"A 24.hu úgy tudja, a két említett társaság – a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. – korábbi ügyvezetőit megvádolták. Egyikük Jellinek 74 éves édesapja, aki öt éven át vezette az előbbi céget. Vele és a másik cég vezetőjével (akiktől Jellinek Dániel vette át egy időre az ügyvezetést) szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége a vád. Ezt azonban nem hagyta szó nélkül a leggazdagabb magyarok listáján a hetedik helyet elfoglaló Jellinek, és a portál szerint a csaknem 300 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező üzletember besétált az ügyészségre, és magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket. A portál megkeresésére maga Jellinek Dániel is megerősítette a történteket."
Semmi más nem történik, csak mindent túlreagál a piac. Minden bejelentés rallyt hoz, legyen az jó, vagy rossz. Ha jó, akkor azért, ha rossz akkor meg a mentőcsomag miatt. A kínaiak is élénkíteni szeretnének, de lassan kiderül, hogy csak mentik a menthetőt. Bármennyi pénzt szétszórhatnak, csak az esést tudják megfogni. Nagyon hiányzik nekik a szenvedő Amerika.
Toka Club/Geri-inv/Labanc TA/Nacky