Előrejelzés, visszatekintés, napi chartkövetés, hír, füles, megérzés, nyerő-vesztő... minden.
Jelen pillanatban a németeknél általános a vélemény, hogy a DAX kb. 600 ponttal van "alulértékelve" az amerikai indexekhez képest. Önerőből hogyan fogja tudni ezt ledolgozni? Le tudja egyáltalán?
Leparkolok a megadott cím előtt, kiszállok, két jó kötésű földműves méreget a bejáratból. „Sergei?” Igen… „Főnökasszony már várt téged, bekísérlek” – mondta az egyik, amelyiknek csak kicsit lógott ki a kapa a szájából. Az októberi napsütés után semmit nem látok a benti félhomályban, pedig levettem a napszemüveget. Nézek körbe, bent pont az fogad, amire számítottam, szűk folyosón haladunk hátra az irodába. Fogalmam sincs, mit szeretne, de azt tudom, hogy olyannal még sosem sikerült előállnia, amit vagy élveztem volna, vagy számomra előnyös lenne.
„Sergei! Üdvözöllek, milyen jól nézel ki, látom, tartod a formát és előnyödre teltek az elmúlt évek” – így fogadott a közel 50 éves Díva. Itallal kínál, majd leülünk és rágyújtunk mindketten. Hagyjuk a formalitást, térj a lényegre, gondolom nem haverkodásból hívtál ide. „Valóban… Nézd, egy hatalmas szívességet szeretnék kérni tőled. Probléma van a Csomaggal, komolyabb és szerteágazóbb, mint amennyit tudsz erről az egészről. Ki fog menni Angliába, mert ezt látja egyedüli megoldásként és az elkövetkező években nem fog visszatérni. De a legvadabb az egészben, hogy ezzel az itthoni problémája egyáltalán nem fog megoldódni, sőt mi több, fokozódik és mondom a poént: kint várja az újabb probléma. Röviden ennyi.”
Mégis mi a faszt vársz tőlem? Ez már rég nem az én ügyem, semmi közöm hozzá és a problémát sem én okoztam.
„Felelősséggel tartozol érte… pont, ahogyan én is. Sok mindent elbasztam az életben ő vele kapcsolatban, de te is. Csak te máshogy. Tudom, hogy leszarod az érzelmi oldalát a dolgoknak, úgyhogy elmondom máshogy. Ha kimegy, vissza tudod hozni? Mert, ha nem, akkor az itthoni problémák hamarosan a mi nyakunkon lesznek, igen, bazdmeg a tieden is. Ha viszont marad, akkor megint mi leszünk a felelősök, mármint, ha miattunk marad itthon, remélem érted. Szóval azt szeretném kérni tőled, hogy tartsd őt vissza, de úgy, hogy a maradás a saját döntése legyen, és mi véletlenül se lehessünk felelősök az ügyben. A problémákat pedig szépen lassan kezelgetjük, ez már másodlagos…”
Visszahozni? 1800 km, ugyan ennyi vissza, ez nem sétakocsikázás a kibaszott Balatonig, nem beszélve a helyismeret jelentős hiányáról, na meg gondolom odakint sem valami játszótéren fog ücsörögni azt várva, hogy bepattanhasson az autómba. Ismersz kint bárkit, aki kompetens lehet az ügyben? Mert én aztán nem. Faszom sem akar oda menni, fordított közlekedés, meg ezek eleve olyan merevek baszki, aztán Schengenen is kívül vannak, ami nem nyerő. Ja és kurva messze van… De… elvileg meg lehet csinálni, gyakorlatilag nem tudom, valószínűleg igen, de ezt jobb lenne elkerülni. Kell mellém egy ember, de nem a földműveseid közül, mert ezekkel, bazdmeg az országból nem jutok ki. Mégis… mennyi idő van erre az egészre?
„Nem sok, talán 3-4 hét. Ennyi időd van, tegyél meg a cél érdekében bármit. Csak benned bízik, te vagy az egyetlen, akire hallgat. A történtek óta már nekem sincs olyan hatásom rá, nem tudok mit tenni. Nincs semmilyen eszköz a kezemben, amivel rávehetnélek, hogy belemenj az egyességünkbe, így hát a segítségedet szeretném kérni. Nem magam miatt, kizárólag ő miatta.”
Bele egyeztem. Mi mást tehettem volna? A Díva pontosan tudta, hogy nem fogom a Csomagot veszni hagyni.
1 hónappal ezelőtt…
Egy véletlenből kifolyólag kezdtem el találkozgatni a Csomaggal. Kizárólag tárgyilagosan, az üzleti ügyek segítése érdekében. Az első hét valóban tárgyilagosan telt, a második héten már végig flörtölgettünk, kóstolgattuk egymást, de itt meg is állt a dolog. Mindig volt köztünk vonzalom és úgy tűnt ezen az idő mit sem változtatott. Persze ő kapcsolatban él és szikla szilárd erkölcse van. Nagyon hamar történtek az események, a heti pár alkalmas találkozások tartalmilag hetekkel, hónapokkal értek fel, iszonyúan kedveltük egymás társaságát. Akkor már tudtam, hogy vannak gondjai, de nem látszott vészesnek. Egy kis kaland belefér neki is, gondoltam dugunk párszor aztán majd alakul valahogy. Tudja, milyen vagyok, ő sem számított többre. Ilyenkor még szó nem volt az ország elhagyásáról. A viszonyunk eljutott arra a bizonyos pontra, ahol dönteni kell, megteszed vagy sem. Ezen a ponton jött a képbe Anglia, időben a Dívával való találkozóm előtti héten.
„Elegem van mindenből és mindenkiből, elmegyek innen, majd lesz valahogy… nincs más választásom” – mondta a Csomag, miközben ült mellettem az autóban. A helyzetet fokozta, hogy a faszija ilyenkor tántorgott haza, konkrétan az sem tűnt fel neki, hogy ott állunk a ház előtt. „Na látod Sergei, ebből is kibaszottúl elegem van… mindegy.” Ez a téma többet nem merült fel köztünk a Dívával való találkozásomig.
Miután alkut kötöttem a Dívával nyílván egészen máshogy álltam hozzá ahhoz, amit úgy is megtettem volna. 4 hét kevés, nagyon kevés, több idő kéne, legalább év végéig, de nincs. Elkezdtünk kicsit többet találkozni, tartalmilag még inkább felgyorsultak a dolgok. Közös vásárlás, főzés, együtt töltött esték, rengeteg közös élmény. Megtanítottam alapvető kajákat készíteni és az egyik ilyen vacsorakészítés után léptük át azt a bizonyos határt. Rádöntöttem a konyha pultra és a heves csók után azonnal az ágyban kötöttünk ki. Jó vele… van egy kis plusz, amit imádok. Az első alkalom után tudatosan mondtam neki minden mondatot. Az eredmény nem maradt el, pár nap múlva a kezdeti kb. 5 év távollétet lefaragtam 2-re, majd a következő héten már csak 1 évnél járt a Csomag. Mosolyogva hallgattam a terveit a megoldásról, mindig az volt bennem, baszki, ha tudnád, mit szenvedünk össze miattad. De sose mondtam ki…
Egyik este éppen valami iq lightot keféltem, amikor üzenetet kapok. Egy dátum, az indulás napja, kb. 3 hét múlva. Ennyi időm maradt. A hideg is kirázott, amikor elolvastam… Másnap megyek le az egyik sráccal egy áruház parkolóházába, látjuk áll egy autó keresztben az enyém előtt. Nem ismerjük. Ahogy közelebb megyünk, kiszáll egy fiatal nagydarab faszi, ránézésre nem is tűnt annyira traktorosnak. De aztán megszólalt és már mondania sem kellett, hogy a Díva küldte, magamtól is tudtam. Mi a faszt keresel te itt? „Nyugalom Sergei, nincs semmi gond, csak hoztam neked valamit. Két dosszié. A Díva szerint ez majd ösztönzőleg fog hatni rád.” Az egyikben a probléma volt levezetve matematikailag, a másikban egy fasziról volt háttér infó, konkrétan arról, aki éppen kint tölti napjait Angliában és alig várja, hogy a Csomag megérkezzen. Fél óráig bámultuk az anyagot, olvastuk, forgattuk, ilyen nincs, bazdmeg… Kolléga lemondóan csak annyit kérdezett: „szerinted is köcsög?” Hát azt írják nem, nézd csak, hatodik sor, ott a bolgár kurvás résznél. Nem nyerte el a tetszésünket. A Díva ismét jól nyúlt bele, bár addigra már magamtól is elég motivált voltam.
