www.tbmentok.net  

TrendMan,

Egyetértek. Amennyiben szétválasztanánk az állami szolidáris funkciót a biztosítási funkciótól, majd a biztosítási funkciót (mely az egésznek csak kb egyharmada) piacosítanánk úgy, hogy "megengednénk" a biztosítóknak, hogy alternatívát kínáljanak az állami biztosító mellett, az még egyáltalán nem jelentene ellátásbeli különbséget. Ugyanis az ellátást az eü szolgáltató nyújtja, nem a biztosító. (Ez is egy súlyos félreértés, amit tisztázni kellene...)

A gazdag és szegény kórházak akkor alakulnak ki, ha az állami intézményekbe nem engedik be a magánbiztosítottakat és a magánkórházba az állami biztosítottakat. Csak egyszerűen törvénybe kell iktatni, hogy egyik állami intézmény sem utasíthatja el a beteget ha magánbiztosítása van, és fordítva. A piac és a verseny fejlődést fog eredményezni a magánszolgáltatók piacán, növekedni fog az ellátás színvonala (persze drágább is lesz, hiszen a jobb legtöbbször drágább is, kár ennek az ellenkezőjét várnunk), az államnak eközben az a feladata, hogy ne maradjon le az ellátás színvonalával a magánszolgáltatók (biztosítók és eü intézmények) mögött, ha kell, akkor bővítse a szolidáris járulékfizetők körét, stb.

Így aztán megfelelő szolgáltatási mátrix alakulhat ki, és jóval kisebbek lesznek a minőségi különbségek, mint ha külön kezelnénk az állami és a magánszektort. Sajnos, ma még ez sincs megoldva, sőt, törekvések sincsenek erre. A magánkórházakba ugyanis nem érvényes a TB-kártya, ott csak készpézzel fizethetsz, míg az állami kórházban nem fizetheszt a szolgáltatásért készpénzzel - többek közt azért sem -, mert nincs is árlista.

Legutóbb a feleségemre is úgy néztek az ügyeletes kórházban, mint ha a holdról jött volna, amikor sürgősen orvosi segítségre szorult. Azt kérte, hogy vizsgálják meg, kifizeti a teljes árat, de nem lehetett, elzavarták egy másik kórházba, mert lakcím szerint oda tartozik. No comment...

"Mivel pusztán a vizitdijjal (legalábbis egy 2-3 hónapos hir szerint, amit ellenörizni nem tudok) a tb-kassza már plusszba került, ennek elégségesnek kellene lennie egy szinvonalas általános ellátás menendzselésére."

Nem ez az oka, bár ha nem 300, hanem 3000 lenne az önrész, akkor még a járulékkulcsokat is jelentősen lehetne csökkenteni, mert az már nagyban csökkenthetné az OEP összes kiadását. (Tudod, Pareto...)

Azt gondolom, hogy az állami ill. a magán egészségbiztositás egyértelmű szétválasztása csak abban az esetben elfogadható, ha az nem jár jelentős eltéréssel az ellátás szinvonalában.
Mert ha igen, akkor csak növeli az egyes társadalmi rétegek közötti szakadékot.
Az egyenlősdi nem jó dolog a gazdasági élet legtöbb területén, itt viszont mindenkinek egyenlően (szinvonalas) ellátást kell kapnia.

Mivel pusztán a vizitdijjal (legalábbis egy 2-3 hónapos hir szerint, amit ellenörizni nem tudok) a tb-kassza már plusszba került, ennek elégségesnek kellene lennie egy szinvonalas általános ellátás menendzselésére.

TrendMan,

Részben egyetértek Ferge Zsuzsával, szerintem is hiba lenne a piaci biztosításra kényszeríteni azokat, akik nem akarnak, vagy nem fizetőképesek, így ők szorulnak a társadalom (adófizetők) szolidaritására.

Mindig is amellett érveltem, hogy a piaci biztosításra szükség van, de csak a fiozetőképesek körében, és azok között is választás alapján. Azaz aki ugyan fizetőképes, de nem bízik a magánbiztosítókban, annak legyen lehetősége állami biztosítónál maradni.

Ez azonban nem érinti azt, hogy a szolidaritási részt továbbra is fenn kell tartani.

Szerintem Ferge Zsuzsa is ilyesmit fezseget, csak nem mondja ki, hogy a jelenlegi járulékok kettős (biztosítási és szolidáris) célúak, amit végre jól láthatóan külön kellene választani.

Szerintem ennek fölismerése lenne a fordulópont az egészségbiztosítási reform megfelelő irányba terelésének.

Szvsz hibás az az álláspont, mely szerint csakis a magánbiztosítók, és hibás az az álláspont is, amely kizárná a magánbiztosítókat a rendszerből. A világ (így az egészségügy) nem csak fekete (magán) vagy fehér (állami). A világ színes. Teret kellene engedni a feketének is, megtarva a fehéret is, sőt, teret kellene engedni a többi színnek is.

Viszont, ha a színeket (feketét, fehéret és a többit) nem hagyjuk önmagukban is érvényesülni, azaz jól összekeverjük őket (ld. 51-49%-os tulajdoni arányú tervezett pénztárak), akkor csupán egy jó adag barna masszát kapunk eredményül, amelyet egy négybetűs szóval lehetne leginkább körülírni...

(Na ebben aztán lehet majd menedzsmentjogokról és egyebekről vitázni. Talán nem véletlen, hogy jeleneleg a magán-biztosítók nem ujjonganak az elképzelésért...

link

(Úgy látszik másnak is ez a véleménye:-)

Örömömre szolgált, hogy segíthettem! :-)

Köszönöm.

link

Az első cikk volt, de mindegy!

Szervusztok,
Napközben rövid időre megjelent egy politikai tematikájú cikk a portflió cimoldalán.
Olyasmik, hogy Mo.-on rejtélyes módon olyan tövényeket visznek keresztül, és fogadnak el, amiket a többség nem támokat.
Elég kritikus hangvételűnek tünk - akkor nem volt időm elolvasni - most meg már sehol nem látom.
Más is látta ?
Hova lett ?
Vagy csak én vagyok ügyetlen ?

Ksz:-)

Gondolom nem ujdonság, hogy a parlamentben most épp erröl van szó ...

"A gyógyszerpiac az egészségügyi reform talán leglátványosabb sikertörténete."
link

A KSH szerint a drágulés mértéke éves szinten 19,6% volt:
link
"a gyógyszer, gyógyáru 19,6%-kal került többe, mint 2006. októberben"

Közel húsz százalékkal drágítani valamit az siker?
Valódi MSZP-SZDSZ siker!
Azaz HAZUGSÁG!

