Én nem várom el hogy a héten megugorjuk ezt a 27-28-as ellenállás zónát, úgy gondolom technikailag jobb pár nap pihenő. Járassák csak meg szépen előtte, trambulin helyett rendes kilövőállást építsenek ide nekünk. Ha leöntögetnék a hét közepére 25-24 környékére, majd onnan péntekre vissza a 27-28-as sávba, az egy nagyon erős hetes gyertya lenne a folytatáshoz. Részemről úgyszintén popkornkóla.
Régen olvastuk soraid. A mai nap is érdekes volt, de reménykeltő, hogy a végén visszajött 27re. Tavaly júniusban fel tudott menni 38 Ft-ig, reméljük hogy a mostani támogató környezetben is túl tudunk lendülni legalább 30 Ft fölé.
Eddig pont olyan mint a tavalyi három próbálkozás volt, hogy áttörje a 200 napos mozgóátlagot. A kritikus szintekről mindíg visszapattant. Most a 27Ft - 28.5Ft az a zóna amit stabilan vinnie kéne ahhoz, hogy megnyílhasson felfelé az út. Rengeteg fontos ellenállás sorakozik itt mind a napos mind a hetes charton. Nagyon kíváncsi vagyok a következő napok történéseire, bár szektikus is vagyok kicsit, hogy valami támogató hír nélkül most ugyan mért is sikerülne neki a kitörés ha eddig sosem sikerült. Persze az is igaz, hogy a BV még mindíg 38Ft ezért baromira alulértékelt a papír, de ez szemmel láthatólag eddig se zavarta nagyon az árfolyamot. Meglátjuk.
NUTEX részvényesek topikja