Topiknyitó: Törölt felhasználó 2005. 09. 26. 15:13

Bobolcsai bácsi szalonja  

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.21



Bobolcsai bácsi azt mondta:

"Tévedni emberi, de veszíteni embertelen - inkább tévedj háromszor mint bukj egyszer"



Hála az égnek tartom magam az öreg útmutatásaihoz. Az amcsi piacok a pénteki nagy fals felfutás után, már hétfő reggel megmuatták az igazi erejüket - ami nincs. Hétfő reggel a határidők mutatták nem lesz follow up. Így a DIA 10600 fölötti zárása semmit nem jelentett, (egyébként is csak 10720 fölött lettem volna rá igazi bull - ügylet szinten.)

A japcsi piacon teljesenszétterjedt a bull - de gyanusan elkezdték venni gőzerővel a lemaradókat - ez nem jó jel rövidtávra. Ilyen környezetben a Daxtól sem várom, hogy most nekiszaladjon egy lendülettel az 5000-nek - le kell egy kicsit ülnie (ami többszáz pont minusz is lehet 2 körben lefele.) Különben is a Daxra nem vonzó, hogy 2 -3 hete hajtogatják milyen olcsók a papírok P/E alapon, 2003-ban 2600-as indexnél ezt nem mondogatták!!!



A magyar piacon a nagy vezető trióból a MOL tűnik a leggyengébbnek, az mtcom tipikus lemaradó felfutásban van, még hiszik az osztalékot vonzónak. Mihelyst kicsit gyengül a forint máris nem lesz olyan vonzó az osztalék az eur és usd-ben gondolkodó befektetőknek. A magyar piacon anblock most kezdtem el először látni a gyengeség valami jelét - de ez még nem terjedt teljesen szét - még hisznek a defenzívekben (mtcom, richter, a Molban már nem annyira).

globalis kitekintő Elözmény válasz erre 09.17



A guruk egy része temeti az amcsi piacot, Mark Boucher bácsi a BKX (bank index) beszakadásával riogat.



Legutóbb a DIA, NAS100, és DAXI-it is lebötéztem – „ilyen böte mozgással nem lehet kulcsszinteket áttörni s azok fölött tartósan maradni”. A Daxi szépen le is tört az 5000-ről, short tudásomat is profitábilisan csiszoltam az amcsi tech piacon. Nézzük mi várható:



Boucher bácsi szerint a BKX egy fej-váll alakzatot rajzolgat, amiből szépen lefordul majd, ha a BKX lemegy 93ra és alá. Nos minden szépen megtörtént, a BKX elindult – ahogy Bucher bácsi várta – csakhogy felfelé (99 fölött zárt). Ezzel a képzeletbeli fej-váll alakzattal az a bajom, hogy:

1 hiányzik a jobb válla – és ne képzeljük oda.

2. 2004 vége óta épül, ami túl hosszú idő . Sztem egy igazi fej-váll rövidebb időtávon épül ki.



A BKX mellett figyelem a techet – a félvezetőket. A történelmileg leggyengébb szeptember hónapban sem tudtak komolyan esni, sőt inkább egy felfelé tapadás kezd kirajzolódni. Összességében a DIA és NAS piacokon felékelődések és tapadások vannak, amiből sztem megindulás lesz felfelé.



Két dolog zavar: az arany rally – ami inflációt jelez, és a kilapított amcsi hozamgörbe. Ez utóbbival magyarázzák a BKX várható gyors beesését. Itt valami ellentmondás van, aminek valahogy fel kell oldódni. A magyarázatot lehet, hogy maga az arany rally adja meg, az inflációs előrejelzésével. Ez előrevetíti a FED várható retorikáját is, hogy nem kell szünet a kamatemelésekben „mert a gazdaság nagyon pörög, a Katrina is semmi, sőt jó, mert jobban pörgeti azt az újjáépítés által”. Az arany rally nem hazudik – tudjuk, hogy infláció kezd kialakulni (főleg ktsgoldali)– csak a FED nem nevezi nevén a gyermeket. Az infláció kifejezést a gazdasági pörgéssel helyettesíti. A kötvények lassan megindulnának egy trendszerű csökkenésbe a hosszúoldaliakkal együtt (hozamemelkedés). Logikusan várható, hogy a növekvő infláció hatására a kötvénybefektetők nagyobb hozamot fognak elvárni az amcsi kötvényektől.



