A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
Persze nagy koponya. Nem vitatom. De akkor miért shortra épített az alapja amikor Brutál emelkedő volt a trend? Vagy akkor aki tudja csinálja , aki nem tanítja?
Összegezve az elénk táruló képet, azt lehet mondani, hogy érdemi
erősödésre akkor számíthatnánk, ha a csökkenő trendvonalból felfelé
tudna kitörni az árfolyam, és az sem lenne utolsó, ha a jelenleg 1374
forintnál húzódó 50 napos mozgóátlag fölé tudna kapaszkodni a kurzus.
Addig is velünk maradhat a lecsorgás, és érdemes inkább a hetes bontású
grafikont alapul venni, és várni egy lehetséges kulcsfordulós jelzést.
Egy emelkedés lehetséges célárai (bár erről még korai beszélni) 1500,
1800, 2000, illetve 2400 forintnál lehetnek. Az ilyen ékeknél sokszor előfordul az ún. átesés (ebben az esetben az
ékből való letörés), amikor fontos lehet a forgalom vizsgálata,
tudniillik a növekvő forgalom pozitív jelzést jelent. De ehhez
megerősítő jelzésekre van szükség, azaz szépen, impulzívan meginduló
emelkedő árfolyammozgásra, de ettől még távol vagyunk.
Ezt most inkább fellángolásnak érzem, meglátjuk. Itt a fórumon a kisebbséghez tartozom, aki azt mondja, hogy semmi komolyabb, orvosolhatatlan baja nincs a cégnek. És hosszú távon játszom amúgy is.
Szerinte ez a gyengék hülyesége XD Pedig aki ismeri Vakmajmot az tudja hogy nem beszél hülyeséget. (amellett hogy tanítja a szakmát, gyakorolja is, nem mellesleg ő fordította ezt a remekművet is mint a spekulans feljegyzései! ;))
Waberers
2015. okt. 05. 18:00 BÉT határozat - értékpapír bevezetése
A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
link