TrendMan,

"A példám szerintem azt igazolja, amit korábban már mondtam:
A szakmai munkának mindenféle bürokratikus és financiális nyomástól függetlenül kell(ene) müködnie."

Én is ezt mondtam.

"Ez a nyomás eredhet az államtól, vagy egy nagy magáncégtöl - de egy profit orientált szervezetben erre nagyobb a hajlam."

Szerintem pedig az állam "kurvább" a magáncégeknél - ha érted, mire gondolok.

Szvsz az egészségügyben lenne a "legkönnyebb" azt az elvet érvényesíteni, hogy minden mozzanatot csakis a szigorú szakmai alapelvek szerinte lehet végezni, teljesen függetlenül attól, hogy az adott eljárás éppen mennyibe kerül, hisz' az elsődleges cél az egészség visszaállítása kell legyen. Csak megfelelő törvényi és szakmai szabályokat kell ehhez kiakítani. Ad abszurdum valami olyasmit is elképzehetőnek tartok, hogy az orvosnak nem is kellene tudnia arról, hogy a gyógyítás mennyibe fog kerülni. Az orvosnak, aki eldönti a terápiát (esetleg alternatívákat javasol) kizárólag szakmai alapon kellene döntenie - megbeszélve az esélyeket és a mellékhatásokat a pácienssel! A költségek másodlagosak. Ez persze csak elméleti kérdés, a gyakorlatban ilyen szinte sohasem fordulhat elő, az orvosnak tisztában kell lennie a költségekkel, hiszen a beteg ez alapján fizeti az önrészt is. Az arányos önrész azonban garancia lehet arra a biztosító felé, hogy felesleges (értelmetlenül drága) kezelést nem fog elfogadni a beteg. Az önrésznek hihetetlen nagy szerepe van abban, hogy a biztosító automatizálja a szolgáltatások teljesítését. A legtöbb túlszámlázás - amit a biztosító érthető módon szeretne kiküszöbölni - abból fakad, ha nincs, vagy nem arányos (fix) önrésszel működik a biztosítási szerződés.

"Maximálisan egyetértek azzal, hogy most lényegtelen kérdéseket tesznek fel a népszavazáson."

Igen, ez szvsz kizárólag szavazmaximalizáló célú politikai kommunikáció, semmi köze sincs a szakmai kérdésekhez.

"Amiről most beszélünk, annak sokkal inkább ott lenne a helye !"

Talált, süllyedt!

LET!

Van amiben egyetértünk (nem kicsit) és van amiben nem (de nagyon). :))))

Na nézzük sorban, CASCO:
"A CASCO-s példa nagyon rossz, minden tekintetben és minden esetben, ugyanis:
- a CASCO választható és nem kötelező,
- a CASCO esetében a biztosítási díj nem függ a jövedelemtől,
- a CASCO esetében a konstrukció alakítható (önrész, százalék),
- ráadásul a CASCO nem fizet azoknak, akiknek nincs CASCO-juk!"

Abban egyetértek, hogy nem lehet mindenben összehasonlítani a CASCO-t az egészségbiztosítással, viszont abban, hogy pontosan miben rejlik a hasonlósága és miben különbözik - abban nem. Nyilván azt sem lehet kijelenteni, hogy semmiben sem hasonlít, és azt sem, hogy mindenben...)

Választható vagy kötelező?
Ez a kérdés marginális, amerikában választható és ezért érik a támadások (mert így sokan kimaradnak), ha meg kötelező az a baj. A biztosítási konstrukció nem attól jó, vagy rossz, mert kötelező, vagy nem kötelező, bár tény és való, van némi összefüggés: A választható legtöbbször jobb, mint a kötelező, ennek ellenére azt mondom, hogy a magyar társadalom nem érett arra, hogy az egészségbiztosítás megléte választható legyen, mert sokan "elinnák/elkártyáznák" a biztosítási díjakat és az hosszabb távon társadalmi feszültségeket eredményezne.

Jövedelemtől való függés:
A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítási díj sem függ a jövedelemtől! Egyedül a táppénzbiztosítási része függ ettől, de ez ismét marginális. A társadalombiztosítási járulékok jórészt azért jövedelemfüggőek, mert így biztosítható a szolidaritási elv és így egyszerű. Korábban is többször emlegettem, hogy a legtöbb félreértés abból adódik, hogy a társadalombiztosítás maga egy "fából vaskarika", összemos két teljesen ellentés elveken nyugvó finanszírozási módszert: a biztosítást és a szolidaritást. Ez olyan kommunista beidegződés, amely nem működik. Mielőbb szét kell választani e két funkciót kezdve a befizetések szétválasztásával! (Valami ilyesmit kíván elérni a fejkvóta, csak ezzel az a baj, hogy felülről diktálva teljesen kizárja a piaci folyamatokat, átláthatatlanná téve az elosztást, lehetőséget adva a mutyizásra.)

Az eészségbiztosítás esetében miért is ne lenne alakítható a szerződés? Korábban is mindig azt hangsúlyoztam, hogy a piaci egészségbiztosítási szolgáltatásokon belül három fontos versenyhelyzet volna: szolgáltatási terjedelem, önrész és díj. A biztosítók ezügyben tudnának versenyezni, a kormány elképzelése éppen ezt a versenyt zárja ki.

Egy normális egészségbiztosítási rendszer sem fizet azoknak, akiknek nincs biztosításuk. Ha valaki hanyagságból nem fizette, azt utólag hajtsák be rajta adótartozás módjára - mint a KGFB esetén, de ha valaki önhibáján kívül nem rendelkezik biztosítással - így jogosan veszi igénybe a szolidariás alapján az ellátó rendszert -, az szolidáris alapon legyen biztonságban. De ne a valódi biztosítottak veszélyközössége terhére.

A háború utáni újjáépítésben nemigen volt lehetőség más modell kialakítására, mint a teljeskörű (felosztó-kirovó) jellegű társadalombiztosításra. A kommunizmus egyébként is ezt a modelt követte.

Egyetértek, nem lehet diktatórikus módon megváltoztatni a rendszert. Csupán a lehetőségeket kellene megteremteni. Nem népszavazáson kell kialakítani a mindenki számára egységes rendszert (A-t vagy B-t), hanem lehetőséget kell teremteni az állampolgárok számára, hogy egyidőben válazthassanak A és B verzióból. Ha a B verzió nem elég jó, akkor az állampolgárok nem fogják azt választani nagy számban, farani kell az 1.0-ás B verzión, mondjuk. 1.1-esre! De inkább 2.0-ásra... :) Ha ez jobb lesz, mint a 0.0-ás A verzió, akkor nagyobb számban fogják azt választani. Viszont hiba lenne bárkinek a torkán lenyomni akár az egyiket, akár a másikat. Szerintem ez lenne a követendő vezérelv!

