En dobtam amig maradt rajta egy kis haszon. Nullara elfogyott az erdeklodes a papir irant,csoroghat barmeddig. Ha megis megindul,majd veszek,addig viszont nem kockaztatom a toket benne.
Az árfolyamot továbbra is hajthatja az osztalék és az, hogy ML átvette az uralmat , vagyis nagy cég épülhet. A sztori nem kisebbedett , nincs ok pánik eladásra , sőt . A KGY felülírhat mindent mindkét irányba ugyan, de nem hallottam olyam esetről ahol ez a társaság meghátrált volna és ne épített volna tovább miután megszerzett valamit
Lehet, hogy volt időzítés, de arra azért nem számíthattak, hogy a brókercégek ennyit bénáznak. Pl. a CIB zárásig nem tudta kijavítani azt a hibát, hogy a tegnap esti 340-es záró lett a mai záró is, illetve gyakorlatilag 16:55 után láttam csak ajánlati könyvet. Pedig egész nap leveleztem velük!
"A vállalat irányítása szempontjából kulcsfontosságú rendkívüli közgyűlést a társaság augusztus 14-én, pénteken tartja, de az előzmények ismeretében az sem lenne meglepő, ha időközben még jönne néhány csavar a történetben."
CIGPANNONIA kitartók