Miután oszatélot nem fizetnek és deklaráltan nem is céljuk többé, erről a gazdasági igazgató beszélt anno, hogy növekedési részvénnyé akarják avanzsálni/ :o)) / nem is érdekük a kivásárlás valószínűleg
elhappolni a céget senki nem tudja előlük hiszen többségi tulajdonban vannak tehát közgyűléseken úgyis az van amit a DT akar .
Kezdő elliotosként: én most egy gyors felfelét várok ami legalább 84%-körül korrigálja a 385->321-es részt: tehát legalább kb olyan 375-ig. Mehet még tovább is (akár új csúcsra menve is) de egyelőre azt még hagyjuk :)
Én csak remélni tudom, hogy nem fogja a DT kivásárolni. Ha mégis, akkor legalább tudjuk, hogy ki és miért adta mindig alacsonyabb áron, mint ahogyan azt akár néhány másodpercen belül adhatta volna. Megtudjuk, hogy ki programozta az eladó robotot. Korábban 1200 Ft körüli "fair" kivásárlási árról szóltak az elemzések, ami alatt vélhetően nem is lett volna sikeres ügylet. Mára az akkori árnak már közelében sem járunk, de még a felének sem. A cég -ami a befektetők érdekeit illeti- kommunikációja is ezt erősíti. (pozitív hírt, spekulációt azonnal cáfolni, míg a negatív spkeulációkat "nem kommentálni".)
Egyébként kivásárlásos scenárió esetén lazán kifizetné az 1200Ft-os árat is (a környező akvizíciókat figyelembe véve), de erre szinte nulla az esély szerintem, mert ez csak összefogással menne (a magánbefektetők és néhány alap között). Ez pedig szerintem kizárt. Viszont azt is gondolom, hogy egy esetleges könyv szerint körüli ajánlattal nem fog összejönni a 90%. Még akkor sem, ha az ajánlatot tevő DT biztosan összeporszívóz strómanokon keresztül bizonyos mennyiséget.
jahh hát a hübérúr meg a jobbágy nem összehasonlítható. Ezenkívül a DT nagyrészvényeseinek se az árfolyam se az osztalék nem mind1 kategória, ellenben a mtelekommal.
a végét havonta min 1x elmesélem, azaz nem vásárolja ki a DT (2015-ben 9x % a nem), és azt is a prémiumos kamattal adott hitel, meg a többi, megfelelő pénzkivonás a DT-nek az mtelből. A concord most vélhetőleg megbizást kapott csomag eladásra, amit majd a korábbi 350-370-s tartományba már kellemes hasznot hoz. Ezek a felvásárlási "hírek" mindig tendenciózusan és egyszerre jelennek meg.
430 körül kellene ajánlaniuk jelenleg minimum. 90 nap alatt lehet kb lezongorázni az egészet, ha a részvényesek annyi részvényt felajánlanak első nekifutásnál, hogy 90% felé kerüljön a deutsche telekom, mert akkor ki tudnak szorítani a 2014-es éves jelentés előtt. Tehát még lehet aggódni 10 napig :D.
Ha kijött a 2014-es éves jelentés (év elejétől 120 napja van minden cégnek, hogy kihozza) akkor a részvény tulajdonosoknak már ki kell fizetni a 460Ft körüli saját tőke értéket.
Mivel viszonylag mesze van a 90%-tól a deutsche telekom, ezért valószínűleg kéne nekik prémiumot ajánlani, hogy biztos sikeres legyen a kivezetés.
Véleményem szerint nem lesz itt kivezetés még egy jó darabig. A deutsche telekom a magas hitelkamatokkal kiveszi a pénzt a cégből (érdekes, hogy egyik nagy részvényes se ágál ez ellen). Majd, ha megint lesz esély az osztalékra és az árfolyam megközelíti a saját tőkét akkor talán. De nem véletlen, hogy pár éve nem vezették ki, megvolt annak az oka...
Jókor néztem rá a csúszkálás (sielés) után:)
Holnap a mozgók felett kellene zárnia akkor lenne megerősítése a mai napnak.
Emzse mit mond az boritékolható, nem jó a záróban történő erőteljes felhúzás, mert a jó nép úgy gondolja akkor holnap, hogy longos a dolog és magasabbról mehet a shortolás, a szívatás.
Mtelekom