Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Köszönöm! Ugyan még a leszorító alatt van, de tudva, hogy 3-4 hete esünk már egy huzamban, túladottságba került szinte az összes blue nálam ez már nem short. Ettől függetlenül sok sikert a shortosoknak.
Én a fontos szinteket nézem, amíg nem áll mind3 blue egy irányba addíg kis tételekkel pötyögök aztán ha egy irányba néznek akkor lehet vadulni. Mindegyik irányra nyitottak vagyunk és alkalmazkodunk a szint törésekhez.
TA alapon tettem fel a kérdést, de választ nem kaptam. Ne csodálkozz, ha azzal a válasszal nem elégszek meg, hogy azért short innen még, mert 3-4 hete már az BUX. Nem nekem kell jó legyen, csak szakmailag meg akartam érteni mitől short innen még le.
Sziasztok ez 600 vonza a spekiket:) én is adtam picit. Nem számítok nagy esésre inkább csak a filing miatt. Szerintem picivel a jó longbelépő fölött vagyunk, még nem mentünk le oda ahova szereném. Lehet holnap, eléggé bevannak szorulva a kinti indexek lehet napokig is eltart míg ezekről a szintekből határozott elmozdulás lesz.
Túrót, minden blue fordul ma felfelé. Hathor nem érti mire pluszos hati kamat, azért mert érik a fordulat TA alapon, tegnap is írtam neki, hogy zsákolják már előre a hatit. Azért mert eddig short volt, esett 4000 pontot Bux nem azt jelenti, hogy a további esés valószínűsége ugyan annyi!
Leért a támaszhoz, túladott, továbbra is kérdezem, mitől kell itt a shortot keresni? Mert ha jól értem, te még mindig shortra játszol, ergo nagyobb esésre számítasz még innen.
Mar 3-4hete shortos bux. Minden nap egyre lentebb zar. Itt nem lehet kerdes mitol shortos. Lehet valtozni fog, akar ma.. de eddig nem valtozott, addig adom
https://www.tradingview.com/x/32zLUpW0 Ez mitől short még innen tovább le? Tegnap a másik fórumon azt írtátok, indikátorok BÉT-en nem számítanak, akkor se értettem, de rátok hagytam.
Huha. Mitol lettel ilyen longos? A nagy longban shortoltal, a shortban longolsz. Imadjatok ezeket a kontra tradeket. Legyen szerencsed, de nem tudok azonosulni ezzel a stilussal :)
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!