A sötét ló számomra, egyenlőre a dolcsi sorsa, ellentétes hatások feszítik:

1 kamatemelési sorozat – dolcsira+

2 infláció növekedés – dolcsira –

Előbb utóbb eldől a sorsa – persze figyelni fogjuk.

arp



Bobolcsai bácsi a remegőkezűekről Elözmény válasz erre 09.16



Bobolcsai bácsi szerint remegő kezű spekuláns az -



1akinek nincsenek koncepciói - csak vágyai,

2aki mindent elhisz - és nem gondolkodik,

3aki vitatkozik a piaccal - és nem figyeli azt

4és nem tud számolni.

arp



Re: Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.14



Igen tomka én is ilyesmit gondolok minden drága.

De, hogy ne legyen túl egyszerű az élet:



átnéztünk jó néhány instrumentumban jó néhány tetőépítést Bobolcsai bácsival és amiket mutatott azok szerint a végső nagy felfutások nem a realitásokat tükrözik - ezeket a felfutásokat lehet bekötött szemmel is bullra játszani. Nem tom meddig tart ez 1 hónap? 3 hónap? De lesz benne egy nagyszabású korrekció, ami után megint fel fog állni a piac.



Az tuti, hogy itt kivéreztetés folyik - mivel nem a realitások talaján mozgunk (magyarul semmi kockázat nincs beárazva a piacba)ezért nehéz reális eszközökkel dolgozni.

arp



Bobolcsai bácsi a Molról Elözmény válasz erre 09.10



(a cím nem volt jó - ezért újra bemásoltam a szöveget - elnézést! ) Közel három hetes szabadságom után beugrottam Bobolcsai bácsihoz, beszélgettünk és nyomtunk egy sakk partit. Szóba került a Mol árfolyama, meg az, hogy annyira szétterjedt az optimizmus a piacon, hogy 30 K Buxról és 28.000-30.000 Ft-os Molról beszélnek. " Bobolcsai bácsi a 30.000 Ft-os (123 EUR) Molra tömören csak ennyit mondott: "Paradoxon". " Nem értettem, meg amúgyis a sakkra koncentráltam - (így is kikaptam). Este gondolkoztam azon, hogy "paradoxon" , nem hagyott nyugodni. Aztán elkezdtem továbbgondolni, mit is akart mondani az öreg. " A meglévő finomítói kapacitások felértékelődésének oka - mint a MOLé is - a túlzott kereslet növekedése miatt kialakult szűkkeretsztmetszet. Azt üzemanyagok dinamikus árnövekedése mögött a piac a finomítói árrések és tevékenység fedezetének növekedését látja - ez repíti az árfolyamot. Ez az!!!! : a paradoxonhoz a kulcs: az ÜZEMANYAG. Leesett a tantusz mire gondol az öreg. Ha tovább drágul az üzemanyag, az iszonyatos erővel szívja el a vásárlóerőt a piacról és más termékektől- hiszen felmérések szerint kiadásaink visszafogása során az üzemanyag az utolsó termékek egyike, amiről lemondunk. Hát ez az kedves arp - egy bizonyos ü.anyag árszint felett csökkeni fog az össz fogyasztói szabad cash - ami kem,ényen fogja érinteni a hiteltörlesztéseket, megtakarításokat és BEFEKTETÉSEKET egyaránt. " Ez a paradoxon lényege: a MOL irreális bedrágulását okozó tényezők egyuttal kiváltják a befektetések csökkentését/megszün tetését - tőkekivonást a nélkülözhető befektetésekből (alapok). Ha meg nem lesz finomítói hiání - akkor meg mitől lenne a MOL 30.000? Bobolcsai bácsinak igaza van. A mai MOl nem tud 30.000 lenni: ha üzemanyag árrobbanás lesz - azért, ha nem lesz - meg azért. " Ez természetesen a jelenlegi MOL-ra vonatkozik, újabb finomítói kapacitások akvizíciója árnyalhatja a képet - és hozzásegíthet egy végső vételi pánik kialakulásához. Hát ez a Bobolcsai bácsi... - hm ez nagy spiller!

Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.19



Beugrottam délután Bobolcsai bácsihoz és elmondtam neki, hogy valami nagy igazságtalan manipulációt látok a graphi körül. Mi a teendő, hogy álljak hozzá mert dühös vagyok.

