Gyerekek, tisztelet az összes a hozzászólónak, de annyi sületlenség hangzik el ezen az oldalon, hogy ihaj.
1. a coronavirus a szimpla szálú RNS vírusok közé tartozik. Valóban az influenzavirus is ide tartozik, de úgy nézzétek mintha azt mondanám emlős és oda tartoznak a denevérek is, meg a lovak is, tehát igen nagy közöttük a különbség
2. a coronavirus burkos vírus, pont ez okozza, hogy csak csekély mértékben tud túlélni a környezetben, mert a burok sérülése esetén, maga a vírus teljesen elpusztul. Ezért elpusztítják a zsíroldószerek, mert károsítják a vírus burkát, az alkohol tartalmú és egyébként nagyjából bármilyen virus elleni fertőtlenítő szerek. A vírus 50C fok fölötti hőmérsékleten is elpusztul a környezetben!, egy sima mosás is megöli. A környezetben relatív gyorsan beszárad és szintén elpusztul. pl. egy parvo virus a környezetben 3-6 hónapig él túl, a coronavirus esetében ez sokszor pár óra, max. speciális körülmények között egy-két nap.
3. A vírus önmagában a levegőben nem repked, a fertőződéshez az kell, hogy egy fertőzött ember által pl. kiköhögött nyálcseppecskén utazva eljusson egy nyálkahártyára.
4. Ahhoz, hogy valaki megfertőződjön, a virusnak az orr, száj, szem (kötőhártya), nyálkahártyájára kell jutni.
Azért hangsúlyozzák mindig, hogy a virus terjedéséhez közvetlen kontaktus kell vagy hosszabb ideig kell 2 méter távolságon belül tartózkodni a fertőzötthöz, mert egy darab vírus nem fog megfertőzni senkit, de még 100 darab sem. A vírus nyálkahártyán történő megtelepedéshez nagyobb mennyiségű vírus darabra van szükség! Fertőződési lehetőség, hogy valaki beleköhög a kezébe és azzal kezet fogunk vagy megfogsz egy olyan tárgyat pár perccel azután, hogy egy ilyen ember azt megfogta stb. és ezt követően kezünkkel megdörzsöljük a szemünket vagy az orrunkat piszkáljuk és így visszük be a szervezetünkbe a vírust. Ezért hangsúlyozzák annyiszor a kézmosást!
5. A vírus a környezetben nem tud szaporodni, nem úgy mint egy baktérium, vagyis ha valaki rátüsszenti a vírust az asztal egyik végére az onnan nem jut el másik végére, ott marad ahol van, nem terjed tovább.
A vírus csak élő sejtekben szaporodik. Ha elszaporodott a korábban említett nyálkahártyákon, akkor utána jut el a légutak alsóbb részeire, ahol többeknél súlyos tüneteket és tüdőgyulladást okoz.
6. A lappangási idő azt jelenti, hogy egy ember aki megfertőződött, mikor fogja a betegség tüneteit mutatni.
Itt azért meg kell említeni ugye, hogy vannak olyanok, akik megfertőződnek és semmilyen tünetük nem lesz illetve csak kicsit náthásak, kicsit köhögősek lesznek vagy még az sem. Ezek az úgynevezett tünetmentes fertőzöttek, akik szintén bárkit meg tudnak fertőzni, nem csak a betegség tüneteit mutató emberek.
7. Tesztelés. Mindenkit szűrni lehetetlen és felesleges is. Egyszerűen azért, mert ha ma leszűrünk pl. 1000 embert és azt mondjuk nem találunk köztük fertőzöttet vagyis negatív az eredményük, akkor is lehet, hogy ha másnap szűrjük le őket már lesz köztük 10 fertőzött! Ez azért van, mert a vírust akkor lehet kimutatni, amikor már a fertőzött a nyálával üríti vírust! Ha meg van fertőződve, de még a vírus csak most jutott be a szervezetébe illetve még csak most indult szaporodásnak akkor az eredmény negatív lehet.
Miért tesztelnek egy gyanús esetet többször? Mert az ugynevezett gyorstesztek fals (hibás) pozitív eredményt is adhatnak, meg kell erősíteni a vizsgálat eredményét egy másik módszerrel is.
