A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A gyűlölet nem tart össze, csak ideig óráig, márpedig semmi mást nem tud felmutatni az ellenzék. Orbánnak az a szerencséje, hogy nincs alternatíva. Egyedül az Mszp-ben lenne potenciál, de a régi káderek csak szerény képességű párttársaikat hajlandók előre engedni, a háttérben, meg hallgatják az internacionálét és kormánybuktatásról álmodoznak. Ez egy vicc.
Jaj mindjárt EGY PÁRTNAK FOGOM LÁTNI!! SZEMFÉNYVESZTÉSBE NEM ESTEM MÉG AZÉ!! Robusztus ember Varjut (DK-ás) még daruval is alig lehetett """kitessékelni!!
Farkas Gergely jobbikos politikus szerint tisztázni kellene azt is, hogy a szerdai ülést szabályosan vezették-e, szerintük ugyanis nem. Az ellenzék rendkívüli ülést és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, az MTVA-nál történteket is kivizsgáltatnák. Civil bizottság felállításától sem zárkóznak el. Szerdán az ellenzék megpróbálta megakadályozni a túlóratörvény elfogadását. Tordai Bence párbeszédes politikus több mint három órán keresztül élőzte az eseményeket, óriási balhé volt a teremben, akadályozták az ülésvezetést, nem engedték fel Kövért illetve Latorcait a pulpitusra, aki így a helyéről vezényelte le a napot. Sípolás, kiabálás ellenére a ház végül megszavazta a törvényt. (HVG) . Amennyiben nem volt szabályos az ülés akkor BIZTOSAN megvalósult az akadályozás. Természetesen még akkor is elképzelhető, hogy megvalósult ha szabályosnak minősítik.
-Ott mondják/ták a boltba (ugye az ember,mint utca embere FIGYEL) Szakszervezetet a Munkáltató fizeti>> mért is LENNÉNEK FÜGGETLENEK, KEVESEBB LENNE A PÉNZÜK... -Így aztán Karácsonyi AJÁNDÉKKAL KI IS VAN ELÉGÍTVE A DOLGOZÓ!!
Tegnap végre rengetegen nézték a szutykos tv-t..kívülről:)) ...A szavazók köszönik a kormánynak..a médiájának..a rendőröknek..a kidobóknak..hogy ami hosszú évek alatt nem sikerült..egységbe kovácsolták a teljes ellenzéket.. Tényleg profik..
. A Btk. 310. § szerint aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal akadályoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. " . a jogászok majd eldöntik.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link