"

Az öreg az orrára tolta a szemüvegét és és álmatag kék szemeivel a szemembe nézett fölötte. Aszondja:

"dühös vagy? helytelen - a dolgukat végzik, pénzt akarnak csinálni. Örülj, hogy ismered őket, és a szándékukat. Előttük jársz egy lépéssel - ezt lovagold meg. Semmi indulat, semmi érzelem - ez fejjáték"

"

Átgond oltam, megint igaza van. Akkor lássuk:

1. Fel akarják görcsölni a papírt (ez látszik)

2. Minek? - na ez a hülye kérdés, nem mindegy?

"

Akkor essünk neki kereskedő fejjel: aszondja, a chartja ronda mint az anyósom, de az látszik belőle, hogy van egy vízszintes ellenállás 1660-on, 2001 12. 13. óta szalad az árfolyam fölött mint a Damoklész kardja, ez erős. Aztán szintezzünk tovább 1850 a következő kőkemény ellenállás.

Állj hova szaladunk maradjunk a mai nap 1610 körül meg az 1660 ellenállásnál. Ezeket a tényeket plusz a nagy manipulációs veszélyt fordítsuk le trade-re: Mondjuk megveszem most piacin - az 1550 az már ki van próbálva az jó lenne stopnak. Aztán figyeljük, mivel pozor, pozor van ezért ha emelkedne 1580- ra húznám a stoppot. Ha megy tovább 1660-nál kap egy szoros fojtó stoppot - dögöljön meg ha nem megy tovább. Ha áttörné az 1660-at akkor vesszük és követjük 1850-ig.

"

Na ennyi - de én akkor is utálom a mohó más farkával csalánt verő manipulátorokat.

Re: Bobolcsai bácsi a graphiról Elözmény válasz erre 08.20



Az 1660-as ellenállásról:

"

Je llegét az határozza meg, hogy

1.régen húzódik az árfolyam fölött,

2.hiába ütötte meg az 1700-at nem tudott szignifikánsan efölött az ellenállás fölött maradni.

3. ez megerősíti a kemény ellenállás jellegét.

Bobolcsai bácsi az OTP-ről Elözmény válasz erre 08.17



"8650 ftos célárfolyam, mikorra? 2006, 2008, 2010. Nagyon nem mindegy. Ma bekúrták az 50 naposig.

"

Amcsiban a szelek mostanában nem a bankok vitorláját dagasztják, különösen nem a jelzáloghitelezőkét. Persze ki fognak állni ebből a helyzetből, mert most az amcsi alapkezelők "rotálnak" a tech lett a feketebárány és keresik a szektorokat ahová a techből kimentett pénzeiket be lehet menteni.

"

Ha már ők kiszállnak, akkor én is kaszálgattam egy kicsit a qqq-n, lefele. (na ez off volt) A mai napra trade over van időm.

"

Na a lényeg az Otp és társainak, az 50 naposra kúrással nagy pofont kapott, megfigyelhető, hogy a külföldiek előbb a perifériákon kezdik az elektronikus biteket kp-re cserélni (Bét) otthon meg még rotálnak. Nagyon nagy talpraállást nehéz elképzelni az otpben - inkább a rally játszma - beverés kifárasztásos kombinációja jöhet számításba.

"

Aki ezen az Otp-n itt pénzt fog csinálni (úgy, hogy meg is marad) az megérdemli.

arp

Buxihoz.. Elözmény válasz erre 08.16



beszéltem Bobolcsai bácsival, csak csóválta a fejét...

"

Azt mondta: "ez mán közüzemi részvény"

"

Szerin tem meg jól mozgott ma! Igaz, hogy odakint megy a méretes korrekció, nyugat-európa rés ugrásból ment át minuszba - ami sosem egy jó jel, de a telekomot kint is dícsérik. (???)

"

Amúgyis az mtcom leszúrt 900 környékéig a minap, doji-zott és megindult felfele. Sztem semmi más dolgunk sincs, mint betenni 930-ra a stoppot és követni, 980 meg egy szép kis ellenállás. Ott frankót realizálni, tuti pénz, hamár ott van. Ha tovább megy akkor meg szűk stoppal venni.

arp

Bobolcsi bácsi az Émászról Elözmény válasz erre 08.12



Nagyon örülök, hogy megint az öregre hallgattam és nem hagytam magam a mások által gerjesztett mohóság csaliján fennakadni. A feltételezett 5000 darabos 10800-as entryvel, ma garantált ipraikasza a minuszban. Igaza volt az öregnek a sentiment dumával - (mert ezt tőle hallottam)

"

Minden esetre gratulálok Márkinak az ő entry pontjához ez több mint 10%, és ha jól látom a forgalmakat, akkor már kiszállt.