Egyetértünk:
"Persze előtte kidolgozott tevek kellenének. Minden részletre kiterjedőek!
Arra is, hogy hogyan valósul meg a verseny az ellátásban, és miből lesz finanszírozva!"

Ezekről a kérdésekről folytatunk eszmecserét ezeken a fórumokon...

Nem értek egyet a többség elvével, nem értek egyet azzal, hogy ha a többség nem akar vizitdíjat, vagy nem akarja beengedni a magántőkét, akkor egységesen nem változna semmi.
Lehetőséget, teret kell engedni az állami egészségügyi ellátáson kívül a piaci folyamatoknak is, sőt ezeknek bizonyos szinten kapcsolódniuk kell egymáshoz: Pl. úgy, hogy ha valakinek állami biztosítása van, az is mehessen a magánkórházba, és viszont. Ez szvsz csökkenthetné a társadalmi különbségeket, azaz nem lenne szakadék az állami és a magánszolgáltatók szolgáltatásai között. Sőt, akár versenyezhetnének egymással! Aztán majd kiderülne, hogy melyiket követné a másik a versenyben. Ez csak jó lenne a biztosítottak számára....

"Közetes megoldás lehetne, ha adókedvezmény támogatással beléphetnének a magánbiztosítók a piacra, a TB-n felül. Kicsit hasonlóan nyugdíjrendszerben, a kezdetekkor. Van kötelező állami rész (ami, ha akarod a teljes(!) ellátást biztosítja) és van számos szabadon választható rész is (a kezdetekor egy lehetőség volt...).

De a választók, adófizetők, állampolgárok döntsenek, ne egy kisebbség, aki persze anyagilag érdekelt a változtatásban, a TB források felosztásában."

Ez pontosan így van! Egyáltalán nem értek egyet a TB-alapok adó jellegű bevételeinek a magánszférába irányításával. A magánbiztosítók küzdjenek meg az ügyfelek pénzéért, ez a szolgáltatás minőségének a záloga, nem az, ha "ingyen kapják".

De a törvényi lehetőségeket és esetleges ösztönzőket (mint pl. a befizetések adókedvezménye/mentessége) kapják meg a piacra lépéshez!

Szervusztok!
Mivel én is egy hierarchikus szerveztben ülök és a bürokraták itt ülnek a nyakamon - kivételesen egy rövid hozzászólás:-)

Akira:
A példám szerintem azt igazolja, amit korábban már mondtam:
A szakmai munkának mindenféle bürokratikus és financiális nyomástól függetlenül kell(ene) müködnie.
Ez a nyomás eredhet az államtól, vagy egy nagy magáncégtöl - de egy profit orientált szervezetben erre nagyobb a hajlam.

LET:
Maximálisan egyetértek azzal, hogy most lényegtelen kérdéseket tesznek fel a népszavazáson.
Amiről most beszélünk, annak sokkal inkább ott lenne a helye !

Vajon ezt a manipulátorok tudatosan alakittoták igy ?

A CASCO-s példa nagyon rossz, minden tekintetben és minden esetben, ugyanis:
- a CASCO választható és nem kötelező,
- a CASCO esetében a biztosítási díj nem függ a jövedelemtől,
- a CASCO esetében a konstrukció alakítható (önrész, százalék),
- ráadásul a CASCO nem fizet azoknak, akiknek nincs CASCO-juk!

---------------------------------------------

"A biztosítók nem a profitjukra kívánnak garanciákat, csupán arra, hogy amennyiben elindul a magán-egészségbiztosítási rendszer, semmilyen politikai erő nem fogja később visszavonni ezt a lehetőséget. tehát nem arról van szó, hogy bármely biztosító kockázat nélkül szeretne beszállni a bizniszbe, csupán a kockázatokat a normális gazdasági (biztosítási) kockázatokra kívánják szűkíteni."

Valóban ez egy jogos biztosítói szempont.

Viszont van egy másik oldal, a biztosítottaké is! És vajon volt-e lehetőségük a biztosítottaknak az államosításkor dönteni, hogy akarják-e ezt a rendszert?
1990-ig diktatórikusan vetették ki ezt az "adót", nem kérdezve, hogy kell vagy sem, ebben a formában.

Az, hogy most (még akkor is, ha jó lenne a folyamat!) megváltoztatják a rendszert, legalább olyan diktatórikus módon történik, mint az államosítás történt a Rákosi diktatúra idején. Mert önmagában a megváltoztatás diktált, ha nincs társadalmi egyetértés.

Ezért kellene ebben a kérdésben népszavazás!
Nem a vizitdíjról kellen szavaztani a népet, hogy a biztosítási rendszerről!

Persze előtte kidolgozott tevek kellenének. Minden részletre kiterjedőek!
Arra is, hogy hogyan valósul meg a verseny az ellátásban, és miből lesz finanszírozva!

Szóval: NÉPSZAVAZÁST! És ha a többség akarja a változást, akkor lehet belevágni egy új modellbe (ha a többsés valóban akrja azt!).
(De talán akkor sem így és nem ebbe!)

És tudjuk, nem sürgős a dolog, hiszen a járuékemelés óta a TB "nyereséges". A reformdiktátum ellátórészét illető változásai ugyan veszteséget hoztak az ellátórendszerben, de ez megmarad akkor is, ha a TB magánbiztosítók kezébe kerülnek.

Közetes megoldás lehetne, ha adókedvezmény támogatással beléphetnének a magánbiztosítók a piacra, a TB-n felül. Kicsit hasonlóan nyugdíjrendszerben, a kezdetekkor. Van kötelező állami rész (ami, ha akarod a teljes(!) ellátást biztosítja) és van számos szabadon választható rész is (a kezdetekor egy lehetőség volt...).

De a választók, adófizetők, állampolgárok döntsenek, ne egy kisebbség, aki persze anyagilag érdekelt a változtatásban, a TB források felosztásában.

tozsdenyul,

"E szerint az ipari országokban az egészségért felelős tényezők:

43 %-ban a társadalmi környezet
27 %-ban a genetikai tényezők
19%-ban a természetes és az épített környezet
11%-ban az egészségügyi ellátás "

és

"Mi is az eü. reform tétje?
Kb. 10%."

