Én már 990-es szinten elkezdtem a vásárolgatást egy 433 db-os pakkal, elköltöttem az osztalékot és kerek, 1000 - rel osztható számra egészítettem ki a pakkomat. Másban nem nagyon látok fantáziát, talán Richtert veszek még, ha tovább esik. Mit javasoltok, mit vennétek még a Nyomdán kívül?
Az említett papírok közül Nyomda pakkom tovább csökkentettem pénteken, Danubiust nem sikerült bővíteni jóáron.
A portfóliómban az Émász átvette a "hatalmat".:-)
Lökhet az eredményen pár százezer kártya legyártása?
A supportot nem ők adják, egyszeri bevétel a bevezetése, plusz folyamatos kis bevétel a pótlások, időszaki cserék, stb.
A SZÉP kártyával lesz összevonva?
Most beszéltem az Erzsébet utalványokat forgalmazó cégnél dolgozó hölggyel és elmondta, hogy szeptembertől megszűnik a papír alapú Erzsébet utalvány és csak plasztik kártya lesz!
Na ki fogja a plasztik kártyákat előállítani ??? :))))))
Több kispapír is tetszetősen fest
Összességében még mindig jól néz ki több magyar kispapír heti grafikonja, akad persze olyan is, ahol igen riasztóan fest a technikai kép. Az ANY, a Danubius és a Rába esetében is emelkedő trendvonal mentén haladunk egyre feljebb, a CIG viszont új mélypontok közelében billeg.
Hiába esett le hetekkel ezelőtt az osztalék az ANY papírjairól, a grafikon technikai képe továbbra is jól fest. A 2013 óta húzható emelkedő trendvonal alulról támaszt jelent 1000 forintnál, ahol egy gyengébb támasz is húzódik a heti grafikonon. Mivel az MACD indikátor eladási jelzést küld, elképzelhető, hogy a napokban tesztelni kezdi ezt a szintet a papír.
Ha ez a támasz egy piaci korrekció során elesne, úgy az árfolyam egészen 900-910 forintig korrigálhatna, ahol a következő fontosabb technikai szintek húzódnak. Nem mehetünk viszont el szó nélkül amellett, hogy az RSI semleges zónában mozog, a papír fundamentumaival kapcsolatban optimisták vagyunk, ami akár a támaszról való megpattanást is lehetővé tenné, elérve az 1140, majd akár az 1200 forintos ellenállásokat.
puma
Amikor 2011-ben Jonny Bauer, a Droga5 amerikai ügynökségének egyik vezetője előadott egy magyar konferencián, akkor a résztvevők már tudták, egy olyan ügynökség kezdi el világméretű menetelését, amely jóval többet tud az emberekről, mint a hagyományos multinacionális ügynökségek.
Jonny, aki ma már a legnevesebb szaklapok szerint is az egyik legkreatívabb, leghatékonyabb ügynökség stratégája, levetítette a PUMA-nak 2010-ben készített kampányának bemutató filmjét és a végén a közönség tapsolt. A sztori egyszerű, erős és működött: „Mit tegyünk, ha a Valentin napon fociforduló is van?” Érdemes végig nézni az alábbi videót, amelyben az ügynökség bemutatja a kampányát és annak eredményét is. link
Akkor még csak 2010-et írtunk, azóta minden nagyobb cég ilyen kampányt akar és ez, a David Droga által alapított ügynökség – feljutott a csúcsra. Mit tudnak ők, amit más nem? Egyszerűen lecsupaszítják az üzenetet és a legütősebb érvet emelik ki. Ahogy a kampány számaiból és az ügynökség további munkáiból is látható, ez működik. Vagyis amikor a fogyasztó sok és sablonos információt kap, már nem akar vagy nem tud dönteni. Így a tanulság, hogy bármilyen kommunikációs projektbe is kezdünk, az üzenetnek végtelenül egyszerűnek kell lennie.
Amikor arról döntünk, hogyan tudnánk cégünk ügyfeleinek lojalitását növelni, végig kell gondolnunk mi az, ami a célcsoportunk számára értékes. Itt már egy nagyobb dilemma előtt állnak a marketingesek, hiszen mára, annyira heterogének lettek a célcsoportok, hogy a régi jellemzőkkel (életkor, lakhely, státusz) már le sem írhatók. Jóval könnyebb, ha vásárlói körökre fókuszálnak, amelyek hasonló igényekkel rendelkeznek, és ebben kezdik meg a szegmentációt. Már ez is elég nagy feladat, hiszen a fiatalokat mobilon és interneten könnyű elérni, az idősebb korosztályt pedig hagyományos módszerekkel. Ezért és ennek ellenére is van esélyük az innovatív nyomdáknak a piacon, hiszen kombinálni kell az új és a régi technológiákat.