"

Ez most nem lett 12.000 - de kérem itt biztosat mondani előre? Rajtunk kívül álló faktorokra kezességet vállalni? Ez csak azt a személyt minősíti, aki az ilyet elhiszi. Aki viszont tőzsdén ilyet mond, az csak dolgát végzi és a saját jólfelfogott érdekét képviseli.

"

Ennyi a tanúlság.

Re: Fibóhoz. Émász Elözmény válasz erre 08.13



Meg ezt is közölte az öreg:

"Re: már csak fél óra és 4 kereskedési nap Elözmény válasz erre 08.08

Ha mesterségesen sikerülne feltornázni az árfolyamot 11.500-ig akkor profitrobbanáskor viszont több mint 50%-os esélyűvé válna egy árfolyam elmozdulás - tapasztalatom szerint lefele. Ezt is Bobolcsai bácsitól tanultam.:o)

arp

Re: GRID ugyek. Econet Elözmény válasz erre 08.11



Bobolcsai bácsival már erről is beszélgettünk korábban:

"

Azt mondta: "soha ne vegyél részvényt gyorsan"

"

Ezt sem értettem - mondom ez már öreg és lassú ezért cseszeget engem, aki friss és harap mint gyémántvágó. Aztán az ebpp hírnél jöttem rá már megint igaza van - aznap kivártam délutánig, akkorra már látszott, hogy ez az egész storyegy nagy nulla. Áldottam magamban Bobolcsai bácsit, a saját ökörségemtől mentett meg.

arp

Re: Beleadtak az OTP-be - Mi állhat a háttérben? Elözmény válasz erre 08.11



Beugrottam Bobolcsai bácsi szalonjába és ugyanerről faggattam az öreget. Azt mondta, hogy az ő idejében akkor voltak ilyen érthetetlen ráncigálások,amikor kifáradt egy rally.

"

Azt is mondta, manapság töméntelen mennyiségű pénz van a felnőtteknél és azzal mostanában ésszerűtlen befektetéseket is hajlandók hosszú ideig finanszírozni, a mohóságuk kielégítése érdekében.

"

Azt is mondta, hogy a sok pénz miatt a rally játszmák meghosszabbodnak

"

De a végén csak kevesen nyernek! Én csak hümmögtem - fura pók ez a Bobolcsai bácsi

arp

Re: Rába up??? Elözmény válasz erre 08.08



buxi apo, ebbe van valami. De kérem a technika! - Bobolcsai bácsi raccsoló akcentusát hallom a fejben zúgni. "Ilyen tetűvári papír kérem szépen nem tud elindulni - hacsak ...(mondta jelentőség teljesen, szemüvege fölött rámpillantva), hacsak nem vesz egy jó nagy lendületet alúlról - tudod kedves arp - úgy mint a parittya. Azt is ki kell feszíteni hátra, hogy megröptessük előre. Világos kisfiam. Mint a vakablak Bobolcsai apó!

arp


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
spade 2005. 11. 09. 21:17
Előzmény: #256  Törölt felhasználó
#260
arp,

Ez mind szép, de fel tudnád havi bontásra bontani az 1999 jan,2001 dec szakaszt ugyanigy ?
Tanulságos lenne asszem mer mást mutatna :)
Törölt felhasználó 2005. 11. 09. 20:33
Előzmény: #258  Törölt felhasználó
#259
:-)
Törölt felhasználó 2005. 11. 09. 20:24
Előzmény: #257  Törölt felhasználó
#258
tök mindegy elnéztem - jól van buxi te is a lényeget veszed észre :o)
Törölt felhasználó 2005. 11. 09. 20:22
Előzmény: #256  Törölt felhasználó
#257
Nem 92-ben volt az öböl háború, Arp. :-)
Törölt felhasználó 2005. 11. 09. 20:19
Előzmény: #184  Törölt felhasználó
#256
(katt előzmény)
Bobolcsai Bácsi már jóval korábban felhívta a figyelmemet egy érdekes jelenségre:

"Ezt olvasom már egy éve az usa sajtókommentároktól:

A kamatemelés nem jó a részvényeknek, mert emeli a hitelek költségeit és ez negatívan érinti a cégek eredményességét és a lakossági fogysztásokat"

Igen, ha jól emlékszem 2001 elejéig tartott a fed nagy kamatemelési ciklusa és ez kb egybeesett a nagy részvénypiaci bullal.- no comment.
Ne legyünk teljesen igazságtalanok, azért van különbség egy ktsg oldali és egy keresleti infláció és annak implikációja között. "

Érdekesség képen nézzük meg ezt számokban (1992 para teteje – öbölháború)
Adott év decemberi zárók:

Év, Fed rate%, Dow, Nas

1992 2,92 3301 676
1993 2,96 3754 776
1994 5,45 3824 751
1995 5,60 5117 1052
1996 5,29 6813 1291
1997 5,50 7908 1570
1998 4,68 9181 2192
1999 5,30 11497 4069
2000 6,40 10786 2470
2001 1,82 10021 1950

Lenyűgöző.......
Törölt felhasználó 2005. 11. 05. 20:06
Előzmény: #254  Törölt felhasználó
#255
USA:
A tech a favorit, de érdemes észben tartani, amit az ismerősöm raktárában láttam – chipek tojástartóban, kilóra licit – az életgörbe már lefelé indult.

Az egész piac legszembetűnőbb vonása, hogy a testes és lomha tech-vizilovak is próbálnak elrugaszkodni a földtől – majdnem túlszaladtak a kifutópályán, de az utolsó pillanatban valahogy sikerült a levegőbe emelkedniük. Majd eldől melyik az erősebb a gravitáció – vagy a farsangi kölcsön szárnyacskák. Nem gyorsan fog eldőlni, meg lehet tradelni őket felfelé. Microsoft, Intel, Cisco, Oracle – ők azok a pipskedő vizilovak angyal szárnyacskákkal, amiről beszéltem. Pedig nem lenne okom fintorogni a produkciójukon – hiszen 1 hete a nasdaq bullish állásponton vagyunk – és egyenlőre, kénytelenek vagyunk azon maradni.

A Nasdaq100 az 1630 átszelése után 1670-1700-ig is felkukkanthat. Van viszont egy olyan meglátásom, hogy az 1630as szintnél lesz valami nagy index mozgási trükk….Azért marad a bullish hozzáállás.

Dow – egy nagy vicc 10K és 11K közé szorult – tömés megy benne – az egész egy sápadt vizihullára emlékeztet. Ha a technológia emelkedne is – ez az öreg dowi pöcs max. egy short-long emelkedős- visszaadós „felfelévánszorgós” impotens produkcióra lehet képes.

Esedékes lenne egy nagy visszaíjesztős indexmozgás, mert kezd jól látszani az emelkedés.

USA részvénypiac másik pozitívuma a tech relatív ereje mellett az usd várható erősödése. Még a toporgó mamutrészvények is többet érnek majd, ha hazaváltják majd az ellenértéküket (csak időben tegyék). USD-ről később.

Európa:
Az EKB – engem kiábrándított. Azt sem tudják, mikor kell kamatot emelni, szereti a piac az ilyet?!…… na de mit mondjon szegény Trichet, ha európa egy kethes vénember – még egy jó kis pörgős infláció sincs – nem mondhat mást csak azt ami van, vagy inkább azt ami nincs.
Mert nincs:
1 belső kereslet növekedés és fogysztás növekedés
2 érezhető foglalkoztatási helyzet- javulás
3lehetőség a vállalatoknak az áraik emelésére

A DAX-ra ugyanaz vonatkozik mint a Dowi-ra. Tele van öreg cégekkel – olcsónak mondják őket. De pont azóta nem mennek sehová, amióta először kezdték zengedezni olcsóságukat. 5100 felett bizonyíthatná az erejét, de ilyen állapotban nehéz lesz tovább menni felfelé. Megint visszajött a bearish hozzáállásom. Valamikor nem is oly soká csak be kell esni ennek az indexnek minimum 4600-ig. Előtte belefér egy kis emelkedés , de remélem nem hétfőn.
Egy gondolat Európáról – nem itt kell majd keresni a vezető indexeket. Egy lemaradó és problematikus műközösség, műbarátságban, műkilátásokkal.

