkedést és a TA eszköztárából azokat az elemeket találtad meg, amik emelkedésre utalnak, közben nem veszed észre (akár tudat alatt figyelmen kívül hagyod), hogy más TA elemek nem sok jót vetítenek előre. Naposon MACD eladáson. Hetesen MACD sem néz ki jól. De legfőképp az beszédes, hogy naposon és hetesen is az általam figyelt három mozgóátlag (20-as, 50-es, 200-as) alatt van az árfolyam. Persze, jöhet korrekció, felpattanás, sőt törvényszerű, hogy lesz is. De alapvetően az irány az mindenképp lefelé. Ha valakinek az a stratégiája, hogy ilyen régóta eső és nagyon lefelé menő papírba belevesz, annak reményében, hogy pont eltalál egy korrekciót, akkor az a tippem, hogy nagyon nehezen lesz nyereséges. Valójában ilyenkor a trend ellen kereskedik.
Ez itt egy kicsit optimistabb Elliott model, es mint az eses alternativaja, azert lehetseges. Nem szeretnem elkiabalni, egyelore talan 1/3 eselyt adok ennek a strukturanak. De ovatos optimizmussal nezem. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20190509v00pxd28u.jpeg . A nemet kamatoknak mar cask igen keves kell, hogy elerjek az 'orokos" melypontjukat, a DE10T BUnd eseteben -61Bps szintnel. A DB chartjan a tuladottsag mar igen szep divergenciaban is mutatkozik, a hetes charton is majdnem egy eve mar! A pozitiv divergencia ORIASI nagysagura nott. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20190509v00p9raz9.jpeg
Naposon kezd kilaposodni a 50-es, 200-as mozgóátlag. Nincs erős trend, féléve 7-8 körül mozog. Így, hogy közel ahhoz, hogy új mélypontot üssön, nem annyira jók a kilátások. Magasról esett idáig, ilyenkor mindenkiben az a képzet alakul ki, hogy olcsó. Ezt nem tudom, hogy így van-e. Majd csak utólag derül ki. Nekem inkább valószinűbb, hogy új mélypontra esik.
A DB szamara meg mindig ellenszel van. A nemet kamatok ujra esnek, es most mar a 10Y Bund is negativba esett at. . raadasul a kamat-kilatasok pocsekok. A Bund-kamat Elliott struktura nem nagyon tiszta, eleg kicsi a bizodalmam ebben a chartban, de sajnos nem latok jobbat. Am, ha ez a BUND chart jo volna, akkor a fajdalomnak nincs vege: akkor a Bund kamata akar -1%ig is eshet, es DB vele egyutt megy le a pincebe. Ujra le fog szakadni. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20190507v00p2xt1n.jpeg
DB lehetőségek