a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Matgab, Matgab soha nem tanulsz.
Ez egy pofonegyszerű folyamat, csodálom, miért nem látod be.
az úgy volt, hogy a felszabadító szovjet csapatoknak köszönhetően demokrácia alakulhatott ki az országban, sikeres újjáépítést követően már majdnem sikerült az egyenlőséget kialakítani, de jött az Antal kormány és eladta a nemzeti vagyont, szerencsére észbekaptunk és újra a szocialisták építhették tovább az országot, a Bokros csomag pedig megalapozta a fejlődést. Ekkor a szocialisták lehetőséget kívántak adni a fiatal demokratáknak, de azok csúful elvettek mindent a szegényektől,ám győzött az igazság és azóta
próbálják a szocialisták jóvátenni az Antal meg az Orbán okozta károkat.
én azon csodálkozom, hogy már ekkorát léptek, hogy már az orbán a hibás!
Én meg azt hittem, hogy még minidg Horthy...!
Méghogy nem fejlődőképesek ezek a liberálisok!?
Aki eddig nem látta be, az ezután már nem valószínű, hogy be fogja látni ...
Ha netán megmaradnának "ezek a ... ok" kormányon (bár ennek esélye 1:100.000), és továbbra is marad a csődközeli állapot, akkor képesek lennének még 2014-ben is a 2002. óta nem kormányzó más erőket okolni a majdani katasztrófális állapotokért.
Persze, ha nem maradnak meg, ami szinte biztos, akkor is ezzel fognak hülyíteni még néhány embert, az nyilvánvaló. Ez bevált módszer bizonyos társadalmi csoportoknál.
Sőt talán még 2018-ban is ezt halljuk majd.
Csak már most kezd unalmas lenni ez a szánalmas "mosom kezeimet" duma.
Azorbán a hibás, ezt a vak is látja!
Aki meg nem (így) látja az meg egy soviniszta, irredenta, nacionalista, imperialista, náci, fasiszta, reakciós hazaáruló disznó!
Nos meglepetésként fog hatni gondolom számodra, de nem. Azért írtam a meglepetést, mert akinek olyan prekoncepcióik vannak, mint neked kedvesem, azok általában nem a szemüknek, fülüknek hisznek, hanem a belső eleve eldöntött koncepcióiknak, így aztán saját maguk áldozataivá lesznek.
DE
Még mindig mondom, megint mondom. A lényegről nem volna-é üvösebb beszélni, vagyis arról, hogy ki, hogyan látja a jövőt, ad abszurdum ki mit tenne, ha GYF helyében tetszeleghetne, vagy esetleg OV helyében.
Vagy csak sima egyszerű átlagállampolgár volna, aki az eszét és a szívét követi józanul...
hmmm???
ps
Engem nagyon nem érdekel, ki hogyan fizet, vagy nem fizet adót. ennek az országnak NEM elsősorban ez a baja. Per pillanat.
Hiába fizetnők be holnaptól az összes fizetnivalót, az adósságspirálban ez már nem segíthet. szvsz
Nem volt jó a KGST. Most bekaptuk az állam csődöt. Azért az Oroszok alaltt ilyen durva K:O: nem volt. Köszönjük a plurális nem is tudom minek. Ezért kár volt rendszert váltani, amikor az USA és az IMF is azon munkálkodik, hogy mindent államosítson.
Szerintetek a vizitdíj, az hogy költsünk kevesebbet a gyermekekre, a nyugdíjasokra - emeli fel Magyarországot?
Ez a liberálisok giga átverése.
A fejlett országokban, ahol nem rabolják el tőlük a termelésük hasznát, sokkal többet költenek ugyanilyen célokra.
Itt az újabb szösszenet:
"A Magyar Hírlap hazudik" – Daróczi Dávid, a Magyar Hírlap egyszer volt gazdasági rovatvezetője, jelenlegi kormányszóvivő reagált így arra a hírre, hogy a Gyurcsány-kormányban változások várhatók.
Nos, ha Daróczi Dávid uraság nem hazudna, akkor azt mondaná:
A magyar állam 2008 őszén csődbe jutott a minősíthetetlenül rossz gazdaságpolitika következtében. Az államadósságot olyan mértékűre duzzasztotta a Gyurcsány-kormány, amelyet a piaci elven működő rendszer nem volt hajlandó tovább finanszírozni.
Az IMF segítette ki a bajból a Gyurcsány-kormányt, amely önerőből életképtelennek bizonyult. Magyarországot az IMF mesterségesen tartja lélegeztető gépen...
A beteg pedig nem gyógyul, mert Gyurcsány-doktor nem is akarja meggyógyítani. Most dobott ki három milliárdot az amerikai szenátor emlékművére, ami a leglojálisabb körök szerint is nemzetellenes túlkapás…
A beteg szívműködése leállt egy pillanatra.
Képletesen:
Gyurcsány Ferenc gazdaságpolitikája megbukott.
Magyarországot megbetegítette ez a sarlatán, és NEM ENGEDI AZ IGAZI ORVOSOKAT A BETEG KÖZELÉBE !!!
A helyesírási hiba (nem az elgépelés, hanem a durva hiba) engem nagyon zavar, mert borzasztó nézni, hogy milyen hozzászólások születnek egy olyan helyen, ahol ráadásul többségében tanult emberek vannak.
És nagyon kulturált formában tettem szóvá.
"amíg zet nem veszed és veszi a mélyen tisztelt "magyarság" észre, addig még az adókat is felesleges befizetni"
Gondolom, te már régóta ennek szellemében jársz el. Így van?
Látom sikerült a lényegre térni, azaz helyesírási hibák, a másik hsz.-ában az oda nem illő részekre való reagálás és az érdemi hozzászólás elkerülése...
Hát szóval nagyon kedves pénznyelő, én úgy vélem pl. tűpontosan ezek is azok a dolgok, amelyek miatt az ország itt tart. A parlament nevű cirkuszsátorban úgyszintén ez zajlik és amíg zet nem veszed és veszi a mélyen tisztelt "magyarság" észre, addig még az adókat is felesleges befizetni, mert csak mélyebbre csömöszöljük magunkat a kis szánalmas sárfészkünk közepén szégyenszemre.
Mi lesz veled Magyarország?