ez most már rendszeres, hogy leírnak valamit a magyar elektronikus sajtóban, és akkor oda kell kattintani a hivatkozott linkre, és el kell olvasni, hogy valójában mi áll az eredeti írásban.
Az Origonak nem kell mindent elhinni, csak ritkán fordul elő velük, hogy igazat írnak, főleg akkor amikor az ellenzékről regélnek. Egyetlen egyszer sem boncolgatták a kormányhoz köthető korrupciós, bűncselekmény gyanús ügyeket. Sőt, számtalan kényes ügyet próbáltak elsimítani ami kellemetlen volt a fideszre nézve. Szerintem pártatlan szemmel nézve azonnal kiderül, hogy rengeteg a hazug és valóságnak nem megfelelő állítás a portáljukon.
BEISMERÉS: LÁZÁRÉ AZ EDDIG LETAGADOTT KASTÉLY! Lázár
Jánost évekkel ezelőtt még ellenzéki körökben is nemcsak arrogáns, a
semmiből érkezett, de politikusi pályáján hatalmas vagyont
összeharácsoló politikusként, a korrupció szinonímájaként tartották
számon (trafikok, Elios, parlamenti költségtérítés, lézerblokkoló), de
mint kiváló képességű és hatalmas munkabírású embert. Vásárhely
elvesztése és a visszaszerzésére kiadott feladat kudarca után most még
legnaívabb követői előtt is lerombolta a szellemi képességeiről
kialakult megítélést, amikor Benkő Zsoltot (Lázár egyik bábja a
közgyűlésünkben, az egyetlen, aki bár csak 47%-os szavazataránnyal, de
legalább nem listán jutott be) rávette az év legszórakoztatóbb
videójának elkészítésére: 1. Benkő Zsolt miközben azon háborog,
hogy az önkormányzattól ellopott kastélyút kisajátításáért fizetni kell,
úgy sétálgat ott, mintha ezt bárki megtehetné és nem lenne kerítéssel
és egy drága automata kapuval lezárva, kamerákkal és fizetett
zsoldosokkal őrizve. Az út kizárólagos használatáért a Lázár-kastély,
Soós Gábor jogi képviselőn keresztül, BÉRLETI DÍJAT AJÁNLOTT FEL, majd a
hivatalos értékbecslés alapján megállapított évi 2,7 milliót 5 évre,
visszamenőleg azonnal be is fizették. Az elévülés alapján ennél
régebbre nem mehettünk vissza, így a korábbi tulajdonosokat még akkor
sem lehetne fizetésre bírni, ha már ők is körbekerítették volna az
utat... 2. Nincs kettős mérce, ugyanis SENKI MÁS NEM LOPOTT MÉG
ÖNKORMÁNYZATI UTAT tőlünk. Ha nem a város legalapvetőbb anyagi érdekei,
hanem a politikai bosszú vezérelne, akkor Barta Róbert volt
képviselőjelöltünk javaslata szerint a kerítést elbontanánk, az út
végére pénzért látogatható kilátótornyot építenénk, az úton magán pedig
motoros gyorsulási versenyeket rendeznénk, nagy közönség előtt. 3.
Természetesen kevesebb lenne a bérleti díj, ha a tulajdonos számlával, a
kivitelezésről szóló szerződéssel tudná igazolni, hogy az 50 millióra
becsült értékű utat ő készíttette el (ami a Google évekkel ezelőtti
fotói és a jelenlegi állapot közötti fejlődés miatt nagyon valószínű).
MEKKORA KORRUPCIÓ lehet a háttérben akkor, ha a kastély 50 milliós
útjának elkészítéséről nincs számla és nincs szerződés?? 4. Benkő
Zsolt többször és örömmel TRÁGÁRKODIK a videóban, ami a politikai
kultúra Fidesz alatti mélyrepülését, az állampártra jellemző ABERRÁLT
magatartásformák nyílt vállalását csak megerősíti (Cseri képviselőtársa
sajtreszelős önkielégítésről és a város főterén férfi nemi szervvel
történő helikopterezésről fantáziál FB-bejegyzéseiben, alig egy lépésre
lemaradva a brüsszeli maszk és gumi nélküli melegorgiáktól, ami
pártjában dívik). 5. BENKŐ KIMONDTA, AMIT EDDIG IS TUDTUNK, DE
LÁZÁR TAGADTA: A KASTÉLY LÁZÁR JÁNOSÉ, hiszen ő engedte be ide Benkőt, ő
fizeti a tulajdonost terhelő bérleti díjat, ő adta át neki a számlát,
és személy szerint őt érte az a megaláztatás, hogy most nem sikerült
lopni. Márpedig, ha ez így van, akkor az álcaként létrehozott gazdasági
társaság csak színjáték, a bevont vásárhelyi Lázár-bizalmasok csak
strómanok, és Lázár évek alatt gondosan felépített kifogásai szánalmas
hazugságok: - a környező földeket 2016-ra sorra Lázár János
édesanyja és gyermekei vásárolták fel, a valamikor itt állt vadászházat
azonban Kulik Jenő, Lázár ügyvéd barátja szerezte meg. - a
vadászkastélyt is Kulik építtette, a helyi építési szabályzatot is ekkor
módosította az Almási-vezette önkormányzat (Benkő képviselőként ennek
is részese volt), megkönnyítve a toronydaruval épített luxusingatlan
kivitelezését. Kulik Jenő nem vadászik és azt sem tudni, honnan volt
ennyi pénze... - a vadásztársaságok fideszes állami átszervezésekor a
kastély környékén az ország legnagyobb területét szerezte meg az
egykori földesúr Návay Kornélról elnevezett vadásztársaság, amelynek
ráadásul alig néhány tagja van, köztük persze Lázár János... - Lázár hazug színjátékára és cinizmusára jellemzően nyilatkozott a tulajdonának tagadásakor: "megkérdezték
minderről Lázár Jánost. A miniszter azt nem tudta megmondani, hogy a
kastély tulajdonosa szokott-e vadászni, és azt sem tudta biztosan, hogy
milyen földek vannak a családja birtokában, írta a Hvg.hu. Lázár szerint
az a terület nem a rokonaié, ahol utat építettek a kastély bejáratához.