Ma azzal, hogy az ANY Biztonsági Nyomda egy lojalitás programhoz papíron, plasztikon és mobilon is tud termékeket, szolgáltatásokat nyújtani csaknem egyedülálló a piacon. Ez nem csak a kampány hatékonyságát növeli, hanem ugyanazon árért különlegesen magas adatbiztonságot is kap az ügyfél. Hiszen a kampány érzékeny, személyes adatait egy olyan cég kezeli, amely a magyarországi okmányok megszemélyesítését is végzi. A cég biztonsági előírásait és tevékenységét számos nemzetközi és hazai szervezet ellenőrzi. Így nem csak a magyar államigazgatás, hanem számos kereskedelmi cég lehet biztos abban, hogy a törzsvásárlói kártyák megszemélyesítése, a mobilkuponok kiküldése, vagy a QR kóddal ellátott papír alapú voucherek postázása a lehető legnagyobb biztonságban történik.
Mindent egy kézből, ez biztosítja a hatékonyságot; a referenciák és a minősítések a megbízhatóságot.
Lojalitás – papíron, plasztikon, mobilon – itt, Magyarországon!
Tisztelt Hölgyem/Uram! Köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a kapcsolattartáshoz szükséges adatait, beleértve a vezeték- és keresztnevét, a szervezetnél betöltött pozícióját, a szervezeti e-mail címét és a telefonszámát, amelyekhez az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. az üzleti tevékenysége során jutott hozzá. Nagyra becsüljük a lehetőséget, hogy kapcsolatba léphetünk Önökkel. Annak érdekében, hogy tájékoztathassuk Önöket új szolgáltatásainkról, fejlesztéseinkről, vagy aktuális hírekről, eseményekről tájékoztatókat küldhessünk Önöknek, a hozzájárulásukat kérjük a marketing célú kapcsolattartáshoz, üzleti tájékoztatók küldéséhez és az említett kapcsolattartáshoz szükséges adatok kezeléséhez. Annak érdekében, hogy felesleges nehézséget és időveszteséget ne okozzunk Önöknek, kérjük, hogy kizár ólag akkor jelezzenek vissza, ha a fentiekben leírtakkal nem értenek egyet. Az elutasítás megerősítéséhez kérjük, küldjenek egy e-mailt a marketing@any.hu címre. Ehhez kérjük nyissák meg a linket és a levél tárgyaként a „nem járulok hozzá” kifejezést írják be. Amennyiben 5 (öt) munkanapon belül nem kapunk Önöktől visszajelzést, - további értesítésig - vélelmezzük, hogy az ANY Biztonsági Nyomda részére a marketing célú kapcsolattartáshoz és az említett kapcsolattartáshoz szükséges adatainak marketing célú, a jogszabályoknak megfelelő kezeléséhez való hozzájárulást megadják. A kapcsolattartáshoz szükséges adatok egy - az üzleti titokra vonatkozóan megkövetelt védelemnek megfelelően kifejlesztett és üzemeltetett - adatbázison keresztül az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. marketing területen dolgozó munkatársak számára válnak elérhetővé. A marketing@any.hu címre küldött e-mailben bármikor megváltoztathatják a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat és/vagy további adatokat adhatnak meg. Ilyen esetben az adatok frissítésre vagy törlésre kerülnek. A fenti címre küldött e-mailben bármikor kérhetik, hogy további üzleti tájékoztatókat ne küldjünk Önöknek.
Köszönjük a figyelmet! - ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
www.any.hu
twitter youtube
Megdöbbentő jelenségek az állampapírpiacon
2015. június 4. 11:44
Pusztán 1,19 százalékos átlagos hozam mellett értékesített egyéves állampapírokat az adósságkezelőnk (ÁKK) ma délelőtt. Ez történelmi rekord, amit a Magyar Nemzeti Bank kedden bejelentett önfinanszírozási koncepciójának köszönhetünk.
Állami Nyomda