A gondolatmenettel maximálisan egyetértek - feltételezve, hogy a kutatási eredmény a valóságot tökrözi. Egyébként az eredmény az én érzéseimmel is összhangban van, sőt:

Pareto-ra (20-80-as) szabályra visszatérve, ha a jelenlegi másffél, kétezer milliárd összes eü kiadásból indulunk ki, vélemyénem szint ennek max. 10-20%-át lenne szükséges biztostási rendszeren keresztül finanszírozni, a többi forrást (80-90%-át) megelőzésre, önrészre, egészségügyi megtakarításokra kellene fordítani, egyszóval az öngondoskodást illene erősíteni. Az öngondoskodás ebben az értelemben nem egyenlő a kockázatok biztosítónak való átadásával (biztosításkötéssel), sokkal inkább azzal, hogy saját magunk számára, saját számlán takarékoskodunk váratlan és öregkori eü szolgáltatások fedezetéül, egészségesebb életmódot finanszírozunk belőle, önrészesedéssel hozzájárulunk egyes eü ellátások költségeihez, stb., stb.

Szóval Pareto 80%-át megelőzésre, életminőség-javításra, és csak a 20%-át kellene utólagos gyógyításra fordítani! De kötelezően!

A gondolatmenethez hozzáfűzve azt, hogy csak az aktívaktól lehet járulékot/biztosítási díjat beszedni (Ők a társadalom 30-40%-a), akkor az elosztás a következőképpen nézne ki:

A jelenlegi járulékok 70-80%-át az inaktívak ellátására (az inaktívak többe kerülnek) adók módjára be kellene szedni az aktív jövedelemtulajdonosoktól szolidáris járulék címén), és az állami szolidáris ellátó rendszerben is megelőzésre kellene fordítania a bevételek egy meghatározott részét. (Hogy mekkora részét, az már inkább népegészségügyi, semmint biztosítás-szakmai kérdés, így a megfelelő arányok becslésére már nem vállakoznék.)

A fennmaradó 20-30%-nyi - jelenlegi - járulékrészt pedig az aktívaknak kötelezően "el kellene költeniük" részben kötelező egészségbiztosításra, részben pedig kötelező egészségügyi megtakarítási számlára, ahhonnan a megelőzésre, váratlan eü kiadásokra (önrészre) és öregkori ellátásra lehetne költeni.

Ebben az "elméleti" elosztási rendszerben tehát a piaci biztosítók nem kapnák meg a jelenlegi járulékok tömegét, csupán annak egy töredékét (melyből a magasabb költségű ellátásokat lehetne finanszírozni), a többi forrás pedig jórészt az inaktívak betegségmegelőzésére, egészséghelyreállításra, valamint az aktívak betegségmegelőzésére lehetne fordítani.

Az ilyen tipusú elosztási rendszer szerintem nagyban elősegítené az öngondoskodás fejlődését, azaz a megelőzés irányába hatna.

A dolog már csak azért is bonyolult, mert az orvosi ellátások (lehetőségének) sokrétűsége miatt, nem feltétlenül egy üdvözítő megoldás létezik egy adott betegség vagy probléma esetén. És akkor az alternatív gyógymódokról még szó sem esett.

Másrészről az orvosi tevékenységgel együtt jár a "kár okozás", hiszen szinte minden beavatkozás valamilyen sérülést, kárt, fájdalmat vagy melékhatást okoz, csak a nyereség jóval nagyobb. A nyereség/veszteség mérlegelése alapján fognak hozzá valamilyen ellátáshoz (ideális esetben).
Lehet tehát sikeres a beavatkozás, de valószínűsíthetően mellékhatásokkal. Azokat hogy lehet figyelembe venni az eredmény szempontjából? (Felépítem a lakást, de a szomszéd garázs közben megsüllyed) Egyáltalán hogyan definiáljuk az eredményt?
A lakás felépítésénél elég objektív az eredmény (számszerűsíthető is), de az egészség esetében egyértelműen meghatározható? Egy végtagsérülést követően mi az eredmény, ha a saját végtagomat funkcionálisan hibátlanul használhatom, vagy ha kis hibával, de azért a "célnak megfelel"? Vagy ha egy művégtaggal pótolni tudom megfelelően, vagy csak esztétikailag?

Nehéz objektív mércét hozzárendelni, pláne olyat ami "sablonként" vagy standardként mindenkire értelmezhető lenne.

A WHO definíció végképp erdőbe visz:
"Az egészség nem a betegség hiánya, hanem a testi, lelki és szociális jólét együttese."

Korlátozottabb, szűkebb, egy adott körben végezhető beavatkozások tekintetében meg lehet határozni standardokat, elvárásokat, amelyek teljesítése az eredményesség feltétele - és esetleg eredményszemléletűen is meg lehet közelíteni a kérdést. Egyfajta technikai megközelítéssel, lehet akár pozítív kimenetelű is.

Negatív megközelítése már létezik, a szakmai szabályok megszegése szankcionálható.

Szerintem egyébként cement és malter esetében lehet garancia, vagy eredmény amit el lehet várni, ember "anyag" esetében nemigen.

Egyébként már régebb óta gondolkozom azon, hogy írnék egy másik megközelítésről, a megelőzés fontosságáról. AKS elültette a bogarat, de nagyon nincs időm mostanában, illetve nem találtam azt a kutatást amire kiindulásként hivatkoznék.
Viszont most gyorsan találtam egy ppt-t a neten ami szerintem abból merít, így konkrét számokat is tudok írni (igazából engem is érdekelne a módszertan, amivel erre az eredményre jutottak)

Valószínűleg egy WHO kutatáson alapul, ha jól emlékszem a jakarta-i nyilatkozathoz kapcsolódóan. E szerint az ipari országokban az egészségért felelős tényezők:

43 %-ban a társadalmi környezet
27 %-ban a genetikai tényezők
19%-ban a természetes és az épített környezet
11%-ban az egészségügyi ellátás

A társadalmi környezet jelenti a családi, munkahelyi környezetet, ide tartozik a napi stressz, káros szenvedélyek, táplálkozás ("az leszel amit megeszel") stb...
Azaz nagyjából azon tényezők, amik befolyásolhatók, megelőzhetők, életvitelünk részei.

Itt hívnám fel a figyelmet az utolsó sorra.
Mi is az eü. reform tétje?
Kb. 10%.
A legfontosabb népegészségügyi, életmódot, megelőzést érintő átfogó stratégiákról szó sem esik... A Jahn Ferenc program úgy halt el mintha nem is lett volna.

Miközben kerestem a WHO tanulmányt, ráakadtam erre:
link

Egy egészségszakértő véleménye, kiemelnék néhány dolgot belőle, de egyébként érdemes az egészet elolvasni:

"Az egészség szociális meghatározottsága ma már tudományos közhely, olyannyira, hogy sok szakértő szerint az egészségügyi ellátó rendszer szerepe a lakosság egészségi állapotában kevesebb, mint húsz százalék. Bizonyított tény, hogy a betegségek terheinek jó részét, valamint az egészség-egyenlőtlenségek döntő többségét szociális tényezők okozzák."

"Nem véletlenül hangsúlyozza az OECD legutóbbi egészségjelentése: A megelőzésre fektetett nagyobb hangsúly lehetővé tehetné az egészségi állapot javulását, így az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomás csökkenését is."

Az átlagéletkor a magyar ember életmódjának köszönhető. Ha alkoholban, dohányfüstben, stresszben, zsírban gazdag, mozgásban, egészséges, "élhető" szociális környezetben szegény 60 évet leél valaki, azt nem fogja a kórház meggyógyítani. Kicsit segítget, támogat, de a lényegi dolog, a 60 leélt évben keresendő, és nem a kórházban.

Szóval csak egészségesen, fiatalok :)

tozsdenyul,

Az orvosi munka eredménykötelem alapján történő honorálásával kapcsolatban nekem is ez volt a véleményem. Ez azonban azt vetíti előre, hogy az orvosnak (eü intézménynek) munkadíj jár az elvégzett tevékenység alapján - legföljebb, ha utóbb kiderül, hogy a sok-sok elvégzett beavatkozás statisztikailag kimondotan sikeres volt, akkor lehet a munkadíj felett premizálni. Mint ahogy a műhiba és a statisztikailag kimutatható alacsony sikerarány esetén szankcionálni is. (A statisztika alapján történő szankciókkal azonban óvatosan kell bánni, hiszen sok esetben nem csak az orvoson múlik a statisztika sem... Ha azonban csak minden másodikra találja el a vénát, az már elég objektív statisztikának tűnik.)

TrendMan,

Szerintem a történeted nem alkalmas arra, hogy igazolja elméletedet a profitmentes egészségügy szükségességéről, több okból sem (sőt, kifejezetten az én véleményemet látszik igazolni:

1. A NASA-t nem lehet lehet párhuzamba vonni egyetlen egy profitorientált magáncéggel sem. A NASA egy erős kormányzati befolyásoltságú, félkatonai, parancsuralmi, költségvetési (egyszóval ÁLLAMI) intézmény, míg a magáncégek alapvetően nem azok. (Persze mindig vannak kivételek...)

2. A példádban arra utalsz, hogy a bürokraták (biztosító helyi képviselői) ott ülnek a kórházakban, és lenyomják az orvosok (technokraták) torkán a biztosító tulajdonosainak akaratát. Ha ez megtörténne (azaz az nem a saját meggyőződése és szakmai protokollok szerint végezné a munkáját), az orvos azonnal megsértené hippokratészi esküjét - és nem érdemelné ki a továbbiakban azt a jogot, hogy orvos lehessen - szerintem. Mindig is azt a modellt hangoztattam, ahol a biztosítós bürokraták csak utólag, kizárólag pénzügyi kérdésekben és nem orvos-szakmai kérdésekben dönthetnek, azaz nem "ülnek ott" a kórházban. Tudom, sok esetben törekszenek erre a biztosítók, de szvsz ezt egyszerű szabályozással meg lehet akadályozni. Hidd el, lehet! Magam is biztosítási rendszereket dolgozok ki, és a szerződések kialakításánál mindig nagy figyelmet fordítok arra, hogy a biztosítónak a lehető legkevesebb (vagy 0) lehetősége legyen arra, hogy előre vétózzon.

Szvsz az egészségbiztosítási reformnak első sorban a biztosító és az ügyfelek közötti szerződés részleteiről kellene szólnia - ahelyett, hogy tulajdonviszonyokról és menedzsmentjogokról vitáznak. A szolgáltatás feltételeinek (szükséges minimumfeltételek) meghatározása után lehet arról dönteni, hogy ki és milyen egyéb feltételek mellet hajlandó belépni erre a piacra. (Sajnos a minimumfeltételekről esik a legkevesebb szó....)

3. A kórház (az egészségügyi szolgáltató) sok szempontból különleges intézmény. A mai kommunista egészségügyben sajnos azt szoktuk meg, hogy lehet hivatkozni a pénzhiányra (költségvetési szemlélet), ha valami nem működik elég jól, azonban egy jól működő piaci egészségügyben a minőség lesz az elsődleges, mert a beteg (ha megfelelő biztosítása van) a minőséget és nem az alacsony árat fogja keresni. De még ha többe is kerül a betegnek, akkor is legtöbbször a minőséget keresi, nem pedig az alacsony árat, mert a gyógyulásáról van szó. A piaci egészségügy (magán-szolgáltatók elterjedése) tehát a minőségi ellátás irányába hat.

A valóban versenyző magánbiztosítókra pedig azért volna szükség - szerintem - mert hiába határozunk meg egy szolgáltatási minimumot a biztosítási rendszer számára, ha csak egy (állami) biztosító van - mindig a minimumot fogja nyújtani. (Sőt, költségvetési okokra hivatkozva még faragni is fog a minimumfeltételekből. Hiszen nem épp ezt látjuk ma?)

A valóban versenyző magán-biztosítók pedig a szolgáltatási színvonal emelésével (ez nem az eü szolgáltatás színvonalát, hanem a fedezeti kör bővítését jelenti), folyamatosan fejleszteni fogja az elérhető ellátások körét, pl. az új gyógyító eljárásokat nem 2-3év, mint az OEP, hanem néhány hónap alatt elérhetővé teszi.

Még egyszer mondom, ha nincs profit, nincs motiváció a fejlődésre.

A NASA példád pedig szerintem visszafelé sült el, mert éppen azt írtad le benne, hogyan működik egy állami, politikusok által vezetett/felügyelt intézmény:

Tervek végrehajtásának kényszere az ésszerűség fölé helyeződik, a szereplők (bürokraták, technokraták) rossz döntésében szerepet játszik az, hogy védve érzik magukat a felelősségrevonás alól, stb. (Emlékezz, mi történt 20006 aug 20-án! Volt felelősségre vonás? Az állam végignyomta tervet, végignyomta a tüzijátékot, míg a rendezvényen szereplő magáncégek már órákkal este 9 előtt lefújták a saját rendezvényeiket és elkezdték az összecsomagolást, "hazazavarták a népet".

Véleményem szerint a privátszférában jóval nagyobb a felelősségtudat, mint az állami szektorban. Szvsz az állami szektor éppen azokat vonzza, akik nem képesek saját maguk erejéből előbbre jutni, szükségük van az állam támogatására, és/vagy menedéket jelent korábbi disznóságaik eltussolásához.

Éppen ezért nem bízom az állami szektor által működtetett intézményekben, sokkal jobban bízom a piaci mechanizmusokban.

A holisztikus irányvonal felől közelítve, egy onkológus és pszichológus házaspár együttesen jött rá arra, hogy a daganatos betegek gyógyításában fontosabb a pszichés állapot, mint az orvosi kezelés. Súlyos beteg is felépül, ha "élni akar", és jóindulatú betegségbe is belehal az, aki azt "programozta be" magábnak.

Erre alapozva dolgoztak ki egy módszert, ami a pszichés vezetésre épít. Most nem jut eszembe a nevük, de számos más megközelítés is van e téren, aki most névvel is eszembe jut, az Brandon Bays (nem orvos) - szintén a tudat és psziché fontosságát hangsúlyozó Belső utazás módszere szintén működik(het), és ez persze nemcsak daganatos betegségekre igaz, csak hát az az igazi próbája egy módszernek...és az ember lelkierejének.

Innen nézve, az orvosi tevékenység eredménykötelme nem annyira objektivizálható...
:)

A veszteség/nyereség értelmezése kérdéses - amihez mindig vissza lehet nyúlni, az a "megnyert" egészséges életévek száma. A beteg szempontjából, illetve a rendszer eredménye szempontjából.
Financiálisan nézve állami rendszerben, mindannyiunk nyeresége/vesztesége, hiszen adóból finanszírozzuk a költségeket.
Biztosítás esetén, az esetleges önrészt tekintve jelentkezhet nyereség/veszteség.
De ez már elég elméleti fejtegetés...

"lehet-e minden esetben eredménykötelem alapján honorálni"

Minden esetben semmiképpen nem.

Ha a gyógyulást tekinted eredménynek, akkor nem lehet - mert nem egzakt, és nem számszerűsíthető.
Hasból beszél az olyan orvos, aki megmondja hogy 3 hónapod van hátra. (Néhány nap még megmondható esetleg, na de hónap?)
Leginkább mert minden beteg más, és mert a gyógyulás nem olyan egyszerű hogy azt tudományosan, analitikusan meg lehetne fogni, számszerűsíteni. Ahogy te mondtad, nem csak az orvoson múlik (talán az orvoson múlik legkevésbé)

Statisztikával lehet (és tudnak) dolgozni, ott meg a szórás ha nagy (márpedig nagy), akkor...

Eredménykötelem egy adott orvosi ellátás elvégzése során merülhet fel.
Ami kellően nagy számban fordul elő, hogy standardizálni, statisztikailag elemezni lehessen.
Maga az ellátás technikai elvégzése. Annak eredménye nem.
Például egy "rutin" műtét, vagy rutin beavatkozás esetén, mondjuk oltás beadása, egy mindennapos műtét végzése esetén annak technikai kivitelezése (műhiba "mentessége") lehet eredményszemléletű, de annak hatása nem.

Éppen ezért várnak sokat a HUGO-tól, a Human Genome Projecttől, hogy tudományos, analitikai módszerekkel legalább a genetikai tényező változékonyságát kiküszöböljék azáltal, hogy az egyén genetikájának megfelelő gyógyszerkészítménnyel gyógyítsák a beteget, így hatékonyabb, és kevesebb mellékhatással járó kezelést produkálva. (Nem lesz persze ez sem tökéletes megoldás, mert vannak még a genetikán kívül is tényezők)

Itt van egy pont, amiben végképp nem értek egyet Akirával. (előző hozzászólás)
Elmesélek egy történetet, ami azóta bevonult a válságok példatárába.

1987-ben hatalmas űrkatasztrófa rázta meg a felfutóban lévő amerikai űrsiklóprogramot, amikor felrobbant a Challanger űrrepülőgép.
Erre még sokan emlélkeznek, de lássuk a részleteket:
Az űrsikó tervezett felszállása többször is meghiusúlt, mert sorozatosan befagytak az üzemanyag vezetékek. (Hideg, télies idő volt.)
A mérnökök hiába melegitették, nem lehettek biztosak benne, hogy sikerült teljesen megszüntetniük az elfagyást, ezért biztonsági okokból sorozatosan lefújták a startokat.

Mi zajlott a háttérben? A mérnököket (azaz a technikai személyzetet = technokraták) a helyszinen irányító adminisztatív vezetők (bürokraták) sorozatosan értesitették a saját főnökeiket (akik valahol nagyon magasan ültek =politokraták) arról, hogy elmarad a kilövés.
Az első néhány alkalommal még tudomásul vették a startok lefújását, de amikor ez sorozatosan ismétlődött (a hideg téli idő nem szünt) egyre inkább kezdték félteni a saját állásukat, politikai előmenetelüket, karrierjüket. Egyre nagyobb blamának érezték, hogy nem képesek a tervek szerint produkálni a sikeres felszállást és egyszercsak utasították a bürokratákat, hogy hassanak oda a helyszinen a mérnökökre, hogy ne maradjon el a fellövés.

A bürokraták teljesitették a politokraták utasitását (ők is féltették a poziciójukat) és utasitotték a technokratákat, akik ismét elhalasztották volna a kilövést - hogy most már mindenképpen teljesiteni kell a tervbe vett startot. A technokraták vezetöje (aki szintén féltette az állását) beleegyezett, az űrsiklót kilőtték és az mintegy 1 perccel a start után felrobbant 7 űrhajós halálát és mérhetetlen anyagi és erkölcsi kárt okozva, az egész programot évekre visszavetve.

Én magam egy amerikai multinál dolgozom, itt is világosan be lehet azonositani ezt a 3 szintet. A helyszinre kihelyezett bürokraták feladata az, hogy biztositsák tulajdonos által kitűzött (anyagi) célok elérést, a szükséges nyomás gyakorlást a beosztottakon. És ez a nyomás nem mindig racionális ! Sokszor a nagy szervezet egyszerű ösztönlényként szinte vakon követi a saját helyesnek vélt céljait, buta/egészségtelen/értelmetlen utasitásokat adva.

Ha közelebbről megnézzük, akkor rájövünk, hogy szinte minden hierarchikus szervezetben ott ülnek a technokraták (pl. az orvos a kórházban), a bürokraták (a eü. biztosító helyi megbizottja. akit a tulajdonos ill. a felső vezetés ültetett a helyszinre azért, hogy az érdekeit képviselje) és a politokraták (a biztosítos példánál maradva maga a biztosító tulajdonosa), akik már annyira távol vannak a tényleges történések helyétől, hogy egészen más értékrendet követnek.

Míg az emlitett nyomásgyakorlás egy nagyáruházban, egy képcsőgyárban, vagy egy filmforgatáson csak kellemetlen, addig olyan veszélyes üzemben, mint egy űrprogram, vagy az egészségügy nem helyénvaló és könnyen katasztrófákhoz vezethet.

Úgy vélem, hogy bármilyen veszélyes üzemben (és az egészségügyben is emberéletek forognak kockán, tehát oda sorolom) nem helyénvaló a piacgazdasági versenyszellem meghonosítása, mert pusztán anyagi érdekből hibás döntések születhetnek, súlyos következményekkel.

És ahol magántőke van, ott tulajdonos is van, aki majd ..... (de ezt tudjuk) !

link

tozsdenyul,

Kösz, így már világos, és az alapgondolattal egyet is értek, bár leginkább a végét nem értettem, valamint azt, hogy ez akkor kinek a nyeresége-vesztesége? Merthogy az eü-ről, mint vállakozásról volt szó közvetlenül előtte, itt pedig a beteg "nyeresége-vesztesége" kerül előtérbe - ha jól értem. Vagy mégis inkább a biztosítói oldal nyereségéről-veszteségéről volna szó? Mert akkor viszont nem értek egyet.

Mégiscsak illene valamit egyértelműen megfogalmazni - ha már vitatkozunk!

Egy korrekt biztosítás esetében abból, hogy több, vagy kevesebb kárt fizet-e a biztosító, elhanyagolható nyeresége/vesztesége keletkezik. Ezt úgy hívják, biztosítástechnikai nyereség. Ez a legtöbb normális esetben a 0-hoz közelít, mert ami nyereség keletkezhetne is azon, hogy kevesebbet fizet ki kárként, mint amennyi díjat beszedett a biztosító, ennek pozitív eredményét legtöbbször tartalékba helyezi "rosszabb időkre", amikor éppen biztosítástechnikai vesztesége lenne.

A biztosítók nyereségének elsődleges forrása éppen a tartalékok befektetéséből keletkezik, mivel a díjbefizetések mindig megelőzik időben a kárkifizetéseket, így a pénzt a biztosító tudja kamatoztatni. (Nem keverendő ebbe a gondolatmenetbe az életbiztosítások befektetési nyeresége, amelyet a biztosítók megosztanak ügyfeleikkel.)

Ez azért van így, mert a biztosítók gyakorlatilag "előre tudják", hogy egy adott ügyfélkörben, adott kockázati körben mennyi kárt fognak kifizetni (az egészségbiztosítás is ilyen tipusú üzlet, azaz megfelelő létszámú ügyfélkörnél pontosan becsülhető a várható kifizetés), vagy ha mégsem tudnák előre - azaz saját maguk számára sem ismert a kockázat, akkor arra a biztosítók is biztosítást kötnek, azaz viszontbiztosítják. Ezáltal ismét tervezhetővé válik a kárkifizetések nagysága.

Amit azonban rapista fölvetett, az a kármegelőzés/kárenyhítés problémaköre. Kinek a feladata a kármegelőzés/kárenyhítés? A biztosítóé? A betegé? Közvetlenül nyilván a betegé azzal, hogy egészséges életet él, továbbá az orvosé azzal, hogy gyorsan, pontosan és hatékonyan diagnosztizál, és a legmegfelelőbb gyógymódot alkalmazza.

A biztosító nem tud közvetlenül, csak közvetetten hatni a kármegelőzésre/kárenyhítésre. Kármegelőzési/kárenyhítési tevékenységet a szerződési feltételekben alkalmazhat pozitív és negatív motivációt (szankciókat) a biztosítottal is, de akár az orvossal szemben is. Véleményem szerint a kármegelőzés kérdésének megfelelő kidolgozása sokkal többet javíthat az eü kassza költségvetésén és nem utolsó sorban az ügyfélkör egészségi állapotán is, mint az, hogy majd a területi pénztárak "versenyezni" fognak.

A kínai modell érdekes kérdés, azt veti föl, hogy a gyógyító szakmát lehetséges-e "sikerdíjas" alapon honorálni, vagy inkább szigorúan elenőrzött protokollok alapján, munkadíj szerint lehetséges. Eredményre (gyógyulási eredményre) kötelezhető-e az orvos, vagy "csak" a legjobb tudását (szakmai protokollokat) lehet rajta számon kérni?

tozsdenyul! Komolyan kíváncsi lennék a véleményedre ezügyben...

Legutóbb jogászokkal és könyvvizsgálókkal tanakodtunk épp azon, hogy vajon az Ő munkájukat lehet-e minden esetben eredménykötelem alapján honorálni, vagy lehet munkadíj (óradíj) alapon is?

Az építési vállakozót nyilván lehet eredményre kötelezni, és nem fizetni, ha nincs kész, vagy összedől, de lehet-e ugyanezt elvárni egy orvostól? Akinek 50%-os az életesélye, melyik orvos fogja vállalni a gyógyítását, hogy csak 50%-os eséllyel fog pénzt kapni? Csak az orvoson múlik a gyógyulás? Mert, hogy a házépítésre lehet azt mondani, hogy csakis az építési vállakozón múlik....

Két dologról írt rapista ha jól értettem, bár összefüggnek.

Ha jól értem (és ha igen, akkor egyetértek), olcsóbb a betegség megelőzése mint a gyógyítása, a gyógyítás esetén pedig minél előbb megkezdjük, annál kisebb költséggel jár.

A nyereség az egészségmegőrzés esetén jelentkezik, a veszteség pedig a késői beavatkozáson.

Ehhez jön a kínai "modell", ahol nem a betegek ellátása után fizetnek (háziorvos kártyapénz), hanem az egészséges emberek után kap az orvos pénzt, a beteg után nem, tehát érdeke a beteget minél előbb meggyógyítani, illetve megelőzéssel előzni meg, kerülni el a betegséget.

Azaz a paraszolvencia az egészség után jár, betegség esetén kötbér fizetendő, a betegség tartama alatt.

Igaz rapista ? :)

A mögötte húzódó gondolatmenettel teljesen egyetértek én is. A mai gyakorlattal ellentétes persze, de jó irányba motiváló rendszer lehetne.

rapista,

Háromszor is elolvastam, de nem értem, hogy mit akarsz ezzel mondani. Megvilágítanád kicsit részletesebben? Kösz.

csak az utóbbira:

a veszteség forrása a gyógyítás ill. a reménytlen életmeghosszabbitási kísérletek, késői beavatkzással..

a nyereség forrása: a megelőzés, több ezeréves kinai módszer....addig fizetünk, amíg egészségesek vagyunk.

paraszolvencia>>>>AZ EGÉSZSÉGESEKTŐL

kötbér >>>>A BETEGEKTŐL :)))

TrendMan,

"Nem értek egyet azzal, hogy az egészségügyben profitot kell termelni. Megteszik azt a versenyszféra cégei. Az államnak azért van adója és járulékai, hogy egyes területekről ne vonuljon ki, oda ne endegje be azt a mentalitást, ami egy nagyáruháznál rendben van.
A maximálisan kitűzendő cél az egészségügyben a null-szaldó."

