Támogatom hogy a média sajtóhoz eljussanak velünk kapcsolatos dolgok is ne legyünk elfelejtve kis ember sose számít másik csoportban megosztottam egy vázlatot ezzel kapcsolatban ❗
Kedves Mindenki! MOST KELL MEGSZÓLALNUNK!Úgy tűnik, végre elindult valami az OTT-ONE ügyében. Ha valóban megmozdultak a dolgok, akkor most nem szabad csendben maradnunk és ölbe tett kézzel várnunk!Most kell hallatnunk a hangunkat! Most kell nyomást gyakorolnunk, amíg van esély arra, hogy érdemi előrelépés történjen!Ha sokan, összehangoltan és a megfelelő helyeken szólalunk meg, nagyobb esélyünk lehet arra, hogy meghalljanak bennünket.Ne hagyjuk, hogy megfeledkezzenek rólunk! Most kell cselekednünk! Ide írja meg mindenki kulturáltan, összeszedetten az elmúlt évek kálváriáját, kihangsúlyozva azt, hogy minden mocskos lopáson túl azzal, hogy ezt a lélegeztetőgép-mutyit egy tőzsdei cégen húzták át, több ezer kisbefektető pénzét égették el egyik napról a másikra. Fontos a folyamatban lévő ügyszámunk:01000/621/2022 b.ü. ezt írjátok bele a levelekbe! Összeszedtem, hol tudunk a leghatékonyabban nyomást gyakorolni, hogy végre a kisbefektetők hangját is meghallják:1. Velkey György László
Balintka, gyere haza hamar, az idot ne huzd, varunk nagyon. A baratod mar itthon van. Milyen erzekeny lettel. Mikor a lopott penzt magatok kozt elosztottatok, meg nem voltal az. Akkor sem, amikor sok szaz csalad befekteteset tettetek tonkre. Ott is voltak am gyerekek. Mar megint csak a sajtobol ertesultel a teded is erinto dolgokrol, mint amikor Martonicz 6 mrd os allami megtendelest kapott lelegezteto gepek beuzemelesere. A szerencse forgando. A film forog. Mint a kereked. Most lefele tart.Tan a fold ala is benez. Ott megallo csak egy van. Az lesz a tied. A neve: Pokol. Kenyes tested ha nem birna, a vadalkuban meg bizhatsz valamelyest, ha van eleg szavad hozza. Enekelj, csicseregj madarka.
"Cukor, étolaj, gabona, cement, műtrágya, kávé, tejtermékek, sajt, liszt, szinesfém adócsalók országa lettünk." Lélegeztetőgép is csak egy a sorban. Nincs itt korrupció, orbáni maffia, hanem gátlástalan hétköznapi bűnözők vannak, ezek megcsinálták volna ugyanezt cukorral, étolajjal, számítástechnikai eszközökkel is.
A végén kiderül, hogy ezek saját zsebre játszottak. Próbálják ráhúzni a kormányra, de ki fog derülni, hogy ezek maguktól voltak lelkesek, és okosak, hogy elvigyék a zsét.
gyanú szerint a két letartóztatott annak a bűnszervezetnek voltak a tagjai, melynek célja a lélegeztetőgépek és maszkok adásvételéből származó haszon adóterhek megfizetése nélkül megszerzése volt. Ennek megfelelően a lehetséges bűntetési tétel a nő esetében 5-től akár 20 évig terjedő szabadságvesztés, a férfinál 2-től 16 év lehet. Ezen felül a bűnszervezeti tevékenység miatt ki lennének zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből is.
akkor mégiscsak nyert rajta az ott1? Anno nem azt "mondták" hogy nem volt rajta árrés? "13 millió dollárért, a minisztérium pedig 14,5 millió dollárt fizetett nekik. Itt tehát mintegy 506 millió forint volt az árrés."
Na végre a két bűnöző remélem hamar hűvösre kerül. Meg az is, aki az iSRV-nek 300M közbeszerzési pénzt tömött a zsebébe, amikor már ismert volt, hogy az OTT1-nal átbasztak egy csomó embert. A lengyelek is remélem kérnek majd Kósa Úr koncából, ott is átbaszta a népet.
Hogy mosolygott, mikor a közgyűlésen otthonról bejelentkezett, mi meg a helyszínen emelgettük a darabszámos papírjainkat, és éreztük, hogy ennek nem lesz jó vége. Kíváncsi vagyok, hogy az ügyvédnő melyik oldalon állt valójában.
OTT-ONE__ Hívők