Azt gondolnám, hogy nem feltétlen volt mindig lehúzás hó végén. Illetve lehet, hogy jelenik is meg negyedévvel kapcsolatban előrejelzés, ami jó lesz. Lehet bármi a napokben. Én inkább felfelé várnám. Esni nem tudott. Alapot épít! Szerintem kitör 30 ezerig vagy kicsit fölé és onnan lesz egy nagyobb visszateszt 28-27 ezerig. Túl nagyot nem gondolnék. Azután fel megint 30 ezer fölé. Az látszik, hogy Mol-ba nem mernek. Most is inkább csökkentés jött célárra. Richter folyamatosan sz*r. Nem tud kitörni. Telekom még esetleg, de más nincs. Ide fog összpontosulni, aki valami nagyobb magyar részvénybe akar. Persze ez az én spekulációm. :) Csak megosztottam. Én bevásároltam OTP-ből a napokban rendesen. Nem aggódok!
A záró aukció forgalmát főként intézményi és indexkövető szereplők generálják akik megvárják, hogy a folyamatos kereskedés végén milyen ár alakult ki, nyilván van valamiféle prekoncepciójuk (friss minősítések, bármi) és jellemzően nagyobb összegeket mozgatnak, különösen hó végén és jeles dátumokon, ami lehet egy hóközi átsúlyozás. Szerintem éppen olyan kiszámíthatatlan az irány, mint napközben. Néhe lehúzza és néha fel... Ez a mai nap kicsit meglepő volt de azért nem érzem egetverő nagy zuhanásnak. Holnap is lehet hasonló, hóvége, záróban lesz forgalom rendesen. Ha piros nap lesz, hát jó beszálló alakul. :)
Sziasztok, zöldfülű vagyok, kövezzetek meg ha hülyeséget kérdezek. Nem tudom megfejteni, mik ezek a nap végi fel / lehúzások a nagy darabszámú vásárlásokkal ? És mitől függ merre mozdítja ?
tavaly augusztus elején, július végén is hangoztattuk,hogy a "passzát szél" = értsd: USA és DAX, erősen esik, nem keveset, kisebb pánik volt, az OTP egy ideig tartotta magát, majd 2 nap alatt tolt egy -7,5%-ot, csak nem bírt kimaradni a "globális" eladási hullámból. TL95 KO, úgy lenyúlt érte, és 50-100 pont híján a TL90 vagy a TL91-et is vitte magával 16850 alatt volt éppen. Utólag persze okosnak tűntünk, hogy: "ja te megmondtad" "te se tudtad, csak tippelted". Néha jobb körbenézni a nagyvilágban, hogy USA és DAX mit művel, mintsem csak az OTP-re koncentrálni, önmagában, mert az hiba. Jött Trump, hiába erős a funda, ha az OTP -30%-ot tol 2 hét alatt, úgy elpicsázták 2 certit, hogy 0Ft lett a maradvány, vagyis totális KO. Lehet azt mondani, hogy "dehát" utána jött a 28,740. ha valaki totálisan lenullázta magát, onnantól teljesen mindegy neki. Most jön ismét az augusztus 1, pont a vámok élesedése történik ekkor. Hogy ez jó, vagy nem jó valakinek, az majd csak később derül ki, mert ha globálisan rossz, még USA-nak is, akkor mindenki szarkupacon fog ülni.
OTP részvényesek ide!