Ez most nagy off lesz - bocs érte: Szegény kis magyarország, 100 éve sajnos mi vagyunk a legjobb kontraindikátorok, hogy hová nem szabad csatlakozni. (1. villháb, 2. vill.háb, EU). Kényszerpályán vagyunk az EU-val kapcsolatban – nem tehettünk és tehetünk mást . Az eu és magyarország relációjáról Woody Alan mondása jut eszembe: NEM AKAROK OLYAN KLUBHOZ TARTOZNI, AMELYIK ENGEM ELFOGAD TAGNAK!

USA kötvények:
Van, aki gáznak éli meg a kötvényesést, egyenlőre nem így kell megélni - hanem így: hozamemelkedés. Nagy különbség – ez utóbbi gerjeszti a tengerentúliak étvágyát, hogy tovább vegyék a kötvényeket szép hozamra. (1,2 eur és 115 usd/jen alatt kötvényt lehet venni, fedezetlen dollár nélkül – a japcsik így csinálják?)

Fémek:
Ahogy pár napja vártuk itt a topicban , arany szépen lefordult. Réz megállt, helyette az alumínium ment új csúcsra – kérdés mennyire fogja bírni. Meglátjuk, ha nem megy tovább, akkor csak egy „rézhelyettesítő” beültetős rallyról van szó. Nem tom, figyelni fogom. Nincs pozim benne.

Olaj:
Ahogy pár napja vártuk itt a topicban, semmi komolyat nem produkált – az olajszektor sem tudott új csúcsra menni. Az olajat és olajszektort már sasolom – csak short szenáriót keresek bennük.

Eur/usd- 1,2 alatt euro bearish. 4 hónap sávozás után megváltoztak a körülmények – ennyi.
Törölt felhasználó 2005. 11. 03. 23:58
Előzmény: #253  spade
#254
Bobolcsai bácsi bemutatott egyszer egy embernek, aki Kinában üzletel. Nagyon tehetséges, tipikus üzleti zseni. Tonnaszámra importálják a chipeket ide hozzánk.

Bementem a cégükhöz, leesett az állam amit láttam. Ott álltak a memoriák meg a processzorok olyan dobozokban mint a tojások a piacon. Mondom neki "wazzeg ez tiszta chipfarm". Kilora méritek?

Nevetett és azt mondta: majdnem. Sok van belőle és egyre olcsobb a cumo. Mi lesz ebből?

Ezzel az lesz, hogy lassan átmegyünk vele a chicágoi árutőzsdére bizniszelni - ebből nem lesz a techológia nagy húzóereje - euforia? Csak lassan a testtel.
spade 2005. 11. 03. 23:31
Előzmény: #252  Törölt felhasználó
#253
Darwin,
No, akkor szivacs van, de Gyurcinak is le is út meg fel is út akkor azonnal.....
Soxor azon gondolkozom (és ezt arp elmesélheti Bobo bácsinak is) hogy sok ostoba egyedi döntés mégis kollektiv bölcsességre vezet...hiszen a sok devizahiteles ha a FT begyengül akkor tuti hogy Gyurci ellen szavaz és Gyurci mehet édesanyjához mert lesz ideje, csavargatni a gázkonvektort nehogy megfázzon a néni...
Szóval egy ilyen bejelentés politikai öngyilkosság lenne...
Hát ezt gondolom erről...
de többet erről nem irok mert ez Babolcsai bácsi topikja és tiszteletlenség telefirkálni...
Törölt felhasználó 2005. 11. 03. 22:33
Előzmény: #251  spade
#252
Es mi a helyzet Spade, ha megis bejelentik az eurozona csatlakozas csusztatasat ? A Tozsdeforumon nagyon "devizavalsagrol" irtal,replyztunk,ugy 1 honapja !?
spade 2005. 11. 03. 21:29
Előzmény: #250  Törölt felhasználó
#251
> Az időbeli egybeesés nem feltétlenül jelent oksági kapcsolatot

Savanyú a szőlő ? :)
Lehetett volna véletlen egybeesés, de nem az volt, tévedhettem volna de nem tévedtem..a FT szignifikánsan mozdult el lefele ez nem a véletenek játéka. Én adtam magyarázatot előre, hogy mi fog történni és miért, Te FT beesést vártál, aztán nem mondtál semmit hiába kérdeztem csak ködös kormány beavatkozásra utalgattál. Ez kevés, nagyon kevés még az ilyen kicsi piacon is.
Ez van.....
Törölt felhasználó 2005. 11. 03. 20:36
Előzmény: #249  spade
#250
Az időbeli egybeesés nem feltétlenül jelent oksági kapcsolatot - ez az egyik első dolog volt amit nekem statisztikából tanítottak. Különös tekintettel a piac méretére
spade 2005. 11. 03. 13:41
Előzmény: #247  Törölt felhasználó
#249
penznyelo,

Ne márrr, amikor Vanek úrnak fejtegettem az olajat arp figyelmeztetett, akkor egyből elismertem és elnézést is kértem, nézz utána..

