Vidéki prókátor:Elmondom mi történne ezekben a napokban, ha még mindig Orbán és a maffiája lenne hatalmon. Pillanatok alatt létrejöttek volna a semmiből kis cégecskék, melyek tulajdonosai között feltűnnének a maffiához tartozók pereputtyainak különböző rendű és rangú tagjai (anyuka, apuka, sógor stb.). Ezeken a cégeken keresztül Szijjártó és Menczer nekiállnának világrekorder áron fostalicska kínai szivattyútelepek, aggregátorok, meg törpe vízműtelepek garmadáját behozni, amik nem lennének jók az égvilágon semmire és miután Orbán csinált pár videót meg fotót velük a repülőtéren, hamarosan egy maffiatagtól bérelt raktárban porosodnának. A maffiatagok pereputtyainak tagjai által tulajdonolt cégek degeszre keresnék magukat a megfelelően túlárazott beszerzéseken, a tulajdonosok az első lehetséges időpontban minden osztalékot kivennének, a megbeszélt összeget visszaosztanák a megfelelő személyeknek, majd pedig a cégek szépen eltűnnének a semmibe, ahonnét létrejöttek. A feljelentéseket a maffia bűnpártolójaként működő rendőrség és ügyészség annak rendje és módja szerint elutasítaná, mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Mindeközben minden problémáért, így a Duna alacsony vízállásáért is Brüsszel, Németország, Ausztria, az ukránok és „az elhibázott szankciós politika” lenne a felelős. Ja, és Szijjártó kijelentené, hogy a krízisből az a következtetés vonható le, hogy Brüsszelre nem számíthatunk a bajban, az Európai Unió a vesztébe rohan, Paks2-re viszont nagyobb szükség van, mint valaha.
Már 9.45-től szorgoskodik csapatunk, toltjuk a casino sorsjegy boritékokat...most eleg kicsi a hatarido igy kicsit tobb mint 500 darabot nem tudok megcsinalni egyedul...tegnap 30 at csináltam, athivtam 2 havert, hoztam fel pár liter bort es most 3an keszítjuk.....
Igen.Az a zsinórmérték most nekik..néha belenézek ...vmi szörnyű.Kozben megelégedtem mert Miniszterelnök Úr már reagált is a reggeli beirásra amire írtam hogy nem tetszik.Nagyon jó Miniszterelnökünk van.
Toka Club/Labanc/Laruska/Vica71/Nacky/Bpali/Oldrider/Josefernando/Mcbull/Kawaszabi