Csak a lényeget kiemelve: -- jön a BÉT-re kb. 5,75 M db új SET rv a mostani 71,4 M db mellé (ami kb 8%-os hígítás); -- keletkeztetnek továbbá majd 10 M db osztalékelsőbbségi rv-t; -- emellett keletkeztetnek még, számomra lényegtelen, szavazatelsőbbségi rv-eket. Kérdem én: mi ebben a buli számunkra, kisbefektetőknek? 8%-ot hígítanak, és biztosítják az osztalék (ha egyszer lesz) megfelelő kezekbe kerülését. Hol van itt a hosszútávú befektetői, tehát nem spekuláns (azaz árfolyamváltozásból fakadó) haszon? Vagy csak én látom borúsan a helyzetet?
A koronavírus tesztelése nem olcsó mulatság, egy-egy tesztért akár 10-30 ezer forintot is elkérhetnek. Ez azt is jelenti, hogy akik ezzel foglalkoznak, rengeteg pénzt tehetnek zsebre. Így van ezzel a 2020 nyarán bejegyzett Smart Hospital Kft. is, amely Smart Covid Center néven működik – hívja fel a figyelmet az mfor.hu.A cég honlapjáról kiderül, hogy a Smart Hospital Kft. és a Fájdalom Ambulancia – amelyben Mészáros Lőrincnek 24,7 százalékos részesedése van – konzorciumban létrehozta a koronavírus-tesztelési szolgáltatását.A Smart Hospital Kft. tavaly július óta 2020 végéig 2,7 milliárd forint árbevételt, egyúttal 786 millió forint profitot produkált, amelyből Gelencsér János – hévízi fideszes önkormányzati képviselő –, Horváth Ákos és Tamási András, a három tulajdonos 700 millió forintot kivett osztalékként.A Fájdalom Ambulancia pedig az előző évi árbevételét 363 millióról 1,8 milliárd forintra növelte, míg a 4,3 milliós profit 238 millió forintra ugrott 2020-ban, amelyből 124,02 millió forint osztalékot fizettek ki – vagyis Mészáros Lőrinc a tulajdonrésze alapján 30,6 millió forintot tehetett zsebre.
A Smart Hospital Kft. és a Fájdalom Ambulancia konzorciumban létrehozta a koronavírus-tesztelés szolgáltatását.- olvasható szintén a Smart Covid Center oldalán. A Fájdalom-ambulancia Kft.-ről pedig korábban lapunk megírta, hogy a cégben Mészáros Lőrinc 24,7 százalékos részesedéssel rendelkezik.
Nagyon bejött a 2020-as év a Smart Hospital Kft.-nek, hiszen csak tavaly júliusban kezdtek el működni, de ennek ellenére 2,7 milliárd forint árbevételük jött össze az év végéig, ebből pedig 786 millió forint profit is keletkezett, amiből a tulajdonosok 700 milliót osztalékként ki is vettek maguknak. A legismertebb tulajdonos pedig Gelencsér János, aki oszlopos tagja a hévízi Fidesznek, konkrétan 2019-ben már a negyedik ciklusát kezdhette meg a helyi képviselő-testületben. (A fideszes képviselőt korábban sikerült elérnünk telefonon, de nem kívánt nyilatkozni).
Set Szekta és trú ÚRRRRAKKKK fenklubja