Olybá tűnik, hogy a salátatörvények kormányfüggetlenek. Nemcsak a fidesz elmúlt tizenhat évére nyúlnak vissza, hanem az azelőtti elmúlt nyolc évre is. Nagy a veszélye annak, hogy a beígért rendszerváltás most is elmarad, de az az örömünk megmarad, hogy előbb-utóbb mindegyik kormányt elzavartuk. Ez a salátatörvény még salátább lett volna, ha Iványiék státuszát is ebben rendezik. - A mérföldkőnek számító 2006-os döntés: Az AB a 76/B/2005. számú határozatában részletesen vizsgálta a kérdést a 2005-ös költségvetési törvény kapcsán. - Az AB álláspontja: önmagában a salátatörvények alkalmazása (az, hogy egy törvény több másikat módosít) nem alkotmányellenes, mert a jogalkotási technika megválasztása a jogalkotó felelőssége és szabadsága. - A korlát: ha a technika alkalmazása oda vezet, hogy a képviselők nem tudják érdemben átlátni, miről szavaznak, vagy ha a törvény címe és tartalma teljesen elválik egymástól, az már sértheti a jogállamiságot.
Egy nap alatt átment a parlamenten „Az üzemanyag-áremelkedésre tekintettel nyújtott támogatásokkal összefüggő intézkedésekről és kapcsolódó törvények módosításáról” c. törvényjavaslat (dízelár támogatás). Kb. 20 milliárd forint kiadás. . Gondoltad volna, hogy "kapcsolódó törvény" a dohánytermékek jövedéki adójának emelése? Mert csomagban, együtt azt is megszavazták. Kb. 90 milliárd forint többletbevétel. Dejavu! . (Viszont Iványiék státuszának rendezése nem fér bele a napirendbe.)
Orbán: "A törvényeket betartjuk és mindenkivel betartatjuk!” 2023.05.08 Orbán Viktor: a törvényeket be kell tartani! https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/05/orban-viktor-a-torvenyeket-be-kell-tartani 2025. szeptember 23., kedd https://mti.hu/hirek/2025/09/23/orban-viktor-magyarorszagon-kozep-europa-legnagyobb-zsido-kozossege-elhet "Amikor a világ számos pontján háború dúl, és kontinensünk egyes városaiban ijesztő mértékben nő az antiszemitizmus, a béke és a nyugalom iránti vágy mindennél erősebbé válik. Magyarország pedig a következő esztendőre sem ígér mást, mint hogy továbbra is megmarad olyan szigetnek, ahol Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége zavartalanul élhet, boldogulhat és ünnepelhet" 2025. 03. 18. https://kormany.hu/hirek/igy-modosul-a-gyulekezesi-torveny Magyarország területén csak olyan gyűlés tartható meg, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára, ezért tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti _________ a törvényeket hozzuk is _______ Orbán hozott olyan törvényeket is, amiket nem tudott betartatni. Korábban Pressmann nagykövet nyomásával magyarázta a tíz-húszezres Pride-okat, aztán ő maga intézte el, hogy kétszázezres Pride legyen. A törvények betartatása erősen kérdéses. Hitler alatt 1935-ben fogadták el a nürnbergi faji törvényeket. A németek nem kaptak túl sok dícséretet, amikor a törvénytisztelő polgárok betartották és velük betartatták ezeket a törvényeket. Orbánnal is az a baj, hogy jogilag nehéz belekötni abba, hogy nem teljes értékű demokráciát épített ki. Ha valami alkotmányellenes lett volna, azt beírta az alkotmányba. Sulyok is hiába kapálózott -- kénytelen volt aláírni a saját menesztését, amit nem akart aláírni és még meg is indolta, hogy miért nem akarta aláírni azt, amit végül kénytelen volt aláírni.
Valóban egy szarházinak adtam a szavazatomat 2010-ben. De ugyanakkor egy Gyurcsány nevű bizonyítottan szarházi ellen protestszavaztam és egyúttal egy olyan szarházira, aki hónapokkal kéeőbb kifosztotta a nyugdíjpénztárakat. A 2006-ban Gyurcsányra szavazók között voltak olyanok, akik nem a karhatalmi harcászatra szavaztak. De hozzám hasonlóan ők sem tudják visszatekerni az időt. Ebben nincs semmi meglepő. A tőzsden sem lehet utólag kereskedni. Pedig néha milyen rossz döntéseket hoztam és milyen jó döntéseket szalasztottam el.
Mint ahogy te is alapos elemzés és megfontolás után szavaztál egy itt a piros ott a piros tolvaj hazudozóra, 2006ban még nem értetted, hogy orbán szervezte le nektek a pofonokat, a fideszhívők tömegéből "bátor" nácikokkal, 2011 januárjában, mikor orbán nem a nácikoknak hanem eltlolcsinak szervezte a piszkos munkát, a manyup-rendszer hazavágására, már te is megokosodtál, hogy egy szarházinak adtad a szavazatodat néhány hónappal korábban. Egyébkent az is eredmény, hogy 2011ben kiismerted a gecit, a nálad lassúbb felfogásúaknak szüksége volt meg 15 évre, bár így is évtizedekig sikerült átbsznia téged. :))
A bejegyzett egyházi státuszt kapta vissza, mert a pozitív bírósági döntés ellen az ügyészség (már) nem fellebbezett, így az szeptember 7-én jogerőre emelkedett. . Ennél több a "bevett" egyházi státusz, (pl. ezek az egyházak kaptak most kiegészítő rezsitámogatást minden tanuló után, Iványiék nemkaptak), ehhez átfogó együttműködési megállapodást kell kötni az állammal. "Legutóbb Iványi Gábor, a MET vezetője éppen egy hete nyilatkozott, akkor még azt mondta, hogy nincs előrelépés az egyházi státuszuk visszaállítása ügyében. Az ehhez szükséges megállapodástervezetet még áprilisban nyújtották be, majd azt a választ kapták, hogy az ügyet áttették az illetékes kulturális minisztériumhoz." https://hvg.hu/itthon/20260915_magyarorszagi-evangeliumi-testverkozosseg-ismet-bejegyzett-egyhaz-ivanyi-gabor
Döntési módszert váltottál. 2010-ben alapos elemzés és megfontolás után mást választottál Orbán helyett, a magánnyugdíjpénztári millióidat viszont a rulettkerék pörgetési szerencséjére bíztad.
A lemondás szót használod az el nem fogadás helyett. Kuszaszem engem is úgyanúgy megzsarolt. Nyilatkoztam és megmaradt az állami nyugdíjam háromnegyede. Itt nem az az érdekes, hogy te mit csináltál, hanem az, hogy a 3 millióból mit csinált 2.9 millió pénztártag.
Szomorú dolog ez, ha úgy nézzük hogy a nyugdíjasok számára az öngondoskodás egyik fontos pillérét " támadta be". Bár személyesen nem vagyok érintett -- hatalmas károkat okozott. A nyugdíjrendszer kiépülése megbicsaklott, a bizalom odaveszett. Mellesleg a tőkepiacra is pozitív hatása lett volna ha megmarad az eredeti vagyontömeg.
Ne hazudj rólam, nem fogadtam el, hogy az általad nyakamba szavazott orbán embered kiraboljon, kuszaszem megzsarolt, ezért inkább lemondtam a manyupról minthogy ellopják az általad megszavazott fideszes tolvajok àllami nyugdíjamat is.
Nem beszéltem hibáról, hanem csak arról, hogy másképp szavaztunk. Te elfogadtad a kifosztást attól, akit én szavaztam a nyakadra, én pedig szembeszálltam azzal, akit botor módon a saját nyakamra szavaztam. A hazudozó Orbán a magánnyugdíjpénztárak megvédését ígérte a kampányban és az első ciklusában -- kétharmados felhatalmazás híján -- nem is fosztotta ki őket. A százezer nyilatkozó nevében köszike, hogy 2.9 millióan passzívan (megfélemlítve) a pénzetekkel szavaztatok Orbánra, akinek ezután "szállt a szemébe a vérszem" igazán. A netadós tüntetésen derült ki, hogy kisebb tömeg láttán is meghátrál, bár ott nem volt háromezermilliárd forintos tét. Gyakran tüntettem Gyurcsány ellen. Szembeszálltam azzal, akit te szavaztál a nyakamra.
Szetinted én vagyok a hibás, hogy az àltalad megszavazott viszont àltalam nem megszavszott orbàn kifosztotta manyup szàmlámat, 3 millió manyup károsult nevében köszike, hogy a manyup tolvajra szavaztàl.
Azt veszem biztosra, hogy 2010-ben nem Orbánra szavaztál. Azt én is csak az emlékeimre hagyatkozva tudom, hogy kire szavaztam -- a szavazás titkos. Azt meg biztosan tudom (tőled), hogy amikor 2011-ben a pénzünkkel szavaztunk, akkor én, aki Orbanra szavaztam 2010-ben, nem adtam oda a magánnyugdíjpénztári vagyonomat Orbánnak, hanem névvel, adószámmal és taj-számmal nyilatkoztam, hogy megtartom.Te pedig, aki 2010-ben nem szavazott Orbánra, amikor pénzeddel szavaztál, akkor odaadtad a pénztári vagyonodat Orbánnak. Akkor is ugyanaz a valóság volt. Hasonló pénzügyi helyzetben lehettünk, de mégis más információkat vettünk figyelembe és más algoritmus szerint gondolkodtunk. Úgy idézem föl, hogy főleg azért maradtam pénztártag, mert a nagyszüleim földecskéit elvették a kommunisták. És emiatt nem tud engem megszólítani az mdp-mszmp-mszp-dk vonal és a pénztárak kifosztása óta a fidesz sem.
Te biztos jobban tudod nálam, hogy kire szavaztam, en 100%-ra nem tudom megmondani a fideszre biztos, hogy nem, de valamikor szavaztam az lmpre is, ami akár lehetett 2010 ben is.
Orbàn jól megszervezte a provokációt azzal, hogy a nácijai szándékosan keveredtek a fideszhívőkkel, rendőrségnek lehetetlen volt szétválogatni a náci csűrhét a fideszhívőktől, orbánnak politikai érdeke volt, hogy a fideszhivők is kapjanak néhàny pofontot, a szemkilövetesre ő sem számított, de lehet hogy ebből lett a 2/3
ORBÁN VIKTORT KEDVELŐK!