8. A coronavirus nem új ismeretlen vírus és nem is egységes. Ez azt jelenti, hogy azt mondom rá, hogy sport, de számtalan sportág létezik, vagyis számtalan típusú coronavirus is van. Pl. a háziállatoknak, marha, kutya, tyúk stb vannak coronavirus okozta megbetegedései, de ezek fajhoz kötöttek vagyis más fajt így az embert sem betegítik meg. Az embernek is vannak más coronavirusos megbetegedései amit másik fajta (nem a covid19) vírus okoz. Az egyszerű nátha kórokozói között is vannak coronavirusok, de a SARS, MERS emberekre veszélyes betegségek, szintén tüdőgyulladást okozó vírusok is coronavirusok.
9. A fertőzés elleni védekezésnél a lényeg az lenne, hogy a nyálkahártyák takarva legyenek. Magyarán a tuti csak az, hogy ha valaki védőszemüvegben és az orrot szájat takaró maszkban van illetve kesztyűt visel.
Ez az utcán nem életszerű. A szemüveget ha másoktól távol áll az ember lehet mellőzni, mert kisebb a fertőződés veszélye ott, mint az orrban és szájban, ahol a légvétel miatt beszívod a levegőt és az esetleges nyálcseppeken utazó vírusokat. Ezért bármilyen száj illetve orr eltakarás segíthet, egy sebészi maszk is, mert bár tökéletesen nem zár, de mivel a nyálcseppeket felfogja így nagy mértékben csökkentheti a fertőzés veszélyét. (Tudom azt mondják, hogy a vírus átfér a műtéti maszk szálai között. Ez igaz, csak nem magában repül mint írtam és a nyálkacsepp már nem megy át rajta!)
Amennyiben valaki maszkot használ ne felejtse el, hogy nem hetekre szól! folyamatos használat mellett max. pár óránként cserélni kell a maszkot! Egy maszk ritkább használat mellett 1 nap, de figyelem ha levesszük és még használni akarjuk akkor az elejét ne fogdossuk!, vagy ha lehet kesztyűbe tegyük. Egyébként legjobb ha használat után az ember kidobja.
Rengeteget lehetne még írni tájékoztató jelleggel, de egy kicsit más irányt még megemlítek.
A jelenleg életben lévő rendelkezések többsége a veszélyhelyzet idejére áll fenn, annak indoklásával jöttek létre. Ha a parlament nem hosszabbítja meg a veszélyhelyzetet akkor az eddig hozott minden intézkedés megszűnik magyarán megszűnik a veszélyhelyzet is!!
Egy jó pár európai országban ha utánanéztek, akkor láthatjátok, hogy veszélyhelyzet kihirdetése esetén a kormány önmaga rendeleti úton kormányoz. Van olyan ország, ahol a parlament sem kell ehhez. A jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzetben pedig határidőket szabni arra, hogy meddig kapjon felhatalmazást a kormány rendeleti kormányzásra azért értelmetlen, mert gőzünk nincs mennyi ideig fog ez nálunk tartani, az olasz és spanyol példa rémisztő! Amennyiben pedig a parlamenti képviselők között is kitörne a betegség és mondjuk jelentős többségük az intenzíven kötne ki (van bőven idős közöttük), akkor ki a fene hosszabbítaná meg a rendeleti kormányzást?
Amikor ilyen helyzetben valaki azon aggódik mekkora hatalma lesz éppen a miniszterelnöknek az nincs tisztában a helyzet súlyával!!
Az olaszoknál a jobboldal (Salviniék is) támogatták, hogy a baloldali miniszterelnök teljes hatalmat kapjon, detto a spanyolok is!!!
Emellett ne haragudjatok, de a rémhírterjesztők ellen is fel kellene lépni. Lsd. ma, hogy egy Ajkán bejelentett lakhellyel rendelkező szlovák nő, akinek semmi köze az ajkai kórházhoz bejelentette, hogy a kijelölt kórházban még gumikesztyű sincs vinni kell neki. Ezt tisztelt baloldali politikusok (Kész Zoltán stb) rögtön terjesztik miközben egy szó nem igaz belőle.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live