Más:
"
Október 14-én közölt elemzői körképünkben a szakértők gyakorlatilag nem számítottak arra, hogy az árfolyam az akkori 252 körüli szintről erősödhetne, a gyengülési várakozások domináltak. A 250-es szint tegnap délutáni áttörése, illetve a 249 közeli mai szintek ennek tükrében igencsak meglepőnek számítanak.
"
Hát bakker az AH pénz beérkezésekor irtam hogy a FT idén nem begyengülni hanem beerősödni fog, meg is indokoltam miért. Az erősödésen semmi meglepő nincs...
Törölt felhasználó 2005. 11. 03. 11:49
Előzmény: #247  Törölt felhasználó
#248
"veled ellentétben :), elismerem, hogy ezt valóban kissé figyelmetlenül olvastam."

>:)))
Törölt felhasználó 2005. 11. 03. 10:39
Előzmény: #242  spade
#247
Spade, jogos. És mint rendszerint szoktam veled ellentétben :), elismerem, hogy ezt valóban kissé figyelmetlenül olvastam.
Törölt felhasználó 2005. 11. 03. 09:08
Előzmény: #245  Törölt felhasználó
#246
Nincs miről beszélni .......- tegnap megjött a forgalom is, ami szükségeltetett.

Törölt felhasználó 2005. 11. 02. 19:32
Előzmény: #244  Törölt felhasználó
#245
Kezd bennem kialakulni valamiféle halvány megérzés arról, hogy lassan mindenki a chartokat és az indikátorokat kezdi bújni.

Ergo : ezek lassan nem fognak működni
Ergo : lassan megint a jó szem, a jó agy és a higgadt kéz fog kereseni.

Fúj - ez most nagyon-nagyon gusztustalan hozzászólás volt. Még1x : fúj

Törölt felhasználó 2005. 11. 02. 19:14
Előzmény: #243  Törölt felhasználó
#244
Szépen megy a nasdaq :o)

Az általam nagyrabecsült - egyik elemző reggeli grafikonjait nézegettem - Félvezetők és Internet - divergált: intenet fel, félvezető mélyponton lent. Én nagyon örültem ennek. Öszintén örültem. Tényleg örültem. De tényleg. Nos : örültem. Így: :o) (o:

Meghibbantam? Áh .... nem. Vennem kellett - mint a GÉPÁLLAT - mitől? - hát ettől a divergenciától. Ugyis terveztem a hosszúhétvégén a vételt. QQQ.

Belerajzoltam magamnak az említett chartba, hogy a félvezetők milyen szépen el fognak indulni innen a mélypontról, az internet meg zseniálisan tartja magát - minimum - . Tehát összességében plusz. De milyen!: félvezetők: +3% fölött.

Le is zártam - majd nyitok még ha kell.

Törölt felhasználó 2005. 11. 02. 15:59
Előzmény: #192  Törölt felhasználó
#243
Hali Fecó, kattints az előzményre és választ kapsz.

Hali Spedo, köszi - igazad van pénznyelő sem figyelt meg én sem.

Öt percem volt az egész olvasásra és válaszra, úgy emlékeztem engem kérdezett Mtrend.

SOS - el vagyok havazva.........
spade 2005. 11. 02. 15:52
Előzmény: #238  Törölt felhasználó
#242
penznyelo,
"Na most lebuktál arp, megatrend Bobo bácsitól kérdezett"

Mint rendszerint :), most sem figyeltél mert arp ezt válaszolta szó szerint:
"
Kérdésedhez nem kell Boboi bácsi. Meddig voltam egy poziban?
"
Ebből szerinted kövektkezik hogy arp Bobo bácsi ?
Mert szerintem nem...:)
prfecó 2005. 11. 02. 15:45
#241
Többen hiányoljuk a Bobo bácsit , tanulnánk az öregtől rajtad keresztül.
38x tőkeáttételt melyik broki ad?

Topik gazda

arp
5 5 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek