A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
"Menekültek ismerték fel kínzóikat egy civil mentőhajón: Az Alex nevű civil mentőhajón júliusban utazó menekültek ismertek fel
három embert, akik a líbiai menekülttáborokban követtek el
gyilkosságot, nemi erőszakot, kínozták a menekülteket és
embercsempészettel is foglalkoztak.
A három férfit Szíciliában, egy
befogadóközpontban fogták el a hatóságok, miután a menekültek
feljelentést tettek ellenük, közölte a helyi hatóságokra hivatkozva az
MTI.
A vizsgálatot vezető Luigi Patronaggio szicíliai ügyész azt mondta,
a nyomozás a líbiai
táborokban uralkodó embertelen életkörülmények bizonyítéka. Fontos, hogy
nemzetközi szinten is tegyünk az alapvető emberi jogok védelméért, és
felvegyük a harcot az emberiesség elleni bűncselekményekkel szemben.
Líbiában és Nigerben már évek óta menekültek százaival folyik rabszolga-kereskedelem.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint 2-500 dollár közötti áron
adják el a védtelen embereket, akiket hónapokon át fogvatartanak. A
nőket kihasználják, vagy prostitúcióra kényszerítik." Nem csoda, ha menekülnek az ottani táborokból...
a migrációs veszélyhelyzetet a "demokrácia-harcosok" közel keleti ámokfutásán kívül elsősorban az európai alanyi alapon járó "ingyencucc" osztás okozza.... bele se gondolok inkább abba, hogy milyen következményekkel járna egy újabb totálisan értelmetlen közel keleti háború a dddeeemmmookkkrrráááccciaaa védelmében...
Olasz külügyminiszter: Magyarország közönye miatt él migrációs vészhelyzetben Olaszország Szijjártó Péter külügyminiszter a formálódó, új menekültelosztási mechanizmusról
azt mondta, hogy sajnálatosnak tart minden olyan döntést, amely
megnyitja Európa határait az illegális bevándorlók előtt, ahogy ezt az
új olasz kormány teszi, de Magyarország megvédi határait. A magyar
külügyminiszter szerint így újabb tömegek érkezhetnek Európába
illegálisan. De ez csak az első lépés, akik beengedik az illegális
bevándorlókat, szét is akarják őket osztani a tagállamok között. Luigi Di Maio olasz külügyminiszter nem hagyta szó nélkül Szijjártó Péter állításait. Mint hétfő este kiadott közleményében áll,
Olaszország évek óta migrációs)vészhelyzetben
él, amelyet elsősorban olyan európai partnerek közönye is okoz, mint
Magyarországé. Könnyű szuverenistának lenni mások határaival. Aki nem
fogadja el a kvótákat, azt keményen szankcionálni kell.
Az Öt Csillag Mozgalom vezetője kifogásnak
nevezte a magyar kormány véleményét, szerinte Olaszország nem képes és
nem is fogja többé egyedül vállalni az egész Európai Uniót érintő
problémát.
Mint írta, a tranzitországokban európai
irodákat kell létrehozni, amelyekben a migránsok menedékkérelmet tudnak
benyújtani, hogy innen Európába - és ne kizárólag Olaszországba -
lehessen őket áthelyezni humanitárius folyosón keresztül.
Így véget lehet vetni az embercsempészet poklának, és mindenki felelősséget vállal. Kiemelném az utolsó mondatot. Az olasz külügyminiszter a megoldás felé mozdult el, míg a magyar megtagad minden együttműködést.
Menekültek ismerték fel kínzóikat egy civil mentőhajón: Az Alex nevű civil mentőhajón júliusban utazó menekültek ismertek fel
három embert, akik a líbiai menekülttáborokban követtek el
gyilkosságot, nemi erőszakot, kínozták a menekülteket és
embercsempészettel is foglalkoztak.
A három férfit Szíciliában, egy
befogadóközpontban fogták el a hatóságok, miután a menekültek
feljelentést tettek ellenük, közölte a helyi hatóságokra hivatkozva az
MTI.
A vizsgálatot vezető Luigi Patronaggio szicíliai ügyész azt mondta,
a nyomozás a líbiai
táborokban uralkodó embertelen életkörülmények bizonyítéka. Fontos, hogy
nemzetközi szinten is tegyünk az alapvető emberi jogok védelméért, és
felvegyük a harcot az emberiesség elleni bűncselekményekkel szemben.
Líbiában és Nigerben már évek óta menekültek százaival folyik rabszolga-kereskedelem.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint 2-500 dollár közötti áron
adják el a védtelen embereket, akiket hónapokon át fogvatartanak. A
nőket kihasználják, vagy prostitúcióra kényszerítik. Nem csoda, ha menekülnek az ottani táborokból...
Hiába küldte ki Karácsony Gergely propagandabrigádjának leggátlástalanabb provokátorát, Tordai Bencét, nem sikerült elterelni a figyelmet arról az ellenzék számára lesújtó tényről, hogy Tarlós István betartotta ígéretét: a főváros tízezer fát ültetett el az elmúlt években. A magát zöld politikusnak hazudó Karácsony Gergely számára azért is volt különösen kellemetlen a bejelentést, mert kiderült, hogy a Tarlós vezette főváros a X., valamint a XVIII. kerület után a legtöbb fát éppen Zuglóban ültette, ahol Karácsony legutóbb közel száz fát vágatott ki a Pillangó parkban. Szintén kínos a balliberális somolygóknak, hogy a gondos ápolásnak köszönhetően a fák 96 százalékos eredési arányt mutatnak, ami felülmúlta a szakmai elvárásokat is.
csak kibújik a szög a zsákból, Fekete-Győr András a Hír TV kérdésére elmondta: a migránsok befogadása helyett extra pénzt kellene fizetnie Magyarországnak. ócska szarházi
A Fidesz rendbeteszi az országot
link