bokaly, én másként értelmeztem NAPISTEN dörgedelmét úgy jártam mint alábbi
A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert 12-kor mindig elmegy valahova, 2-kor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben.
A nyomozó másnap jelenti:
- János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.
- Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
- Khm... Megengedi, hogy tegezzem?
- Természetesen.
- Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül, és visszajött dolgozni.
Társaságunk befektetői a tőzsdén kialakult pánikhangulatra hivatkozással információt kértek a projekt jelenlegi helyzetére vonatkozóan.
Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy az előkészületi munkálatok a tervek szerint folynak. Tárgyalunk befektetőkkel a tőkeemelésről, és nemzetközi finanszírozó intézményekkel a saját erő biztosítását követő egyéb finanszírozásról, de az érvényben lévő titoktartási megállapodások értelmében a fentiekről semmilyen információt jelenleg nem áll módunkban közzétenni.
A spanyol gyár építési engedélykérelme hatósági elbírálás alatt áll.
Az amerikai OTCQX piacra való bevezetésünk dokumentációja a Merriman Curham Ford & Co. befektetési bankkal való megállapodás alapján előkészítési fázisban van. Technikai jellegű információcsere és a Standard & Poors által az anyagok felülvizsgálata (due diligence) folyik az SEC (amerikai állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet) előírásainak való megfelelés ellenőrzése érdekében. A bevezetéshez szükséges ADR-k (American Depository Receipts azaz a kereskedéshez szükséges tulajdonosi jogokat megtestesítő letéti jegyek) kibocsátására vonatkozó jogi munkák előkészítésére a Greenberg Traurig ügyvédi irodával állapodtunk meg és letétkezelőnek a Bank of New York Mellon-t bíztuk meg.
Társaságunk menedzsmentje rendkívül bízik abban, hogy hamarosan kedvező információkat tudunk befektetőinkkel megosztani. Rendkívüli tájékoztatás keretében közölni fogjuk amint sikerül valamelyik befektetővel illetve befektetőcsoporttal megállapodni, ha az építkezésre vonatkozóan az engedélyt társaságunk megkapja, illetve amennyiben az SEC felé a szükséges dokumentáció beadásra kerül.
Budapest, 2008. június 11.
A Genesis Energy Befektetési Nyrt. Igazgatótanácsának soron kívüli tájékoztatója
A mai napon a Genesis Energy Befektetési Nyrt. és a tatabányai ipari park fejlesztője, az IPH Kft. előszerződést írt alá, amelyben a Genesis Energy Nyrt. kötelezettséget vállalt az ipari park területén lévő 75.000 m2-es terület megvásárlására. A végleges adásvételi szerződést meg kell, hogy előzze a telek beruházási területté fejlesztése. Ezért a felek előszerződést kötöttek a megfelelő átminősítési, telekalakítási, tereprendezési és infrastrukturális munkák elvégzésére is. Jelen megállapodás alapján a Genesis Energy Nyrt. leányvállalata, a Genesis Solar Magyarország Napelemgyártó Kft. megkötheti a már korábban odaítélt állami támogatásokra vonatkozó szerződést.
A végleges adásvételi szerződés alapján a terület tulajdonjoga várhatóan 2008. év végéig kerül bejegyzésre a Genesis Solar Magyarország Napelemgyártó Kft. javára. Az aláírt előszerződés tartalmazza a bővülést lehetővé tevő több mint 7 hektárnyi további terület vásárlásának 5 éves opcióját is.
A 7,5 hektáros területen két lépcsőben 200 MWp éves kapacitású, 5,7 m2-es vékonyréteg technológiájú napelemet gyártó üzemet lehet felépíteni. Az opció lehívása esetén további mintegy 200 MWp éves gyártókapacitás telepíthető. A Genesis felépítendő gyárának szomszédságában olyan nemzetközi high-tech üzemek találhatók illetve vannak építés alatt, mint a Bridgestone autóabroncs gyára, az Asahi Glass autóüveggyára, valamint a Becton-Dickinson fecskendőgyára.
2008. Július 2.
Mindkettő ismert július eleje óta. Ami újdonság, hogy egyre inkább úgy néz ki, nem ötletelésről van szó, hanem a minisztérium nyilatkozatok egyre inkább ezzel a törvényjavaslattal számolnak.
Két okból történik a hálózati paritás előtti telepítés: Vagy azért, mert nincsen hálózat, vagy pedig pénzügyileg nem racionális, környezettudatos fogyasztói döntés miatt.
Ahol van hálózati lefedettség, ott a paritás elérese előtt nem számolhatunk érdemi nem támogatott telepítéssel. Vékonyfilmes alkalmazásnál a háztetői alkalmazással szemben nincs szubjektív fogyasztói hatás, mivel nem a lakosságot célozza ez a technológia. A végfelhasználók a modulokat akkor fogják venni, amikor megtérülést lehet elérni velük. Feed-in támogatással jelenleg, vagy pedig majd a paritás elérése után - addig viszont lehet egy keresletbeszűkülés a piacon.
GENESIS
Lassan a novotrade topic okofogyottá válik.:-))
Új név,új tervek,új remények...