… Már minden napos telefon kapcsolatban voltunk a Csomaggal és a találkozók is egyre sűrűbbek lettek. Beszéltünk sokat az útról, láttam rajta, hogy egyre nehezebb neki. Részemről a tudatosság kezdet elmaradni, egyre inkább ösztönösen cselekedtem. Kevés volt az idő, de a kettőnk kapcsolata is rohamosan fejlődött, nem beszélve a sok évvel ezelőtti dolgainkról. Egyik szeretkezésünk után rám borul, arcomba lóg a szőkés haja, érzem, ahogyan remeg a teste, hosszú másodpercekig csak nézünk egymás szemébe mélyen, majd közli, hogy nem tud engem itt hagyni, ne csináljam ezt vele. Továbbiakban egész estén át tudta mondani hogyan szeretne velem élni, ha már túl van mindenen, velem akarja leélni az egész kibaszott életet, szeretne egy gyereket tőlem, és levágja a faszomat, ha más nőbe dugom bele. Persze amíg távol lesz, nem akar lehetetlent kérni, de utána felejtsek el minden kis ribancot. Na, hát én aztán kifejezetten imádom az ilyen mondatokat hallgatni, szívem szerint kifutottam volna a világból. Feküdtem, bámultam a plafont, ez így kurvára nem lesz jó, ez nekem most nem megy – gondoltam abban a pillanatban.
Találkozom a Dívával, autópálya pihenőben várom, csípős esti hideg van. Megállnak, kiszáll a két paraszt is, cigire gyújtanak, és gond nélkül hugyoznak az árokba. Ezeket muszáj volt hozni? – kérdeztem már sejtve a választ.
„Mondd a lényeget Sergei, hogy áll az ügy?” Jól… talán már túl jól. Szerintem maradna, részben saját döntésből, ahogy kérted, de nem lehet. Belemélyedtem a dolgokba és elegánsan kifelejtettél egy fontos részletet a Csomag életével kapcsolatban. Ha itt marad, álló víz lesz ezzel a részlettel kapcsolatban, ha viszont kimegy, kitör a káosz nagyon rövid időn belül. Az álló vízzel nem megyünk semmire, baszhatod a probléma megoldásodat is, nem fog működni. Ki kell őt engednünk. Igen, tudom, hogy kockázatos, de máshogy nem fog menni. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy ne maradjon kint sokáig, nem fogja bírni, ehhez tedd hozzá az itthoni balhét, amit majd fokozunk egy kicsit és máris kész a végeredmény. A Csomag kimegy, mi nem tartottuk vissza, viszont hamar visszajön, addigra pedig egy egészen új leosztással fog találkozni. Jelen helyzetben ez a tökéletes megoldás. „Rendben. Sergei, csináld, ahogy jónak látod. De mi van, ha tévedsz, és nem jön vissza olyan hamar? Visszahozod?” Nem lesz rá szükség… jön majd magától.
Valójában időt akartam nyerni magamnak. Hirtelen jött minden és éreztem saját magamon, hogy már rég nem azért teszek dolgokat, mert egyességet kötöttem ezzel a ribanccal. Ettől függetlenül, amit kitaláltam az működőképesnek tűnt, de valójában sokkal egyszerűbb lett volna visszatartanom és vállalni az ezzel járó felelősséget. A végén így is, úgy is rajtam lesz minden felelősség, nekem kell a Csomag szemébe néznem, továbbá leélnem vele ezt a kibaszott életet, de legalább is sok időt. Maradtunk hát az elengedésnél.
Egyik következő éjszakán eluralkodtak rajta az érzelmek. „Sergei, veled minden annyira más, soha nem gondoltam volna, hogy velem ez fog történni, de szeretlek téged, mindennél jobban és fontos vagy nekem.” Az igazság az, hogy megérintett a dolog. Szeretem őt, a magam módján. Nem akarom, hogy elmenj – súgtam oda neki. „Ne mondd ezt, mert nem fogok tudni felszállni a repülőre. Kérlek, szeress, támogass, vigyázz rám!” Ha menni kell, hát menni kell… büszke vagyok rád, hogy a problémádat igyekszel egyedül kezelni és ne feledd, ha nagyon nem bírod, ide visszajöhetsz, amikor csak gondolod – ezzel zártam a beszélgetést, ő pedig mindent elraktározott.