Én pedig veled nem értek egyet ezügyben:

Egyrészt azért, mert rossz a sorrend. Az egészségügy valóban nem azért van, hogy profitot termeljen, hanem azért, hogy az egészségünket megőrizze. Viszont egyáltalán nem baj, ha közben profitot termelnek az eü ellátó intézményei (kórház és biztosítás), mert a profit a minőség záloga. Ha nincs profitra lehetőség, nem lesz minőség. A kommunizmusban nem volt profitra lehetőség, nem volt minőség. A piacgazdaságban pedig van lehetőség a profitra, így ott lesz minőség is. Persze lesz rossz minőség is, de lesz jó is. A kommunizmusban pedig csak időlegesen lehet fenntartani a minőséget egy-egy területen, hosszú távon fenntarthatatlan.

Egyébként általában is rossz gondolkodásra vall szerintem az, hogy a vállakozás elsődleges célja a profit. Ugye furán hangzik ez a kijelentésem? Pedig bizonyára ismerős neked Chikán Attila neve, vagy Vállalatgazdaságtan c. tankönyve, melyben ez szerepel: "Üzleti vállakozás: olyan emberi tevékenység, melynek alapvető célja fogyasztói igények kielégítése nyereség elérésével:"

Szóval szerintem a cél a fogyasztói igény kielégítése (eü-ben a gyógyítás, megelőzés), a profit "csupán" szükséges feltétel. Ez persze filozófiai gondolatokat is felvet (tyúk vagy tojás), mindenesetre, ha így gondolkodunk a profitról, ill. az üzleti alapon működő eü-ről, mindjárt árnyaltabb a kép. Amennyiben egy vállakozó hisz abban, hogy a tevékenységével valódi fogyasztói igényeket elégít ki, és arra törekszik, hogy folytonosan egyre magasabb szinten tegye ezt, a profit "automatikusan" velejárója lesz "áldásos" tevékenységének.

Ha mindezt "nullszaldó"-val kívánja elérni, nem lesz mi motiválja a fejlődésre. Szvsz az egészségügy éppen ezért, a motiváció (profit) hiánya miatt tart ott, ahol ma tart.

"A maximálisan kitűzendő cél az egészségügyben a null-szaldó."

Szerintem pedig a cél az egészség megőrzése nyereség elérésével! (Chikán Attila nyomán)

TrendMan,

Természetes ismerem a Pareto elvet, számtalanszor példálóztam már ezzel az "Egészségügyi reform" c. topikban, amikor azt taglaltam, hogy milyen kockázatokat (milyen eü költségeket) érdemes biztosítással fedezni, és milyen költségeket illene más módszerrel, pl. egészségügyi megtakarítási számlából vagy önrészként fizetni. (Ez persze csak azokra vonatkozna, akik biztosítási jogviszony alapján kapnának ellátást és nem szolidáris alapon...)

Megismétlem: Véleményem szerint egy jól kialakított biztosítási rendszerben nincs szükség a biztosító jóváhagyására, mert az alkalmazott terápia orvos-szakmai kérdés, nem pénzügyi.
(Ha a házad leég, a biztosító kifizeti az újjáépítés számlával igazolt költségét. A biztosító csak azt ellenőrzi, hogy nincs-e túlszámlázás, azaz az egyes tételek nincsenek-e a piaci ár 3X-szorosával kalkulálva.)

Egészségügyre lefordítva: a szolgáltató és a biztosító folyamatosan egyeztethet a szolgáltató hivatalos árlistájáról, az ezen árlista alapján kiállított számlát pedig automatikusan ki fogja egyenlíteni a kezelést követően, ha a dokumentumokból az látszik, hogy a diagnosztikának megfelelő terápia szerepel a számlán. Ha indokolatlan volt valamely kezelés, akkor azt majd nem fizeti ki a biztosító, de ez a vita a szolgáltató és a biztosító vitája kell legyen, nem pedig a beteg kárára történő előzetes egyeztetés, várakozás.

Egyébként az utasbiztosításban is valahogy így működik: külföldön baleset ér, fölhívod az asszisztencia számát, kiküldi érted a mentőd, az beszállít a kórházba, ott megműtenek, ellátnak, megetetnek, stb., majd a kórház elküldi a biztosítónak a részletes számlát, amit majd a kórház boxol le a biztosítóval, miután Te már rég meggyógyultál, hazajöttél és elfelejtetted az egészet. Ehhez már csak az kell a részedről, hogy a kezelés megtörténtét (a számlát) visszaigazold.

Miért is ne működhetne az egészségbiztosítás így?

A káros szenvedélyeket pedig az önrész emelésével lehetne/kellene szankcionálni, visszaszorítani - mint ahogy az extreme sportokat is. Nem átláthatatlan és logikátlan pontrendszer kialakításával, hanem egyértelmű szolgáltatási árlistával és megfelelően kialakított önrészekkel kellene tisztává tenni az egészségügy finanszírozását.

No meg, nem mindenre kell biztosítást kötni. Pareto 80% a sok kis kezelésből jön össze, ezt teljességgel felesleges biztosítani. Megfelelő egészségpénztári megtakarítási rendszerrel (mint pl. az USA-ban a Health savings Account) kellene megoldani az összes kiadás jelentősebb részét. Ez megoldaná az öregkori egészségügyi kiadásokat is - bár csak a mai fiatalok számára. De ha ma nem alakítunk ki megfelelő rendszereket, a jövő nyugdíjasai még rosszabb helyzetben lesznek, mint a maiak - tekintettel arra, hogy folyamatosan és drasztikusan nő a nyugdíjasok aránya a társadalmon belül, és ennek terhét nem viselhetik a gyerekeink és a még meg nem született unokáink - azaz nem háríthatunk minden mai terhet a jövő nemzedékeire.

Vajon miért ismerjük jól a BKV vagy a MÁV vezér nevét, ugyanakkor nem az OEB vezetőjét ? Arra jutottam talán azért, mert az OEB a politika bábja, független szakmai vezetés nélkül. (Ezt Akira nyilván jobban tudja.) A jelenlegi hanyatlás legalább annyira tudható be a bizonytalan és átmeneti helyzetnek, mint a pénzhiánynak. Egy ilyen helyzetben a motivációk és teljesitmények a mélyponton vannak.

A megoldás talán egy független és a saját területén tejhatalmú szakmai irányító lenne, aki akár 8-10 évre jogositványt kapna a pozitív változások elérésére.

Nem értek egyet azzal, hogy az egészségügyben profitot kell termelni. Megteszik azt a versenyszféra cégei. Az államnak azért van adója és járulékai, hogy egyes területekről ne vonuljon ki, oda ne endegje be azt a mentalitást, ami egy nagyáruháznál rendben van.
A maximálisan kitűzendő cél az egészségügyben a null-szaldó.

Nem akarok demagóg lenni, de nem egy pénzköteg a legnagyobb haszon, hanem az egészséges és harmónikus polgár.