Itt van még egy "rossz" információ, de ez az utsó: Barabási Albert László hálózatkutató, a bostoni Northeastern University munkatársa a Facebookon osztotta meg az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos gondolatait. Mint írta, a következő hónapokban nagy valószínűséggel ő is meg fog fertőződni, igaz, nem maga miatt aggódik.
A szakértő szerint egy ideje sejtették, hogy március közepétől le fog állni a világ, és nehéz két hónapra számíthatunk.
Én is ezt gondolom alapból, de nem feltétlenül olyan rossz ez a szitu. Elég nagy tőke van most szabadon és ht a Wing ingatlanos cég, azaz ide érdemes hozni hiszen,egy ekkora cég válságálló, és látod még ekkora szarban is tud növekedni. Építkezések valószínűleg nem állnak le, sőt a gazdasági élénkülés egyik motorja lesz.
Ezek az információk statisztikák, illetve a német egészségügyi miniszter, illetve egy szlovák orvos kijelentései. Amit az izolációrol mondtam, az meg nyilvánvaló.
Az információid nem helyesek, ezért a konklúzió sem. A tudósok csak reménykednek benne, hogy nem tejed meleg időben, de hivatalos tanulmány eddig nincs erről. Virusról van mindkettőre példa, olyan is ami jól terjed melegben és van ami kevésbé. Az hogy most melegebb helyeken is terjed ez nem jó hír. Amibe még lehetne reménykedni, hogy a mutációk során gyengülne mint a mexikóből induló sertés influenza, ami mire ideért európába legyengült. De eddig hiába volt már sok mutáció, nem gyengült. A spanyol náthának anno 3 járványa volt, 1 tavasszal 1 nyáron és egy ősszel. Szóval nem lehtünk biztosak benne, hogy nem fog újraindulni akár fél év, 1 év ...stb múlva.
Ez meg a hőmérsékletre Ha melegszik az idő és a kinti hőmérséklet eléri a 25 fokot, a cseppecskék kiszáradnak és a vírus elpusztul. A SARS koronavírus is ezért terjedt télen és csitult el tavasz végén, hasonlóan a MERS-hez. S ezért szezonális betegség az influenza is, mely januárban veszi kezdetét és tavasz végéig tart.
Itt vannak az összehasonlító adatok :https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200326/van-egy-orszag-a-szomszedban-ahol-3-napja-csokken-az-uj-koronavirus-fertozottek-szama-422252
Teljesen egyetértek azzal amit írsz, hosszú távon nagyon csúnya gazdasági hatásai lesznek még ennek, viszont én itt az Akko-ban annyira vhogy nem parázok. Múltkor elnézve a Wing Echo investben történő folytatólagos tulajdon szerzését, véleményem szerint az itteni pakk vásárlásokat is folytatni fogják. Ádámosiék gondolom törik a fejüket h most mi hogy legyen, de szerintem lényegében nem fogják csúsztatni a storyt, mert alapvetően minden akadály el van hárítva.
Akko Invest