Eljött az indulás előtti két nap. Az első estét kettesben töltöttük, szokásos főzés, rengeteg beszélgetés és persze rengeteg szex. Hibátlan volt, nem tudok rá mást mondani. Sokat változott a hozzá állásom a dologhoz, teljesen rabja voltam a sztorinak, már rég nem a Díva kérésére cselekedtem, azt csináltam, amit akartam és akartam, amit csináltam. Az utolsó estén társasági összejövetel volt, szűkebb körben búcsúztattuk. Persze eljött a Díva is, na meg a szántóföldről szabadult barátai. Éppen az autómnál telefonálok a Jhonyval, megbeszéljük mi a helyzet a piacon, leteszem, akkor érkeztek. „Figyelj, gondolkoztam… kapsz 4 hetet, ha nem jön vissza, utána küldjük a nagydarabot, tudod a parkolóházból, ő majd szépen csendben elvegyül az angolok közt és akkor legalább nem kontrollálatlanul történnek kint a dolgok.” Felejtsd el, tudni fogunk mindenről, időben. Szükségtelen. Szakadj le erről. Különben is, ma van a búcsúest, menj be, érezd jól magad és szólj a srácoknak, hogy nem kell földet művelni oda bent. Neked pedig van bent néhány bármit bevállaló pasi, szeretik az ilyen kiélt ribancokat, mint te. Szóval érezzétek jól magatokat és egy kibaszott szót se szóljatok a Csomaghoz, ha lehet.
Az este nagyon jól telt, elképzelni sem tudtam volna szebb búcsúztatást neki . Meg volt hatódva, majd a végén hatalmas sírás, szex és ömlenek az érzelmek. Nem akarom elengedni, de nem tudok mit tenni. Pár óra és eldől minden. Reggel 6ra értem haza, 9 előtt már a tőzsdére figyeltem, szanaszét csapva, fél 2kor pedig indulok a reptérre. Próbálom össze szedni magam. A Csomag pocsékul van, látom rajta a fájdalmat, az ellen cselekszik, amit a szeretne. Kint vagyunk, még egy cigi a kellemetlen novemberi hideg szélben. Szavak nincsenek, felesleges, már mindent megbeszéltünk sokszor, úgyhogy csak nézünk egymás szemébe. Menni kell. Átadok neki egy kis csomagot, ami tartalmaz mindent, ami az új élethez kell. A check in előtt végső búcsút veszünk egymástól és ő bemegy… Lassan sétálok ki az autóhoz, neki dőlök a korlátnak, rágyújtok még egy cigire és kivételesen kurvára szarul érzem magam. Elindulok, hívom a Jhonyt, mondja, szakadnak a piacok… legalább ennyi jó hírem van a napra.
Este jelenésem van a Dívánál, bemegyek az irodába, leülök. „Kérsz egy italt?” Duplát. „Azóta még ébren vagy? Kibaszott szarul nézel ki, Sergei… teljesen szét vagy esve.”
Bazdmeg… hozass inkább még egy kört, rohadt nehéz hónapokon vagyok túl. Árulj el nekem valamit, mégis mire volt jó mindez? Szerintem nagyobb szart csináltunk, mint ami volt.
„Megbántad, amit tettél?”
Én tiszta lapokkal játszottam, legalább is a vége felé igen. Te pedig leszokhatnál mások életének az irányításáról.
„Vannak, akik rászorulnak a segítségre, útmutatásra. A Csomaggal is pont ez a helyzet. Neki rád van szüksége, nem csak most, hanem mindig. Melletted biztonságban van és nem utolsó sorban boldog, te vagy neki az egyetlen fontos dolog az életében. Kegyes dolog ez Sergei, becsüld meg! Hamarabb rendben lesz minden, mint azt gondolnánk. Ha pedig nem, hát mostantól muszáj lesz segítened, hisz személyes ügy. És te nyakig benne vagy. Eladtad a lelked… Nem nekem, hanem neki.”
Iszunk még egy kört, közben rágyújtok. Gondolkozom, már amennyire még tudok. Nézek a Dívára és látom mosolyog. Te mégis mi a faszomnak tudsz örülni?
„Tudod, eljön mindenkinél a pillanat, amikor rájön, hogy nagyon elbaszta az életét. Amikor már nem azért jönnek oda hozzám a korodbeli férfiak tüzet kérni, mert meg akarnak dönteni, hanem csak simán elhagyták a gyújtójukat… akkor már mindegy, az elmúlt éveket nem lehet vissza csinálni. Ki így élt, ki úgy, de a magunk fajta egyedül döglik meg, az biztos. Neked még van lehetőséged, lásd meg és használd ki.”
Felállok és csak nevetek. Kösz az italt, mennem kell! Abban a pillanatban kezdtem megérteni mindent, de már csak röhögtem és a haza fele úton felidéztem az összes kedves emléket az elmúlt időszakból. Élveztem.
DAX
Előrejelzés, visszatekintés, napi chartkövetés, hír, füles, megérzés, nyerő-vesztő... minden.
Jelen pillanatban a németeknél általános a vélemény, hogy a DAX kb. 600 ponttal van "alulértékelve" az amerikai indexekhez képest. Önerőből hogyan fogja tudni ezt ledolgozni? Le tudja egyáltalán?