Tudomása szerint ott a tulajdonviszonyok az elmúlt harminc-negyven
évben nem változtak. A Hvg.hu szerint Lázár így ironizált: "Két
választásom van: vagy azon leszek, hogy a területet minél előbb adják
el, vagy részt vásárolok a kastélyt tulajdonló cégben." https://index.hu/.../02/13/lazar_janos_batida_vadaszkastely/ -
Lázár János a 2018-as választásokat és a kormányból való leváltását
követően hivatalosan is szerzett 8% részesedést a kastélyban, a
részvények 48%-a azonban azóta is titkolt tulajdonosokhoz került: https://24.hu/.../kastely-batida-lazar-janos.../ Mint
látható, Lázár mindeddig mindent megtett azért, hogy a csendben
felhalmozott hatalmas vagyonát a választók elől eltitkolja - ezért is
meglepő Benkő Zsolt mostani leleplező beismerése, miszerint az utat
kisajátító KASTÉLY FÖLDESURA IGENIS MAGA LÁZÁR JÁNOS. Márpedig a
Lázár-agytröszt irányítója nem Benkő és nem is Göbl Vilmos, egy ilyen
szereplés csak Lázár utasítására és engedélyével jelenhet meg. Mennyire
kell ehhez ostobának lenni és mennyire lehet még a választókat ostobának
nézni?
Pit-et nem tudom felülmúlni ... :) . Átlagemberként úgy látom, hogy ez a kategorizálás inkább az elitek (és a filozófusok) játéka, de azért gyakorlati haszna is van. Nagyon jó példákat hoz a vad balliberalizmusra és leleplezi az "ellenelit" öncélú elitellenességét, Orbánékat egyértelműen ide lehet sorolni. Ezt a kettőt én is elutasítom, de egyetértek vele abban amit a konzervatizmusról mond: "A hagyományos liberális társadalom utolsó védelmezői a konzervatívok. Hisznek a társadalom önszervező erejében, nem államközpontúak, nem akarják megmondani, miként kell élnünk, éreznünk." stb. Nincs nagy jelentősége, de most már tisztábban látom, hogy jó nekem a mérsékelten konzervatív, hagyományosan liberális materializmus. :)
Ezt jól összefoglaltad! :) Ha a totális szót nem használtad volna még pajzsra is emelnélek. Engedelmeddel használni fogom gondolatodat a beszélgetéseim során. "A liberáltak is illiberáltak."
Mondd ezt el három szóban! - Pitcairn2 ezt megtette ... . Eddig éreztem, most már tudom. Se egyik, se másik. Nekem legalábbis nem kell egyik garnitúra sem. A cikk szerint éljenek a marki-zay péterek, bod-péter ákosok, mellár tamások ... Megfontolom.
kellemesebb ebben hinni mint azzal szembesülni, hogy szép lassan végképp összeomlik az "önzetlen világmegváltókba" és a "mindenható államba" vetett hit...
a két világháború utáni demokratikus szakasz kegyelmi időszaka köszönhető volt a sok tízmillió halottnak, de erre már nem emlékeznek az illiberáltak, ezért most újra tanulni szeretnének saját hibáikból, a kérdés az, hogy most mennyi halott marad utánuk.
"Ezért még ha a konzervatív politikai hitvallás ma vesztésre áll, akkor
is hinni kell benne. Hinni kell abban, hogy a magyar polgárok
előbb-utóbb átlátnak mindkét áruló elit szitáján"
Hát hajrá, én a magam részéről abban hiszek hogy a nép rendkívül ostobán és rövidlátóan viselkedik tömegben, és valójában a két világháború utáni demokratikus szakasz egy kegyelmi időszak volt, lehet hogy az emberiség normál állapota mégiscsak az hogy az erősebb kutya baszik azt a jobbágyot aki csúnyán néz pedig megkardlapozzák aztán örülhet hogy nem az élével kapta. De legyen neki igaza.
ORBÁN VÉGJÁTÉKA
2022: Orbán legyőzhető